V.G.
- Tényleg ízlett? Mármint miattam nem kell ezt mondani... - nézek szét zavartan.
- Istenien főzöl, Viki - nyugtat meg Liam és megcsókol.
- Akkor jó. Köszönöm szépen.
- És engem ki fog megdicsérni? Én is segítettem ám - duzzog a fürtös és összefonja mellkasa előtt kezeit.
- Te is nagyon ügyes voltál, kicsim - simít végig párja bicepszén Izzy és megpuszilja az arcát, amitől az énekes látszólag ellágyul.
- Most pedig valaki magyarázza el nekem, hogy a francba kerül a nyaralónkba egy kutya? - iszik bele narancslevébe Louis.
- Harry örökbe fogadta, Dr. Pepper a neve és hazajön velünk - magyarázom el a helyzetet, mire mindenki csak értetlenül néz rám.
- Te meg vagy bolondulva, Harry? - fakad ki Izzy, tőle nem megszokott hangnemben.
- Felnőtt férfi vagyok, azt csinálok, amit akarok - jelenti ki higgadtan és szájába helyezve egy darab kekszet majszolni kezdi azt.
- Igen, és arra nem gondoltál, hogy mi lesz vele, ha mi turnézni fogunk? Vagy próbálni? Kizárod az udvarra, vagy hagyod a házban, hogy mindent szétszedjen? - korholja ezúttal Liam.
- Miért szól bele mindenki abba, amit csinálok? Komolyan, megszállottan hiszitek, hogy mindent jobban tudtok mint én... Viki azt hiszi az anyám és mindenbe beleszól, Liam azt hiszi az apám és tanácsokat ad, amikre nincs szükségem. Komolyan, gratulálok, zsák a foltját....Legyetek boldogok, de nekem már vannak szüleim, engem békén lehet hagyni! - pattan fel székéről és magára kapva kabátját elviharzik.
- Felnőtt férfi vagyok, azt csinálok, amit akarok - jelenti ki higgadtan és szájába helyezve egy darab kekszet majszolni kezdi azt.
- Igen, és arra nem gondoltál, hogy mi lesz vele, ha mi turnézni fogunk? Vagy próbálni? Kizárod az udvarra, vagy hagyod a házban, hogy mindent szétszedjen? - korholja ezúttal Liam.
- Miért szól bele mindenki abba, amit csinálok? Komolyan, megszállottan hiszitek, hogy mindent jobban tudtok mint én... Viki azt hiszi az anyám és mindenbe beleszól, Liam azt hiszi az apám és tanácsokat ad, amikre nincs szükségem. Komolyan, gratulálok, zsák a foltját....Legyetek boldogok, de nekem már vannak szüleim, engem békén lehet hagyni! - pattan fel székéről és magára kapva kabátját elviharzik.
Csak pislogni tudunk, én mert igazat adok neki, a többiek pedig azért, mert nem sokszor látták így kirohanni. Még halljuk, ahogy bevágódik mögötte a kocsi ajtaja, majd beindítja a motort és elhajt. Aggódom érte, mert amilyen szeleburdi még baja esik. Egész délután nem kerül elő, az én gondolataim pedig a legsötétebb helyekre kalandoztak. Már a legrosszabakat képzeltem el és tördeltem a kezeimet, semmi nem tudott lekötni. Liam próbálta elterelni a gondolataimat, de nem ment neki, bár nem mondtam meg, hogy mitől vagyok ennyire nyugtalan, szerintem mindenki észrevette. Dr. Pepper-rel játszottam, hátha ez segít, de nem volt rám hatással.
Este tizenegy felé megunom a várakozást és előveszem a telefonomat, majd tárcsázom a számát, de mikor harmadjára sem veszi fel még komolyabban bepánikolok. Kinézek az ablakon és sokkosan tapasztalom, hogy hatalmas vihar tombol, amely könyörtelenül hajtja meg a fák törzsét és kavarja a frissen aláhullott havat. A hideg is kiráz, ha belegondolok, hogy Harry ebben a pillanatban is kinn van és vezet. Mi van, ha lesodródott az úrtól és most eszméletlenül fekszik a kocsi romjai közt és haldoklik? Mi van, ha lerobbant és nem tud segítséget hívni, mert a vihar miatt nincs térerő? Mi van, ha tud telefonálni, de a segélyhívó központban csak németül tudnak? Agyam egyre gyorsabban köti össze a hülyébbnél hülyébb eseményeket és mindnek Harry halálával van vége, összefagyva a kocsi sofőrülésében.
Ahogy ott állok és nézelődök, a kert végében észreveszek egy pislákoló fényt. Nem akarok hinni a szememnek. Valaki lopja a fánkat... Vagy behúzódott a vihar elől, nem sikerül eldöntenem, ugyanis ösztönösen nyúlok a kabátom után és bakancsomba dugva a lábam már el is hagyom a házat. Én hülye. Amint kiteszem a lábam majdnem elvisz a szél, minden túlzás nélkül, legalább 80 km/h-val fúj, pontosan az összes havat és piszkot az arcomba hordva. Na szép... Nagyanya tempóban vánszorgok el a kis házig, aminek ajtaját vadul veri a tomboló vihar és ablakai remegnek. Rengeteg horrorfilmet láttam már és mégsem tanultam belőlük. Mind azt mutatja be, hogy soha nem szabad vihar közepén hülye döntéseket hozni, na ez pont egy ilyen döntés. Lehet, hogy odabenn a baltás gyilkos vár és máris elő vannak készítve a zsákok a hullám darabjainak. Ha itt meghalok, mondjátok el Liam-nek, hogy szeretem és Harry-nek, hogy őt is szeretem, annak ellenére, hogy nem szabadna. Kicsit félek mit fogok benn találni, de erőt veszek magamon és résnyire nyitom az ajtót.
Benn nincs nagyon hideg, de a leheletem akkor is látszik. Egy félig haldokló lámpa biztosítja a fényt, mely egy pokrócokba csavart alakot világít meg. Odasétálok hozzá, nem ismerem fel. Felnéz rám és ekkor végre láthatóvá válik arca, mely már annyiszor dobogtatta meg a szívem. A göndör énekes pislog rám, félig átfagyva, kék ajkakkal, remegő testtel és szinte teljesen kihűlve. Gondolkodás nélkül adom rá a kabátom és próbálom felállítani, de nem megy. Annyira gyenge, hogy nem bírom el. Minden erőmet összeszedve, ajkamba harapok és egy utolsó elkeseredett próbálkozással végre sikerül a lábára állítanom. Fél órámba telik, mire a kert végétől a házig jutunk, de megnyugszom, amikor végre leültethetem a kanapéra és a kezébe adhatok egy nagy bögre meleg teát. Alaposan betakargatom és a tűzre is rakok, hogy felmelegedjen a nappali.
Ahogy itt ül olyan békés és nyugodt, egy csöppet sem emlékeztet arra a fiúra, aki délután olyan heves jelenetet rendezett és otthagyott minket. Nem beszélünk, mondjuk őt megértem, szerintem még mindig meg van fagyva, vagy csak még mindig utál, én pedig nem akarom elrontani ezt a tökéletes, nyugodt, szerintem soha többet elő nem forduló pillanatot. Közelebb húzódok hozzá és fejem a vállára hajtom. Nem tudom miért csinálom, vagy azt, hogy bánja-e, de most olyan jó így. Pár perc múltán megmozdul és felemelve karját rám is terít a takaróból, így kényszerítve, hogy teljesen hozzá préselődjek. Érzem a testéből áradó hőt, szívének feszes ritmusát és a tea gyümölcsös illatát, mely keveredik a rá annyira jellemző parfüm aromájával.
Tudom, hogy nem helyes, azt is tudom, hogy tilos, de nem tudok magamnak parancsolni. Gyomromban a lepkék újra felélednek és vad táncba fognak, annak érdekében, hogy feszengeni kezdjek és a bűntudat elhatalmasodjon rajtam. Miért nem tudok én parancsolni magamnak? Mindig ezt csinálom. Egyik hülyeség követi a másikat és én megint nem vagyok képes megálljt parancsolni érzelmeimnek. Újra ott vagyok, ahol Liam előtt tartottam, a bizonytalanság és a fekete folt a lelkemen egyre inkább elhatalmasodik és kezdem azt érezni, hogy egy olcsó nőcske vagyok. Nem akarom, hogy Liam azt gondolja kihasználtam és csak egy pótlék volt, mert nem igaz. Nekem ő volt az első és ez azt jelenti, hogy tényleg fontos részét képezi az életemnek, ha odaadtam neki a szüzességem hiszen az nem nő vissza, ha szakítunk. Ami vele van az különleges, jó és teljesen veszélytelen. Nem áll fenn annak a veszélye, hogy megégetem magam, vagy félreismerem, mert ő jó és őszinte, sosem használna ki.
- Vissza kellene menned Liam-hez. Még aggódni fog érted - szólal meg Harry, amitől összerezzenek.
Hangja távoli, szinte kísérteties, mégis annyira lágy, annyira ismerős, mint egy régi dal, amit gyerekként hallottam és mindig megnyugtatott, ha rosszat álmodtam, vagy rossz kedvem volt. Tudja, hogy bánt valami, szerintem azt is, hogy mi, bár ennek szinte semmi esélye, hisz nem láthat bele a fejembe.
Felnézek smaragdzöld íriszeibe és azonnal megbánom. Olyan szomorú, annyira elveszett. Szemei csillognak és szinte már fájdalmas, mennyire ismerősen néz rám. Így néztem minden reggel tükörbe édesanyám halála után, pont ilyen csillogás volt az én szememben, mikor örökre elengedtem őt és tudatosult bennem, hogy soha többet nem lesz velem, hogy már nem ölelhetem magamhoz és nem mondhatom neki, hogy mennyire szeretem. Miért néz így?
Tudom, hogy hülyeséget csinálok, tudom, hogy nem szabadna, de nem tudok magamnak parancsolni. A szívem sokkal erősebb, mint az elmém és akármennyire megbánom majd, most ezt érzem helyesnek, hiszen biztosan ramatyul van, és senkije nincs itt a barátnőjén kívül, aki megvigasztalhatná, de ő egyáltalán nem aggódik a párja épsége miatt, pedig kellene. Ha fizikailag minden oké is vele, belül nagyon szét van esve. Van valami, amit senkinek nem mondd el és magában tart, látom rajta. A lemondás a szemében, testének remegése és a ki nem mondott szavak a levegőben oly nehézzé teszik a légzést, hogy érzem, ahogy súlyuk a mellkasomra nehezedik.
Nem tudom mennyi ideig ültünk a kanapén összegömbölyödve, de reggel arra ébredek, hogy Dr. Pepper nyalogatja a kezem, ami lelóg a kanapéról. Megnézem az órát, hajnali öt. Hála az égnek... Oldalra fordulnék, de nem megy. A takarók és egy kés súlya megakadályoznak a mozdulat végrehajtásában. Csak ekkor villannak be az este történtek. Minden... A hülyeségem, a gyengeségem, Harry elkeseredése és az, hogy együtt aludtunk el, annak ellenére, hogy bárki megláthatott volna minket. Szerencsére az okos kis jószág felébresztett, mielőtt bármi baj történt volna.
Lassú, szinte észrevehetetlen mozdulatokkal kikelek a fiú karjai közül és a hálószobámba sietek. Összekapok pár tiszta ruhát, egy puszit nyomok Liam homlokára, majd a fürdőbe rohanok, gyorsan lezuhanyozok és felöltözöm. Nem sminkelem ki magam, mert annak semmi értelme nem lenne, hisz úgyse megyek ki ma. Hajamat feltűzöm amennyire lehet és visszasietek a nappaliba. Töltök tiszta vizet és kaját a kutyusnak, majd ellenőrzöm, hogy nem-e kakilt mellé annak az újságnak, ami erre a célra volt leterítve. Megkönnyebbülten tapasztalom, hogy nem történt semmiféle baleset, így csak tiszta újságot terítek le és nekiláthatok a reggelimnek. Közben öt percenként ellenőrzöm Harry-t, hogy minden oké-e vele, de szerencsére még mindig az igazak álmát alussza és nem vette észre, hogy már nem fekszem mellette.
Egy adott pillanatban nyöszörgésre leszek figyelmes, ekkor már majdnem hét óra van. Kisietek a nappaliba és rémülten veszem tudomásul, hogy az alvó énekes arca kipirosodott és ajkai ki vannak száradva. Odasietek és kezem óvatosan homlokára illesztem. Szinte lángol, amit nem is csodálok, az este majdnem megfagyott, ha nem kapott el minimum egy tüdőgyulladást, akkor nagyon nagy mázlista. A fürdőszobában találok egy egészségügyi tasakot mindenféle gyógyszerrel, ragtapasszal és lázmérővel. Pont ami nekem kell. Visszamegyek a fürtöshöz és lassan ébresztgetni kezdem.
Este tizenegy felé megunom a várakozást és előveszem a telefonomat, majd tárcsázom a számát, de mikor harmadjára sem veszi fel még komolyabban bepánikolok. Kinézek az ablakon és sokkosan tapasztalom, hogy hatalmas vihar tombol, amely könyörtelenül hajtja meg a fák törzsét és kavarja a frissen aláhullott havat. A hideg is kiráz, ha belegondolok, hogy Harry ebben a pillanatban is kinn van és vezet. Mi van, ha lesodródott az úrtól és most eszméletlenül fekszik a kocsi romjai közt és haldoklik? Mi van, ha lerobbant és nem tud segítséget hívni, mert a vihar miatt nincs térerő? Mi van, ha tud telefonálni, de a segélyhívó központban csak németül tudnak? Agyam egyre gyorsabban köti össze a hülyébbnél hülyébb eseményeket és mindnek Harry halálával van vége, összefagyva a kocsi sofőrülésében.
Ahogy ott állok és nézelődök, a kert végében észreveszek egy pislákoló fényt. Nem akarok hinni a szememnek. Valaki lopja a fánkat... Vagy behúzódott a vihar elől, nem sikerül eldöntenem, ugyanis ösztönösen nyúlok a kabátom után és bakancsomba dugva a lábam már el is hagyom a házat. Én hülye. Amint kiteszem a lábam majdnem elvisz a szél, minden túlzás nélkül, legalább 80 km/h-val fúj, pontosan az összes havat és piszkot az arcomba hordva. Na szép... Nagyanya tempóban vánszorgok el a kis házig, aminek ajtaját vadul veri a tomboló vihar és ablakai remegnek. Rengeteg horrorfilmet láttam már és mégsem tanultam belőlük. Mind azt mutatja be, hogy soha nem szabad vihar közepén hülye döntéseket hozni, na ez pont egy ilyen döntés. Lehet, hogy odabenn a baltás gyilkos vár és máris elő vannak készítve a zsákok a hullám darabjainak. Ha itt meghalok, mondjátok el Liam-nek, hogy szeretem és Harry-nek, hogy őt is szeretem, annak ellenére, hogy nem szabadna. Kicsit félek mit fogok benn találni, de erőt veszek magamon és résnyire nyitom az ajtót.
Benn nincs nagyon hideg, de a leheletem akkor is látszik. Egy félig haldokló lámpa biztosítja a fényt, mely egy pokrócokba csavart alakot világít meg. Odasétálok hozzá, nem ismerem fel. Felnéz rám és ekkor végre láthatóvá válik arca, mely már annyiszor dobogtatta meg a szívem. A göndör énekes pislog rám, félig átfagyva, kék ajkakkal, remegő testtel és szinte teljesen kihűlve. Gondolkodás nélkül adom rá a kabátom és próbálom felállítani, de nem megy. Annyira gyenge, hogy nem bírom el. Minden erőmet összeszedve, ajkamba harapok és egy utolsó elkeseredett próbálkozással végre sikerül a lábára állítanom. Fél órámba telik, mire a kert végétől a házig jutunk, de megnyugszom, amikor végre leültethetem a kanapéra és a kezébe adhatok egy nagy bögre meleg teát. Alaposan betakargatom és a tűzre is rakok, hogy felmelegedjen a nappali.
Ahogy itt ül olyan békés és nyugodt, egy csöppet sem emlékeztet arra a fiúra, aki délután olyan heves jelenetet rendezett és otthagyott minket. Nem beszélünk, mondjuk őt megértem, szerintem még mindig meg van fagyva, vagy csak még mindig utál, én pedig nem akarom elrontani ezt a tökéletes, nyugodt, szerintem soha többet elő nem forduló pillanatot. Közelebb húzódok hozzá és fejem a vállára hajtom. Nem tudom miért csinálom, vagy azt, hogy bánja-e, de most olyan jó így. Pár perc múltán megmozdul és felemelve karját rám is terít a takaróból, így kényszerítve, hogy teljesen hozzá préselődjek. Érzem a testéből áradó hőt, szívének feszes ritmusát és a tea gyümölcsös illatát, mely keveredik a rá annyira jellemző parfüm aromájával.
Tudom, hogy nem helyes, azt is tudom, hogy tilos, de nem tudok magamnak parancsolni. Gyomromban a lepkék újra felélednek és vad táncba fognak, annak érdekében, hogy feszengeni kezdjek és a bűntudat elhatalmasodjon rajtam. Miért nem tudok én parancsolni magamnak? Mindig ezt csinálom. Egyik hülyeség követi a másikat és én megint nem vagyok képes megálljt parancsolni érzelmeimnek. Újra ott vagyok, ahol Liam előtt tartottam, a bizonytalanság és a fekete folt a lelkemen egyre inkább elhatalmasodik és kezdem azt érezni, hogy egy olcsó nőcske vagyok. Nem akarom, hogy Liam azt gondolja kihasználtam és csak egy pótlék volt, mert nem igaz. Nekem ő volt az első és ez azt jelenti, hogy tényleg fontos részét képezi az életemnek, ha odaadtam neki a szüzességem hiszen az nem nő vissza, ha szakítunk. Ami vele van az különleges, jó és teljesen veszélytelen. Nem áll fenn annak a veszélye, hogy megégetem magam, vagy félreismerem, mert ő jó és őszinte, sosem használna ki.
- Vissza kellene menned Liam-hez. Még aggódni fog érted - szólal meg Harry, amitől összerezzenek.
Hangja távoli, szinte kísérteties, mégis annyira lágy, annyira ismerős, mint egy régi dal, amit gyerekként hallottam és mindig megnyugtatott, ha rosszat álmodtam, vagy rossz kedvem volt. Tudja, hogy bánt valami, szerintem azt is, hogy mi, bár ennek szinte semmi esélye, hisz nem láthat bele a fejembe.
Felnézek smaragdzöld íriszeibe és azonnal megbánom. Olyan szomorú, annyira elveszett. Szemei csillognak és szinte már fájdalmas, mennyire ismerősen néz rám. Így néztem minden reggel tükörbe édesanyám halála után, pont ilyen csillogás volt az én szememben, mikor örökre elengedtem őt és tudatosult bennem, hogy soha többet nem lesz velem, hogy már nem ölelhetem magamhoz és nem mondhatom neki, hogy mennyire szeretem. Miért néz így?
- Inkább maradok most. Neked nagyobb szükséged van rám, mint neki - suttogom és a takarók alatt átölelem.
Tudom, hogy hülyeséget csinálok, tudom, hogy nem szabadna, de nem tudok magamnak parancsolni. A szívem sokkal erősebb, mint az elmém és akármennyire megbánom majd, most ezt érzem helyesnek, hiszen biztosan ramatyul van, és senkije nincs itt a barátnőjén kívül, aki megvigasztalhatná, de ő egyáltalán nem aggódik a párja épsége miatt, pedig kellene. Ha fizikailag minden oké is vele, belül nagyon szét van esve. Van valami, amit senkinek nem mondd el és magában tart, látom rajta. A lemondás a szemében, testének remegése és a ki nem mondott szavak a levegőben oly nehézzé teszik a légzést, hogy érzem, ahogy súlyuk a mellkasomra nehezedik.
Nem tudom mennyi ideig ültünk a kanapén összegömbölyödve, de reggel arra ébredek, hogy Dr. Pepper nyalogatja a kezem, ami lelóg a kanapéról. Megnézem az órát, hajnali öt. Hála az égnek... Oldalra fordulnék, de nem megy. A takarók és egy kés súlya megakadályoznak a mozdulat végrehajtásában. Csak ekkor villannak be az este történtek. Minden... A hülyeségem, a gyengeségem, Harry elkeseredése és az, hogy együtt aludtunk el, annak ellenére, hogy bárki megláthatott volna minket. Szerencsére az okos kis jószág felébresztett, mielőtt bármi baj történt volna.Lassú, szinte észrevehetetlen mozdulatokkal kikelek a fiú karjai közül és a hálószobámba sietek. Összekapok pár tiszta ruhát, egy puszit nyomok Liam homlokára, majd a fürdőbe rohanok, gyorsan lezuhanyozok és felöltözöm. Nem sminkelem ki magam, mert annak semmi értelme nem lenne, hisz úgyse megyek ki ma. Hajamat feltűzöm amennyire lehet és visszasietek a nappaliba. Töltök tiszta vizet és kaját a kutyusnak, majd ellenőrzöm, hogy nem-e kakilt mellé annak az újságnak, ami erre a célra volt leterítve. Megkönnyebbülten tapasztalom, hogy nem történt semmiféle baleset, így csak tiszta újságot terítek le és nekiláthatok a reggelimnek. Közben öt percenként ellenőrzöm Harry-t, hogy minden oké-e vele, de szerencsére még mindig az igazak álmát alussza és nem vette észre, hogy már nem fekszem mellette.
Egy adott pillanatban nyöszörgésre leszek figyelmes, ekkor már majdnem hét óra van. Kisietek a nappaliba és rémülten veszem tudomásul, hogy az alvó énekes arca kipirosodott és ajkai ki vannak száradva. Odasietek és kezem óvatosan homlokára illesztem. Szinte lángol, amit nem is csodálok, az este majdnem megfagyott, ha nem kapott el minimum egy tüdőgyulladást, akkor nagyon nagy mázlista. A fürdőszobában találok egy egészségügyi tasakot mindenféle gyógyszerrel, ragtapasszal és lázmérővel. Pont ami nekem kell. Visszamegyek a fürtöshöz és lassan ébresztgetni kezdem.
- Történt valami? - kérdezi nagyon halkan, még én se hallom tisztán, pedig öt centi van az arcunk között.
- Ébredj fel, mert meg kell mérjem a lázad.
- Oké, Viki... - pislog lassan és kisebb nehézségek árán felül.
Óvatosan fülébe helyezem a lázmérőt és várom a kis sípoló hangot, hogy jelezze, kész. Mikor megnézem mennyi, majdnem elájulok. Majdnem 40°C, amitől rendesen megijedek. Ez nagyon magas, szóval nem úszta meg. Ezzel kórházba kell menni. Nincs idő felébreszteni a többieket, így csak egy gyors üzenetet hagyok nekik és már rohanok is a kabátom után. Szerencsére Hazza összeszedi magát kicsit, így nem kell birkóznunk, mire ráerőszakolom a kabátját és a bakancsát. Alaposan bebugyolálva viszem ki a kocsiig, de ekkor eszembe jut, hogy nekem nincs jogosítványom. Beindítom a motort, hogy melegedjem be a kocsi, addig beiszkolok, hogy felkeltsem Louis-t,és megkérjem, vigyen be minket. Nem nagyon örül annak, hogy hajnalok hajnalán kiverem az ágyból, de mikor közlöm vele, hogy mi a helyzet, azonnal kötélnek áll és a lehető leggyorsabban felöltözik és tíz percen belül már a kocsiban ülünk és száguldunk a legközelebbi kórházig. Nem is gondolkodunk, hogy biztosan csak németül meg olaszul tudnak, mert sokkal fontosabb az, hogy Harry minél hamarabb jó kezekbe kerüljön és levigyék a lázát.
Egész úton tördelem a kezem és nem bírok egy helyben maradni. Az egész hátsóülést bejárom mire végre megérkezünk a kis kórházig. Szerintem, mikor berontunk azt hiszik én vagyok az őrült és nekem kell nyugtató, vagy valami, mert teljesen szétesek. Nem jár más a fejemben, csak, hogy hamarabb kellett volna észrevennem, hogy beteg, nem kellett volna ennyit várnom vele. Már nem számít, mert ha minden jól megy, akkor most már megoldják a doktorok. Akkora mázlink van, mint eddig talán soha. Van angol orvos, aki pont tud minket fogadni és azonnal ki is vizsgálja a fürtöst.
- A barátjuknak adtam lázcsillapítót és felírtam neki háromféle gyógyszert. Most már rendben lesz. Szerencsére nincs tüdőgyulladása, vagy még eddig nem mutatkozik, ez egyelőre csak egy erős megfázás, amit kezelni tudunk. Menjenek haza és gondoskodjanak róla, hogy egyen meleg ételt és fogyasszon rengeteg folyadékot. Szerencse, hogy ilyen hamar behozták, lehet komolyabb lett volna a gond, ha várnak vele. Kisasszony, maga a barátja őrangyala. Szerencsés fickó - mosolyog rám az orvos,amitől azonnal vér szökken az arcomba és fülig pirulok.
- Nem vagyok a barátnője. Csak közel állunk egymáshoz - habogom.
- Persze. Én tévedtem. Most hazamehetnek, a recepteket a kórház mellett bal oldalon a patikában ki tudják váltani.
- Köszönjük szépen - hadarjuk illedelmesen, majd odasétálunk az egyik székben ülő Harryhez és miután Lou segít neki felállni visszasétálunk a kocsihoz.
Akkora kő esik le a szívemről, hogy az valami hihetetlen. Annyira féltem, hogy valami komoly baja esett, hogy az elmondhatatlan. Nem akartam, hogy egy percet is betegen töltsön vagy kórházban, mert úgy szeretem látni, ha vidám, mosolyog és néha durcizik, mert az a Harry az, aki minden perccel jobban elvarázsol és olyat teszek miatta, ami akár a kapcsolatom rovására is mehet.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, remélem tetszett. Az előző részhez kaptam egy kommentet, aminek felettébb örültem.Szeretnék ide is kapni, mert elmondhatatlan mennyit dob a kedvemen egy-egy rövid vélemény.
Majd igyekszem a folytatással, addig is nézzetek be az egyik barátnőmmel - Rékával - közös blogunkba (Itt) és iratkozzatok fel.
Legyetek jók!
Puszi :*
Hiper szuper lett a resz, elmondhatatlanul tetszett! Varom a kovit! Xxx
VálaszTörlés