Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2014

28. Rész

V.G. (zene a részhez)     Idegesen tördelem az ujjaimat, hiszen éppen Harry-re várok, akivel végre az első, mindentől mentes, titkos randinkra készülünk. Már tegnap szerettünk volna menni, de egyikünknek sem volt alkalmas. Én tanutam, ő pedig valami vacsorán vett részt egy jótékonysági szervezet estjén. Nem tervezte be, de az egyik ismerőse elhívta és nem volt visszaút, ott kellett legyen. Most viszont bármelyik pillanatban megérkezhet és és borzalmasan izgulok. A fekete miniruha, ami rajtam van egyre jobba szorít és alig kapok levegőt. A sminkemet túlzottnak érzem, annak ellenére, hogy még alapozó és szemfesték is azért van rajtam, mert El rám erőszakolta, a hajamról pedig ne is beszéljünk. Elegáns körfonatban van elhelyezve, ugyanis rövidsége miatt sokkal többet nem lehetett belőle kihozni, amiért barátnőim rendesen ki is voltak bukva, hisz Detty alig bírt vele.    Bizony, hosszú idő óta ismét ők csináltak mindent. Délután átjöttek, hoztak két hatalmas táskát, felszerelve

Társírók kerestetnek!

Aloha, kedves idetévedő! Ha itt vagy, és ezt olvasod, akkor nyilván megfordul a fejedben, hogy mire is készülök. Nos elárulom neked. Nem is olyan régen elmeséltem, hogy az új történetemnek négy főszereplője lesz, és a minap ráeszméltem arra, hogy nekem bizony elég komoly fejtörést fog okozni négy/öt karakter megformázása, ezért a segítségeteket kérem. Nem nagy feladat és tényleg nagyon jó lenne, ha jelentkeznétek, mert fontos lenne.    Tehát, három kiadó hely van, azt is megmondom, hogy hol ( Niall, Zayn és Liam rajongók előnyben ). Az első karakter, akinek " gazdát  " keresek, az:   Sierra  - Ide erősen perverz fantáziával megáldott jelentkezőket várok, akik betöltötték legalább a 16-t. Nem másért, csak van néhány elképzelésem a szereplő viselkedésével, beszédével és az egész karakterével kapcsolatban. Az ő rossz hobbija, hogy minden éjszaka más férfit cipel az ágyába és gondolom kitaláltátok, nem sakkoznak a hálószobában. Az én ötletem az volt, vagyis jobb

Fogd a kezem... Nézd, hogy remegek

Amelie  " Ha minden összesítek csak azt az egyet bánom, hogy gyenge voltam. Hagytam, hogy az emberek megbélyegezzenek, elkönyveljenek annak, ami nem is voltam. Bántottak és minden szavukkal eltiportak. A padlón voltam, de szerencsém volt Vele, aki felemelt és segített megmutatni a világnak, hogy félreismert, hogy igenis erős vagyok nem számít mit mondanak. Ezért hálás vagyok az életnek, hogy elém sodorta azon a napon, amikor már minden veszni látszott. " Sierra " Azt mondják a férfi mindenek felett áll, hogy ő az egyedfejlődés csúcsa. Ahhoz képest elég egy félmosoly és azonnal csaholó kiskutyákká változnak, akinek minden szerve megszűnik funkcionálni, egyedül a kis kukac a nadrágjában kezd ficánkolni. Sekélyesek és kiszámíthatóak, nekem pedig pont erre volt szükségem. Egyetlen dologra tartottam jónak őket, a szexre, egészen addig míg nem találkoztam vele. Ő megtanított arra, hogy nem mindegyik egyforma és ő a legkülönlegesebb. Vajon meg tudok maradni abba

27. Rész

V.G. (zene a részhez)    Épp csak leteszem a telefont, amikor ismét megszólal. Harry neve villan fel, nekem pedig elszorul a gyomrom. Még mindig elevenen él bennem, amikor lerázott. Mert azt csinálta, még akkor is, ha nem így konkrétan, hanem kizárt a gondolataiból. Pedig tényleg aggódtam érte és szerettem volna tudni, hogy minden oké-e vele. Erre bunkón viselkedett és teljesen összetört. Most pedig mégis ő hív. Remegő kézzel fogadom a hívását és tartom a fülemhez a telefont, közbe pedig megpróbálok normális hangot kiadni, hogy fel ne merüljön benne a gondolat, hogy esetleg miatta megyek keresztül ismét ezen az érzelmi hullámvasúton. - Harry, mi újság? - előzöm meg a köszöntéssel. - Itt vagyok Londonban és arra gondoltam, hogy találkozhatnánk mondjuk - ajánlatától lefagyok, nem számítottam rá, hogy ilyen hamar hazajön. - Épp benne vagyok valamiben, szóval ha nem nagy baj el kellene gyere hozzám - ajánlom fel meggondolatlanul, hisz ő nem tud semmiről. - Negyed óra és

26. Rész

H.S. (zene a részhez)    A délutánom idegeskedéssel telt el, mire végre hírt kaptam a srácoktól. Zayn felhívott, hogy ő már tudja, Vikinek semmi baja, csak elázott, mert otthon szakad az eső két napja. Nem akar senkivel beszélni és nem mondja el, miért rohant el, vagy miért zárja ki a külvilágot. Megnyugszom egy kicsit, de aggódom is érte, mert én tudom, hogy miattam ilyen és csakis az én hibámból zárkózik el. De legalább biztonságban van, Liam-mel van, aki nem hagyja, hogy butaságot csináljon, esetleg összetörjön.     Furcsállom, hogy Liam nem hívott még fel, de remélem minden oké velük, és nem kavartam még nagyobb szart, mint amit eddig sikerült. Mivel ma semmit nem ettem, azért úgy döntök vállalom a kockázatot és elmegyek valahová vacsorázni, ha már úgy is egy ilyen fantasztikus városban vagyok. Félreteszem az aggodalmam és miután felhívtam az őrző-védőmet, hogy szerezzen nekem egy járgányt, nekilátok készülődni. Terveimben csak egy gyorsétterem szerepel, esetleg egy k

25. Rész

H.S. (zene a részhez)    Megint hülyeséget csináltam. Fölöslegesen keltettem a feszültséget. Nem kellett volna marasztalnom akkor délután Vikit, így csak alaposan összebalhéztak Liam-mel. Persze estére már ki is békültek és megint minden nagyon jó volt köztük. Kicsit rosszul is éreztem magam, de ezt hamar orvosoltam egy üveg vodkával és Izzy-vel, aki egyáltalán nem ellenkezett és hajlandó volt velem tölteni az estét. Bár sok választása nem is volt szegénynek.   Most egy gépen ülök és Los Angelesbe tartok, hogy kipihenjem a szilveszter és az elmúlt hét minden átkozott fejleményét. Azt akarom, hogy szakítsanak végre, de nem akarom hátba támadni Liam-et, mert az tényleg szemétség lenne, főleg az után, hogy ilyen jól elvannak. Csak remélni merem, hogy rájönnek, mégsem illenek össze és elválnak útjaik. Tudom, hogy gonosz és önző dolog ilyet kívánni, de végre, hónapok óta először arra vágyom, hogy nekem legyen jó, ne másnak. Eddig szinte mindig azt tartottam szem előtt, hogy se

24. Rész

V.G. (zene a részhez)   Három nap telt el a Harry-s incidens óta. Három végtelenül hosszú, tehetetlenséggel és idegeskedéssel eltöltött nap. Persze senkinek nem mutattam ki, de belül elkezdtem szétesni, ahogy Harry állapota romlott, én úgy szakadtam pici apró darabokra. Egyre csúnyábban köhög és bár láza nincs, mégsem javul semmit. Ugyanakkora idiótaságokat beszél, mint addig, csak közben félig maghal a köhögéstől és azt hiszem én is megfáztam, ugyanis két napja folyamatosan fújom az orromat. Ez pedig egy újabb idegességfaktor, mert a hátam közepére se hiányzott még egy influenza is.    Ma vagyunk itt utolsó nap, holnap délután már indulunk haza, mert Louis és El meg akarják látogatni a lány szüleit és Zayn meg Perrie is szeretnének kis időt a családjukkal tölteni, én pedig már nagyon szeretném meglátogatni Ni-t, mert nagyon hiányzott a héten, mióta nem láttam. Egyszer beszéltünk tegnap este, akkor azt mondta, hogy haza utazott Londonba, mert még van két hét az operáció előt