V.G.
Három nap telt el a Harry-s incidens óta. Három végtelenül hosszú, tehetetlenséggel és idegeskedéssel eltöltött nap. Persze senkinek nem mutattam ki, de belül elkezdtem szétesni, ahogy Harry állapota romlott, én úgy szakadtam pici apró darabokra. Egyre csúnyábban köhög és bár láza nincs, mégsem javul semmit. Ugyanakkora idiótaságokat beszél, mint addig, csak közben félig maghal a köhögéstől és azt hiszem én is megfáztam, ugyanis két napja folyamatosan fújom az orromat. Ez pedig egy újabb idegességfaktor, mert a hátam közepére se hiányzott még egy influenza is.
Ma vagyunk itt utolsó nap, holnap délután már indulunk haza, mert Louis és El meg akarják látogatni a lány szüleit és Zayn meg Perrie is szeretnének kis időt a családjukkal tölteni, én pedig már nagyon szeretném meglátogatni Ni-t, mert nagyon hiányzott a héten, mióta nem láttam. Egyszer beszéltünk tegnap este, akkor azt mondta, hogy haza utazott Londonba, mert még van két hét az operáció előtt és azt még szeretné otthon tölteni, így azonnal bejelentkeztem, hogy meglátogatom. Nagyon örült nekem, szóval szerintem az egész napot együtt fogjuk tölteni.
A konyhában Liam és Izzy szorgoskodik, a többiek pedig elfoglalják magukat. Tv-t néznek, interneteznek vagy beszélgetnek, ugyanis kinn borzalmas idő van. Szakad a hó, nem merek megesküdni, de szerintem rosszabb, mint három nappal ezelőtt. Az ablakban állok és egy bögre teával a kezemben nézek kifelé a felleges égre, és a távolban a helyekre, melyek csúcsát vastag felhőréteg borítja. Teljesen lehangol ez az egész, hiszen arra számítottam, hogy szép időnk lesz és ki tudunk majd mozdulni kicsit, de sajnos keresztül húzták a számításainkat, ezzel a pazar időjárással. Hátat fordítok az ablaknak és körbenézek a hatalmas nappaliban. Zayn a kanapén ül, szorosan mellette Perrie, akinek egész nap, sőg egész héten alig hallottuk a hangját. A kandalló előtt, egy pokróccal a hátán Harry ücsörög, előtte Dr. Pepper fekszik és hasát az énekes felé fordítja, hogy az vakargassa. Louis és El pedig egy nagy puffon ülnek, egymásba gubancolódva, a fiú ölében egy laptop van, onnan pedig hangos zene tölti be az egész helyiséget.
Lélekben már mindenki az esti nagy bepiálásra készül, hiszen ha szilveszter, akkor italok és magánbuli. Tegnap délután párommal kifosztottuk a kiskereskedést és mindenféle töményet felvásároltunk, hogy ki ne fogyjunk az utánpótlásól. Sajnos én nem ihatok túl sokat, mert ugyebár a betegségemre folyamatosan gyógyszert kell szednem és a kettő nem tesz jót egymásnak, Harry pedig azért nem ihat, mert marék szám szedi a pirulákat a köhögésre meg a megfázásra. Sajnálom, pedig ő úgy készült már rá.
- Liam! Hagyj már! - hallunk meg egyszer csak nevetéssel vegyülő sikoltozást a konyhából.
Azonnal odarohanok és kicsit szíven üt, ami a szemem elé tárul. Barátom és a fekete hajú lány talpig lisztesen kergetőznek a pult körül, és fergetegesen szórakoznak. Mikor én próbáltam ezt, Liam csak rám szólt és folytatta, a sütést. Nem is kicsit esik rosszul, hogy velem nem volt hajlandó elengedni magát és kicsit szórakozni, helyette egy számára vadidegen lánnyal olyan közvetlen és laza, mint amilyennek szinte sosem látom. A következő ember, aki megjelenik a konyha ajtajában Harry. Arca zavarodottságról árulkodik és saját érzéseimet látom visszatükröződni rajta.
- Engedd el a csajomat, Payne! - förmed barátjára, aki azonnal leáll és bűnbánó képpel mered ránk.
- Sajnálom. Kicsit elkapott minket a hév - szabadkozik Izzy és csípőjével meglöki Liam-et.
Ma vagyunk itt utolsó nap, holnap délután már indulunk haza, mert Louis és El meg akarják látogatni a lány szüleit és Zayn meg Perrie is szeretnének kis időt a családjukkal tölteni, én pedig már nagyon szeretném meglátogatni Ni-t, mert nagyon hiányzott a héten, mióta nem láttam. Egyszer beszéltünk tegnap este, akkor azt mondta, hogy haza utazott Londonba, mert még van két hét az operáció előtt és azt még szeretné otthon tölteni, így azonnal bejelentkeztem, hogy meglátogatom. Nagyon örült nekem, szóval szerintem az egész napot együtt fogjuk tölteni.
A konyhában Liam és Izzy szorgoskodik, a többiek pedig elfoglalják magukat. Tv-t néznek, interneteznek vagy beszélgetnek, ugyanis kinn borzalmas idő van. Szakad a hó, nem merek megesküdni, de szerintem rosszabb, mint három nappal ezelőtt. Az ablakban állok és egy bögre teával a kezemben nézek kifelé a felleges égre, és a távolban a helyekre, melyek csúcsát vastag felhőréteg borítja. Teljesen lehangol ez az egész, hiszen arra számítottam, hogy szép időnk lesz és ki tudunk majd mozdulni kicsit, de sajnos keresztül húzták a számításainkat, ezzel a pazar időjárással. Hátat fordítok az ablaknak és körbenézek a hatalmas nappaliban. Zayn a kanapén ül, szorosan mellette Perrie, akinek egész nap, sőg egész héten alig hallottuk a hangját. A kandalló előtt, egy pokróccal a hátán Harry ücsörög, előtte Dr. Pepper fekszik és hasát az énekes felé fordítja, hogy az vakargassa. Louis és El pedig egy nagy puffon ülnek, egymásba gubancolódva, a fiú ölében egy laptop van, onnan pedig hangos zene tölti be az egész helyiséget.
Lélekben már mindenki az esti nagy bepiálásra készül, hiszen ha szilveszter, akkor italok és magánbuli. Tegnap délután párommal kifosztottuk a kiskereskedést és mindenféle töményet felvásároltunk, hogy ki ne fogyjunk az utánpótlásól. Sajnos én nem ihatok túl sokat, mert ugyebár a betegségemre folyamatosan gyógyszert kell szednem és a kettő nem tesz jót egymásnak, Harry pedig azért nem ihat, mert marék szám szedi a pirulákat a köhögésre meg a megfázásra. Sajnálom, pedig ő úgy készült már rá.
- Liam! Hagyj már! - hallunk meg egyszer csak nevetéssel vegyülő sikoltozást a konyhából.
Azonnal odarohanok és kicsit szíven üt, ami a szemem elé tárul. Barátom és a fekete hajú lány talpig lisztesen kergetőznek a pult körül, és fergetegesen szórakoznak. Mikor én próbáltam ezt, Liam csak rám szólt és folytatta, a sütést. Nem is kicsit esik rosszul, hogy velem nem volt hajlandó elengedni magát és kicsit szórakozni, helyette egy számára vadidegen lánnyal olyan közvetlen és laza, mint amilyennek szinte sosem látom. A következő ember, aki megjelenik a konyha ajtajában Harry. Arca zavarodottságról árulkodik és saját érzéseimet látom visszatükröződni rajta.
- Engedd el a csajomat, Payne! - förmed barátjára, aki azonnal leáll és bűnbánó képpel mered ránk.
- Sajnálom. Kicsit elkapott minket a hév - szabadkozik Izzy és csípőjével meglöki Liam-et.
- Nagyon örülök neki. Most le lehet állni, mert a végén túlzásba estek - morogja az orra alatt és hátat fordítva már itt sincs.
Megrökönyödve figyelem a jelenetet és érzem, ahogy egy forró könnycsepp legördül az arcomon, majd még egy és egy újabb, melyeket tengernyi másik követ. Nem tudok parancsolni magamnak, megmutatom mennyire gyenge vagyok. Összeomlok egy ennyire gyerekes dolog miatt is. Pedig tudom, hogy ez semmit nem jelent és nekem is azt kellene csinálnom, mint a fürtösnek, de nem megy. Én nem vagyok olyan határozott és erős, mint ő. Szeretem Liam-et és fáj, ha más lányok társaságában jobban érzi magát, mint az enyémben. Pedig már azt hittem, hogy leszámoltam a gyengeségemmel és fel tudtam nőni egy ilyen fiúhoz, mint ő. Tévedtem... Ugyanolyan gyerekes vagyok, mint nyáron. Határozatlan és a zabolátlan érzelmeim irányítanak. Félek, hogy mi lesz a következő lépés.
Letörlöm arcomat és ingatag léptekkel hagyom el a konyhát, ahol párom és Izzy még mindig csak bámulnak maguk elé, nyilván arra várnak, hogy leteremtsem őket. Tőlem még ennyi se telik. Nincs egy szemrehányó szavam se, ha pedig ilyen anyámasszony katonája vagyok, akkor meg is érdemlem. Mióta itt vagyunk most hiányoznak először legjobb barátnőim, akiket ejtettem, hogy el tudjak jönni ide. Borzasztóan haragudtak rám és irigyeltek. Most olyan szarul érzem magam, hogy ezen semmi irigyelni való nincs. Legszívesebben összekuporodnék és zokognék, mint egy ötéves, de nem teszem. Felmegyek a fürdőbe, hogy rendbe szedjem ábrázatomat és kicsit elzárkózzak a kíváncsi tekintetek elől, mellyel most, a nappalin áthaladva, barátaim kísérnek. Nyilván nem értik miért sírok...Hogy őszinte legyek, én sem értem magam.
Épp arcomat mosom, amikor kopognak az ajtón. Semmi kedvem egyikükhöz sem, de azért kinyitom az ajtót. Eleanor áll előttem, nagyon szomorú az arca, ezért elállok az útjából, hogy be tudjon jönni. Amint becsukódik mögötte az ajtó a nyakamba veti magát és szorosan tart. Könnyeim ismét előtörnek, de ezeknek már meg sem próbálok gátat szabni. Leülünk a fürdő padlójára és levesz egy tekercs wc papírt, majd szakítva belőle, a letépett részt a kezembe nyomja.
- Elmondod mi volt? - szólal meg csöndesen.
- A konyhában fogócskázott azzal a kis... azzal a kis... - magyarázom szipogva.
- Tényleg emiatt sírsz? - lepődik meg.
- Igen - törlöm meg szemeimet.
- Ez butaság. Csak játszottak. Mindketten nagy gyerekek. Ne vedd a szívedre - teszi kezét lábamra.
- De ha velem van mindig annyira merev és kimért...
- Mert azt akarja, hogy komolynak és megfontoltnak hidd. Közben ugyanolyan gyerek, mint Louis vagy Niall.
- Biztos?
- Igen. Lou mesélte, hogy egy csomó marhaságnak ő az értelmi szerzője, csak mindig másra keni. Előbb utóbb neked is megmutatja ezt az oldalát is.
- És mi lesz, ha nem? - pityeredek el újra.
- Akkor dobod. Én legalább egy másik embert tudok, aki azonnal rád mozdulna, ha szingli lennél.
- Ne avass be, mert rosszul leszek.
- Pedig most jöttek volna a zaftos pletyik! - neveti el magát és megölel.
- Most nem vagyok rá hangolva. Talán amikor majd nem öl meg a féltékenység..
- Te féltékeny vagy? - horkan fel, ami valljuk be, nem esik épp a legjobban.
- Igen, mert a barátom egy másik lánnyal érzi jól magát, helyettem.
- Valljuk be, te sem voltál a legjobb barátnő a napokban. Csak járkálsz fel alá és idegeskedsz. Alig beszélsz vele és kizárod. Aztán itt volt ez a Harry mizéria, amikor gondolkodás nélkül mentél ki, hogy megmentsd, a nélkül, hogy kérj segítséget, mert szerintem nem volt egy könnyű meló és ráadásul utána kinn töltötted vele az estét, a karjaiban...
- Te honnan...? - kerekednek ki a szemeim.
- Láttalak titeket, mikor lejöttem vízért. Nem akartam, de elég szembetűnő volt...Mármint, nem akarok beleszólni a dolgaidba, de ha így folytatod két szívet is össze fogsz törni a végén.
- Miről beszélsz?
- Inkább nem mondtam semmit. Tudod, nem avatkozok bele, idővel te is rá fogsz jönni és nem akarom, hogy az legyen, én befolyásoltalak.
- Azt hiszem eleget segítettél, most átmegyek a szobánkba és lefekszek aludni, vagy felhívok valakit, vagy csak bőgök még egy sort.
- Jól leszel? - néz rám félve.
- Mikor nem? - festek arcomra egy műmosolyt és feltápászkodva őt is felsegítem.
Ahogy kilépek a fürdőből szemeim még mindig könnyesek és így rossz szobába nyitok be. Először észre se veszem a hibámat, csak mikor egy nagyon is ismerős emberbe botlok az ágy szélén ülve, a telefonjába merülten. Haja kócosan meredezik minden irányba és a pokróc, ami a nappaliban volt a hátán, most is ott van, csak fél válláról lelóg. Mielőtt felnézne megtörlöm arcom az újabb könnycseppektől és megpróbálok lehiggadni. Kicsit még mindig remegek, de a lassan az is elmúlik és várom, hogy rám nézzen. Tudom mit gondol, nem is kell tegyen semmit. Rám se kell emelje tekintetét, ahhoz, hogy tudjam mennyire megvet a gyengeségem miatt. Én is lenézném magam a helyemben. De ekkor olyan dolog történik, amire nem számítottam. Felnéz és elmosolyodik. Nem lenézően vagy utálkozva, csak úgy, ahogy mindig szokott, ha éppen nem húzom fel valamivel. Pajkosan és játékosan, mintha csínytevésre készülne és várja, mit fogok reagálni.
- Jobban vagy már, Romina? - kérdezi és közben vigyora még sokkal szélesebb lesz.
- Nem vagy vicces...Elfelejtetem a neved - fonom össze magam előtt karjaimat, de arcomba hulló tincseim alatt én is mosolygok.
- Mondhatom szép dolog... Elfelejteni a vőlegényed nevét - áll fel és hozzám lép.
- Hogy érzed magad? - nézek fel smaragdzöld íriszeibe, melyek a gyenge fényben szinte feketének tűnnek.
- Sokkal jobban. Nem jöttél ápolni... - biggyeszti le ajkait szomorúan.
- Annyira nem tűntél betegnek, hogy Izzy ki ne tudta volna kúrálni.
- Pedig de.. - itt köhint egyet, de annyira mű, hogy elnevetjük magunkat - Látod?
- Te link - csapom meg a vállát.
- Au! Nem elég, hogy beteg vagyok, most még te is bántalmazol? -hördül fel és simogatni kezdi karját, ott ahol az előbb megütöttem.
- Jaj, annyira sajnálom. Gyere, pusziljam meg - nevetek halkan és megpuszilom vállát.
- Sokkal jobb, köszönöm.
- Reméltem is. A Gates-féle varázspuszi minden fájdalmat elűz.
- Ezt eddig nem is tudtam. Érdekes teóriának hangzik - vakargatja állát, majd szó nélkül kézen fog és az ágyhoz vezet
Kicsit leblokkolok és még kérdezni is elfelejtek. Leülök mellé és figyelem mit csinál. Feltornázza magát az ágy támlájáig és megveregeti maga mellett a takarót, hogy csatlakozzak. Mint egy jól nevelt öleb teszem, amit kér, ezzel ismét bebizonyítva, hogy mennyire a befolyása alá tud vonni, a nélkül, hogy komolyan próbálkozna. Nem tudom mi vezérli, vagy miért teszi ezt, de annyira kontrollál, hogy teljesen elveszek és, mint egy agy mosott idióta teszem, amit akar. Miért nem tudok ellentmondani neki? Miért kell minden alkalommal millió apró lepkét életre keltenie bennem, ahányszor hozzámér? Legyen már vége...
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Aloha!
Ez lett volna a következő rész és azt hiszem elértünk a történet feléhez. Azért a feltételes mód, mert még magam se vagyok benne biztos, ugyanis az eredeti terv maximum húsz részre vonatkozott. De azt is túllépve, már a 24.-nél tartok. Köszönöm az előző részhez a kommentet, nagyon jól esik, hogy tényleg várja valaki a frisset.
Most rohanok Dextert nézni, legyetek jók! Igyekszem a folytatással.
Puszi :*
Jujj nagyon orulok, hogy mindig ilyen hamar hozod a reszeket! Ez a fejezet is szupcsi lett. Varom a kovit. Xxx
VálaszTörlés