L I M E R E N C E

A blog szünetel Július 29.-ig

Kedves, Drága, Pótolhatatlan Olvasóim! Olyan szintű írói krízisbe kerültem, hogy napok óta csak idegesen kopogtatom a billentyűzetet és nem jutok döntésre a jelenlegi történet folytatásával. Tudom hová szeretnék kilyukadni, de egyszerűen nem tetszik, amit kitalálok. Valahogy sikerült olyan környezetet kialakítanom, amitől frászt kapok és nem tetszik, amit csináltam. Ha tehetném most jól megverném magam, mert egy remek ötletet cs*sztem el és most nem tudom visszacsinálni, mert kitörölni nem akarom. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy megtartva a jelenlegi szereplőgárda nagy részét új történetbe kezdek bele, ami nem a tőlem megszokott tökeredeti fikció lesz, viszont még nem találtam ki konkrétan, de az elmúlt két hétben kivégeztem az Ötven Árnyalat trilógiát és belefogtam a Crossfire könyvekbe is, azok is segítségemre lesznek, de csupán a háttérsztori kiötlésében, nem pedig a konkrét alapsztoriban. (azt egy másik történethez tartogatom, amivel mellesleg remekül haladnék,

Csak egy szokásos este…    Ez a bár semmit sem változott, már három éve, hogy ide járok de még egy asztal sem tevődött más helyre, egy szék sem mozdult el eredeti helyéről. Három évvel ezelőtt is Ben volt a pultos és pont ilyen pohárba töltötte a whiskyt amiből most is éppen iszok. Egy magas ,jóképű, sármos férfire tévedt a tekintetem, ő a pult másik felén ült és ugyanazt a májmérget fogyasztotta mint én. Éreztem ahogy izzó kék szemeivel megvizsgálja az arcom, majd egy pillanatra lejjebb téved tekintete, ruhám alaposan dekoltált felső részére. Kicsit szégyenkezve pillantott újra poharára, de végül újra kísértésbe esett. Én gyengéden beleharaptam ajkaimba majd a keresztbe tett lábamat leemeltem a másikról és leszálltam a székről, lassú, nőies lépteket tettem kiszemeltem felé, mire kicsit idegesen kihúzta magát majd beletúrt a hajába. Nem kellett több, hogy rájöjjek nem egy nagymenő felé vezetnek lépteim. Tudtam, hogy nem kell mondjak egy szót sem, hiszen a pillantásom mindent elár