L I M E R E N C E

V.G. - Te nem vagy normális!    Ez és ehhez hasonló szépséges bókok záporoznak ki Harry öltözőjéből, ami előtt épp elhaladunk a srácokkal. Ezt történetesen Kitty vágta az énekes fejéhez, a mai napon nem tudom hányadik vitájuk alkalmával. Miután eljöttünk a hotelből Kitty is hamarosan felbukkant és, mint egy felvigyázókutya nyomult utánunk, akárhová mentünk és mindenbe belekötött. Minden megszólt, mindenre volt valami kifogása, vagy olyan, amiben nemtetszését akarta kifejezni. A párja ezt rendszeresen kevés türelemmel kezelte, ezért hatvanadjára is összevesztek, ez az utolsó nagyon komolynak ígérkezik, ugyanis a fürtös véletlenül hozzám ért, erre az az idegbajos spiné nekem állt, hogy miért taperolom én az ő barátját, amitől Harry kiakadt és kitört a harmadik világháború. Negyed órája tombolnak, azt hiszem lassan tűzszünetet köthetnének, ugyanis két óra múlva koncert és nagyon le vannak maradva. -  Vajon mikor lesz ennek vége? - teszi fel a tétova kérdést Zayn, amire a v

V.G. (zene a részhez) - Miért csinálod? - kérdezem, mikor eltolom magamtól, annak ellenére, hogy ez már szinte fizikai fájdalmat okoz, a kérdés pedig inkább saját testemnek szól, mint neki. -  Nem tudom. Ha veled vagyok sosem tudok úgy viselkedni, ahogy azt kellene és mindenki elvárja. -  Ezt ne csináld soha többet! -  Zavarna? - vonja fel a szemöldökét mosolyogva. -  Lehet ezt a kis lotyót nem zavarná, de engem annál inkább! - halljuk meg mögülünk Kitty hangját. -  Ne csinálj jelenetet, kérlek szépen - szűri a fiú fogai közt higgadtan. -  Azért jöttem le, hogy megbeszéljük, de ahogy látom te máris új játékszert találtál magadnak. Gratulálok, Harry. Igazán kitettél magadért. -  Ez az egész úgysem számít, hányszor mondjam el, hogy semmit nem érzek irántad?!    Egyszerűen nem értem, ami itt folyik. Csak pislogok kettejükre és próbálom felfogni, hogy mi történik. Harry nem is szereti Kitty-t? Akkor miért veszi el? Mi van már? Pislogni sincs időm a következő pill

V.G. (zene a részhez) -  Készen vagy? - kopog be Zayn a szobámba később, miután visszaértek a rádiós központból. -  Csak egy pillanat és mehetünk. Gyere addig be! - kiáltok ki neki, mire azonnal nyílik is az ajtó, de nem csak Zayn jön be, hanem meglepetésemre mindegyikük becsődül, Harry kivételével természetesen. -  Nem baj, ugye? - néz rám nagy szemekkel Niall és levágódik az ágyamra. -  Persze, vegyétek csak át a hatalmat a szobám felett - legyintek és bekapcsolom a fülbevalóm csatját - Na, hogy nézek ki? - pördülök meg tengelyem körül. -  Lélegzetelállító vagy - csúszik ki Liam száján, mire mind rá meredünk - Úgy értem nagyon jól nézel ki - dadogja vörös fejjel, de én csak elnézően odasétálok hozzá és egy puszit nyomok az arcára, mire mindenki hurrogni kezd. -  Köszönöm a bókot - suttogom a fülébe, közben megsimítom a tarkóját, nem törődve a fiúk huhogásával. -  Úgy látom egy új szerelem van kibontakozóban. Gratulálok fiatalok! - cukkol minket Niall. -  És mi

V.G.    A gépem nemsoká landol Tokióban és mondhatni a szívem kiugrik a helyéről. Mikor a srácok mondták, hogy meglepi lesz azt gondoltam, hogy valami közeli helyen, nem azt, hogy 12 órát fogok a gépen tölteni, az első osztályon egy külön fülkében, ahol óránként megkérdezik, hogy mit hozhatnak, vagy rázzák-e fel a párnámat. Határozottan élvezem, de most már jó lenne kinyújtóztatni a lábaim és járkálni egy kicsit. -  Kisasszony, kérem kapcsolja be az övét, hamarosan landolunk - szólít meg egy utaskísérő és én teszem, amit kér.    Igaza van, szinte azonnal megkezdi a pilóta a landolást és negyed óra múlva már a csomagjaimat várom a terminálon. Igen ám, de sehol nincsenek. Nyújtogatom a nyakam, nézelődök, de egyszerűen sehol nem látom az én kis vörös, fehér virágmintás bőröndömet. Abban van minden ruhám és a töltőim is. Ha elveszett anyáék meg fognak ölni. -  Elnézést, nem találom a bőröndömet. Nem tudná megmondani hol érdeklődhetek ez ügyben? - kérdezem meg a recepciós

V.G. (dal a részhez)   Eltelt lassan öt hónap mióta kijöttem a kórházból és a szüleim egyszerűen nem tudnak rávenni, hogy elhagyjam a szobámat. Egész nap a telefonon és a gépemen lógok, cikkeket olvasok, Twitterezek, Facebookozok és hasonló vacakokkal töltöm az időmet. Barátnőim rendszeresen lejönnek hozzám, de nem maradnak sokáig, mert szerintem deprimálja őket halálra vált ábrázatom és kedvetlenségem. A fiúk visszatértek a turnézáshoz és bár Niall-el és Lou-val majdnem minden nap beszélek, mégis nagyon hiányoznak.     Mikor hívnak senki nem zavarhat, mert hajlamos vagyok pánikrohamban kitörni, ha nem tudom fogadni a hívást, bár ennek semmi értelme, hiszen csak barátok vagyunk, de jóformán ők az egyetlen igazi kapcsolatom a külvilággal. Elmesélik hol járnak éppen, mit látnak, hogy megvették a szuveníremet és mesélnek egy lányról, Kitty-ről, aki nagyjából három hónapja Harry barátnője. Velük utazik mindenhová, ugyanis az egyetemet otthagyta és a modellkedés nem vált be neki

H.S. - Harold, remélem nem kell megkérdeznem mennyit ittál? - korhol Lou nagyjából délután három körül. -  Nem is ittam - vágok vissza és lejjebb csúszok a fotelben, amiben elaludtam éjszaka. -  Akkor ezt nyilván M itta meg?! - vesz fel egy vodkás üveget a földről. -  Én ittam, de nem volt tele. -  A telefonod miért van kikapcsolva? - veszi el a készüléket a  lábam mellől. -  Le van merülve... - hazudom szemrebbenés nélkül. -  Indulás zuhanyozni, utána beviszlek Vikihez a kórházba és bocsánatot kérsz tőle, amiért olyan bunkó módon otthagytad! - atyáskodik Lou és közben pakolászni kezdi a szétdobált cuccaimat. -  Nem kényszeríthetsz. -  Úgy nézel ki, mint egy lecsúszott prosti. Legalább az inged igazítsd meg! -  Hagyj békén! - förmedek rá idegesen és felemelkedek a fotelemből. - Szed össze magad. Nem kell megmondanod miért, azt sem, hogy meddig fog tartani, csak ne ess szét, könyörgöm. -  Nem ígérhetek semmit. -  Irányítsd magad a fürdő felé, addig megnéze