25. Rész

H.S.

(zene a részhez)

   Megint hülyeséget csináltam. Fölöslegesen keltettem a feszültséget. Nem kellett volna marasztalnom akkor
délután Vikit, így csak alaposan összebalhéztak Liam-mel. Persze estére már ki is békültek és megint minden nagyon jó volt köztük. Kicsit rosszul is éreztem magam, de ezt hamar orvosoltam egy üveg vodkával és Izzy-vel, aki egyáltalán nem ellenkezett és hajlandó volt velem tölteni az estét. Bár sok választása nem is volt szegénynek.

  Most egy gépen ülök és Los Angelesbe tartok, hogy kipihenjem a szilveszter és az elmúlt hét minden átkozott fejleményét. Azt akarom, hogy szakítsanak végre, de nem akarom hátba támadni Liam-et, mert az tényleg szemétség lenne, főleg az után, hogy ilyen jól elvannak. Csak remélni merem, hogy rájönnek, mégsem illenek össze és elválnak útjaik. Tudom, hogy gonosz és önző dolog ilyet kívánni, de végre, hónapok óta először arra vágyom, hogy nekem legyen jó, ne másnak. Eddig szinte mindig azt tartottam szem előtt, hogy senki ne szenvedjen és csak akkor engedtem magamnak, amikor már tényleg akkora volt a késztetés, hogy nem tudtam ellenállni neki, mint szilveszter előtt. Az bár hiba volt, nem bántam meg. Még mindig érzem bőrének érintését vállamon s hajának narancsos illatát, ami körbelengett minket. Olyan békés volt akkor, aztán elszabadult a pokol. Persze nem kell félre érteni, kibékültek, de azért elég durva volt a balhé.

-  Mr Styles, hozhatok valamit? - szólít meg egy utaskísérő, akinek túlságosan ki van gombolva az inge, dús keblei pedig majdnem arcomba esnek.

-  Nem, köszönöm. Ha kérhetném, míg Los Angelesbe érünk ne zavarjon senki.

-  Természetesen. Szólok a személyzetnek, hogy ne jöjjenek be ide - bólint és tálcáját hóna alá csapva már itt sincs.

   Az út baromi hosszú, de legalább van időm gondolkodni. Viki holnap Niall-nél lesz, utána a barátaival mennek valahová két napra, hogy megünnepeljék ők is az új évet. Annyira sajnálom, hogy megfázott miattam. Ha nem rohantam volna el akkor és nem vagyok olyan idióta, akkor nem történik meg. Neki vigyáznia kell magára, hisz beteg.

   Fáradtan vetem hátamat az ülés támlájának és fülembe nyomom a fülhallgatómat. A Beatles ismerős dallamai csendülnek fel, ami kissé ellazít, annak ellenére, hogy nem is igazán szeretem. Vikire emlékeztet ez is, mint mostanában minden, amit csinálok. Ugye az elmúlt hetet együtt töltöttük és minden nap láttam, de az nem volt elég. Megpróbáltam minden pillanatot  az elmémbe vésni, mert tudom, hogy jó ideig nem fogom látni. Legalább is erre készülök, mert valahol titkon remélem, hogy egyszer csak felbukkan a házban, amit kibéreltem erre a két hónapra, amit LA-ben akarok tölteni, de ennek annyi az esélye, mint annak, hogy egyszer csak kihullik az összes hajam. Ennek pedig jelenleg nem sok esélyt adok. Sőt, semmit....

  Végül is az út nagy részét átalszom és csak akkor ébredek fel, mikor az utaskísérő bejön, hogy csatoljam be az övemet, mert landolni készülünk. Fél óra elteltével már az összes csomagom birtokában és végre ismét egyesülve az én kis drága pajtimmal, Dr. Peper-rel elhagyjuk a repteret. Kifelé egy nagy halom fotós vár minket, akik a szemembe vakuznak és nem engednek nekem utat, ám szerencsém van a mellettem lépdelő biztonságival, akit még Paul bízott meg, hogy vigyázzon rám, míg megérkezek a végállomásomra. Beszállva a fekete terepjáróba végre kizárhatok mindenkit, még akkor is, ha csak percekkel később indulunk, amikor minden csomagomat bepakolták és a kutyát is biztonságosan elhelyezték, mert ugye őt nem hozhatom magammal a kocsiba, kénytelen a csomagtérben kibírni egy fél órát.

-  Jól utazott, Mr. Styles? - kérdezte tárgyilagosan egy hűtőszekrény méreteivel rendelkező férfi az anyósülésről, amivel kiránt a gondolatmenetemből.

-  Igen, szerencsére nem kellett átszállni és még pihenhettem is.

-  A többi tag is érkezik ön után, vagy most csak szólóban? - ezt már a sofőr kérdezni, aki sokkal barátságosabb, és nem is akkora, mint a Jeti.

-  Most csak én. A többiek otthon maradtak a családdal.

-  Még a kis barátnőjét sem hozta magával?

-  Reggel szakítottam vele sms-be. Ez volt a legjobb. Kevesebb dráma, kevesebb rinyálás - adom a választ, majd fülembe nyomom a fülhallgatót és kizárom őket is az én kis világomból.

   Fél órát utazunk, de nekem az örökkévalóságnak tűnik. Kényelmetlennek érzem a székem és mintha mázsás súlyok nehezednének a mellkasomra. Nem tudom mi okozza, de szeretnék már szabadulni. Lehunyom a szemem, de a város villogó fényei így is behatolnak szem héjam mögé és zavarnak. Az őrök parfümének illata túl erős, bosszantja az orromat és a tülkölő autók zaját még a zenén keresztül is idegesítőnek találom. Az idő mintha a képembe röhögne és olyan csiga lassúsággal telik, hogy érzem szinte, ahogy leperegnek a szemek azon a bizonyos homokórán, ami a világmindenség idejét számolja vissza. Kínzó üresség, amit belül érzek és talán ez piszkál a legjobban. Mintha nem is én lennék, mintha egy részem hiányozna. Talán a repülőn hagyhattam... Vagy Svájcban, a nyaralóban, esetleg egy szöszi lány kezeiben, aki minden mozdulatával apró darabkákra töri, mivel nem szeret. 

-  Megérkeztük, Mr. Styles - állítja le a sofőr a motort és gépiesen hadarni kezd  - Ha szüksége van valamire ,a házban a telefon mellett ott van a számunk. Ha fuvar kell, engem hívjon, negyed órán belül itt leszek. Ha pedig autót szeretne kölcsönözni, akkor egy órával az indulás előtt szóljon és elküldök valakit a járművel - miközben beszél megfigyelem, de még csak pislogni sem pislog. Ez nagyon ijesztő.

-  Köszönöm. Észben fogom tartani - intek búcsút neki, majd kiszállok a kocsiból és figyelem, ahogy a bőröndjeimet és a kutyámat becipelik a házba.

   Nem sokkal később egyedül hagynak a hatalmas házban, ami annyira nyomasztóan csöndes, hogy szinte beleszédülök. Hiszen már annyira hozzászoktam a nyüzsgéshez körülöttem, hogy nehéz lesz megszokni a nagy némaságot magam körül. Ledobom kabátomat a pultra a konyhában és kinyitom a hűtő krómozott ajtaját. Valaki gondolt rám és alaposan feltöltötte mindenféle finomsággal és persze normális kajával is. Kiveszek pár húspogácsát a mélyhűtőből és miután egy serpenyőbe olajat melegítek sorban beledobálom mindet. Idő közben leveszem a csizmám és a pólóm, és mivel a házban nagyon jó idő van, ezért a nadrágomat is. Kiengedem Dr. Pepper-t is, hogy járja körbe a lakást, és a nappali egyik szabad sarkában kialakítom neki a kis kuckóját, ahol majd lakni fog, míg a városban vagyok.

   Nem csalódtam a házban, ugyanis minden szobája tágas és világos. A falak fehérek, míg a bútorok nagyrészt feketék, de attól még imádom. Az előszobából nyílik a nappali, ahonnan a konyha és az étkező, amik szinte egybe vannak, egyetlen félfal választja el őket. Van egy kis fürdőszoba a földszinten, a többi minden az emeleten van. Három hálószoba és egy tv szoba, valamint még egy nagy, mindennel felszerelt fürdőszoba, sarokkáddal és minden luxussal, amit ennyi pénzért meg lehet kapni.

   Miután megvacsorázok úgy döntök, hogy kihasználom a magányt és trehány módon mindenhol otthagyom a kéznyomomat, vagyis a ruháimat és cuccaimat szétdobálom a ház különböző pontjain. Kibontok egy zacskó gumicukrot és bekapcsolva a fél falat elfoglaló tv-t az erre kialakított szobában, hogy meccset nézzek és punnyadjak. Persze nincs semmiféle meccs, de azért jó egy kicsit normális ember módjára is kikapcsolódni, nem pedig síelni menni, vagy koncertekre járni, ahol az első sorban hallgathatok olyan előadókat fellépni, akiket még csak nem is szeretek, de a menedzsment kötelez rá, mert szerződések függnek tőle, hogy mikor, mit és kivel csinálok, és ez nem csak rám, de mindenkire a bandából vonatkozik. Végül az HBO-n kötök ki és a Trónok harca egyik évadának ismétlését nézném végig, de belealszok és sajnos lemaradok a legizgibb részekről.

   Hajnalban telefonom rezgésére ébredek. Szitkozódva halászom ki a párnák közül és félig csukott szemmel fogadom a hívást, meg sem nézve, hogy kis az.

-  Harry, szia... - Viki tétova hangját hallom meg és elsőre eltartom magamtól a telefont, hogy biztos ő az-e, vagy csak egy jóakaróm szórakozik velem.

-  Viki, mi újság veled? - túrok hajamba.

-  Semmi, csak gondoltam felhívlak, mert olyan fura voltál, mikor elköszöntünk. Minden oké?

-  Honnan veszed, hogy nincs valami rendben? - kérdezem félig nevetve, de a gyomrom beleremeg, hogy kiszúrta, mennyire ideges vagyok.

-  Csak nem ilyen szoktál lenni. Aggódtam érted.

-  Te aggódtál értem? - döbbenek le, de szerencsére hangom meg tudja őrizni higgadt tónusát.

-  Persze, hisz barátok vagyunk... - innentől semmit nem hallok.

   A barátjának tart, semmi többnek. Nem is értem egyáltalán miért élt bennem annak a halvány reménye is, hogy esetleg többet érez irántam, mikor ennek semmi jelét nem adta. Amikor mellém bújt csak kedves akart lenni és amikor éjfélkor egem ölelt meg Liam helyett először, annak sem volt semmi jelentősége. Csak az én agyam reagálta túl. Mint mindig.

-  Megnyugodhatsz, semmi bajom nincs - nyugtatom meg ridegen, amivel mintha meglepném.

-  Harry, megint ki fogsz zárni? - kérdezi remegő hangon.

-  Viki, ne fárassz a hülyeségeiddel, kérlek - nyögöm erőtlenül és tudom, hogy megbántottam, de nem érdekel.

-  Jól van. Sajnálom, hogy fárasztottalak, ígérem többet nem fog előfordulni - csuklik el a hangja, majd bontja a vonalat.

   Miért csináltam? Miért voltam megint ekkora tahó, amikor ő semmiről nem tehet? Csak kedves akart lenni, én pedig megint hoztam a formámat. Megpróbálom visszahívni, hogy bocsánatot kérjek tőle, de nem veszi fel a telefont. Újra próbálom, de már ki se csöng. A rohadt életbe is, megint elb*sztam! Idegesen bokszolok a párnák közé, de semmivel nem lesz jobb. Feltápászkodok és tiszta ruhákat összeszedve bemegyek a fürdőbe, hogy lehiggadjak kicsit. 

   A hideg víz jeges ostorként nyaldossa hátam vékony bőrét, de nem érdekel. Pont erre van szükségem. Megbántottam azt a lányt, akiről tényleg elmondhatom, hogy többet jelent nekem, mint bármelyik másik nőcske, akikkel eddig összehozott a sors, akivel el tudom képzelni a jövőmet, és nincs esélyem bocsánatot kérni, mert nem tudom elérni. Amint végzek a tisztálkodással adok enni Dr. Pepper-nek és magamnak is összedobok egy könnyű reggelit, hogy utána mehessek futni. Tudom, hogy az segíteni fog, mert mindig ezt teszi. 

   Épp indulnék, mikor ismét megszólal a telefonom. Ezúttal ellenőrzöm ki az, remélve, hogy Viki az, de csalódnom kell, ugyanis Liam neve villog a kijelzőn. Megijedek, de nem engedem, hogy ez hangomon észrevegye.

-  Mi a szitu, haver?! - szólok bele vidáman.

-  Mi a szart mondtál te Vikinek?!  - förmed rám azonnal.

-  Semmit. Csak beszélgettünk és rám tette a telefont. Szerintem őt kéne megkérdezni.

-  Őt nem tudom megkérdezni, ugyanis nincs sehol. Akartam hívni, de miután veled beszélt nem lehetett elérni, otthon azt mondták a szülei, hogy elment Niall-hoz, hogy meglátogassa, de a szöszinél nincs. A barátnői azt mondták, hogy velük nem beszélt, szóval gondolom te tudod hol van.

-  Mégis honnan tudnám, hogy az érzelmileg sérült barátnőd hol van? Nekem semmi közöm hozzá, hogy mit csináltok, szóval legyél szíves ne engem okolj azért, mert a kapcsolatod nem működik annyira, hogy a csajod elmondja, ha valami bántja a pici szívét.

-  Te mondhattál neki valamit, mert te vagy az egyetlen ember, aki úgy tudod megbántani, hogy észre se veszed. Szóval, mit mondtál neki? - hangja egyáltalán nem türelmes és legfőképp nem elnéző, mint amilyen velem szemben általában lenni szokott, ettől pedig még jobban megijedek.

-  Még csak nem is vagyunk egy kontinensen, mégis mivel tudtam volna megbántani?

-  Nem tudom, de ha... - itt abbahagyja a beszédet, ugyanis a háttérben ajtócsapódás hallatszik és elakadó lélegzetét én is észlelem. - Viki, uram atyám! - ez az utolsó mondat, ami a vonal túlsó végéről érkezik, ugyanis a következő pillanatba csattanást hallok és megszakad a hívás.

   Remegő kezemben tartom zúgó telefonomat és csak meredek ki az ablakon. Nem tudom mi történhetett, de megőrülök, ha amiatt csinált valamit Viki, ahogy beszéltem vele. Az azt jelentené, hogy megint én ártottam neki, a saját hülyeségemmel, pedig még csak nem is akartam. Dr. Pepper jelenik meg mellettem és felugrik a kanapéra. Az ölembe hajtja a fejét és nagy szemeivel kémleli gondterhelt arcomat. Még ez a hülye kutya is Vikit idézi fel elmémben. Ahogy játszottak és Ő nevetett. Azt, hogy akkor minden rendben volt, és azt, hogy most valószínű megint én hibáztam. Azt, hogy egy kolosszális ökör vagyok, amiért folyamatosan csak rosszat teszek vele. Hát milyen ember vagyok én?

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez lett volna a rész, remélem tetszett nektek, még ha nem is kicsivel lett borongósabb a hangvétele, mint általában lenni szokott. Most néhány részen keresztül nem is fog változni, de ne aggódjatok, hamarosan eloszlanak a viharfelhők és minden rendbe jön.

Nem tudom mikor lesz friss rész, de majd igyekszem, hogy 2-3 napnál ne kelljen többet várnotok rá.

Legyetek nagyon jók!

Puszi:*