V.G.
Idegesen tördelem az ujjaimat, hiszen éppen Harry-re várok, akivel végre az első, mindentől mentes, titkos randinkra készülünk. Már tegnap szerettünk volna menni, de egyikünknek sem volt alkalmas. Én tanutam, ő pedig valami vacsorán vett részt egy jótékonysági szervezet estjén. Nem tervezte be, de az egyik ismerőse elhívta és nem volt visszaút, ott kellett legyen. Most viszont bármelyik pillanatban megérkezhet és és borzalmasan izgulok. A fekete miniruha, ami rajtam van egyre jobba szorít és alig kapok levegőt. A sminkemet túlzottnak érzem, annak ellenére, hogy még alapozó és szemfesték is azért van rajtam, mert El rám erőszakolta, a hajamról pedig ne is beszéljünk. Elegáns körfonatban van elhelyezve, ugyanis rövidsége miatt sokkal többet nem lehetett belőle kihozni, amiért barátnőim rendesen ki is voltak bukva, hisz Detty alig bírt vele.
Bizony, hosszú idő óta ismét ők csináltak mindent. Délután átjöttek, hoztak két hatalmas táskát, felszerelve minden pipere cuccal, hajsimítóval meg különféle kínzó eszközökkel, amikkel két óra hosszáig kínoztak, mintha legalább is valami komoly vallomást akarnának kicsalogatni belőlem. Szerencsére nem nagyon engedtem, hogy elragadtassák magukat, ezért nem úgy nézek ki, mint egy kezdő idióta, hanem viszonylag emberi kinézetet nyertem és minden eshetőségre felkészítettek, mint például arra, hogy mi fog történni a jó éjt puszi után, ha esetleg be akarna majd jönni a lakásba és esetleg komolyabbra fordulnának a dolgok. Nem akartam tudni hová is fajulhat a száguldó elméjük perverzsége, ezért rövid úton haza zavartam őket és örültem, hogy végre egyedül lehetek, és magamban pánikolhatok, mint valami hülye kamasz lány, aki soha nem volt igazi randin. Mondjuk ez részben igaz is, mert bár Liam-mel néha kiruccantunk, mégsem lehettünk kettesben, mert mindig megtaláltak minket a rajongói és akkor ugye autogram meg egyebek, szóval a romantika halálra lett gyilkolva.
De most.. Ez más.. Ez igazi... És ez Harry. El se hiszem, hogy randizni megyünk...Annyira izgulok, hogy gondolataim egyszerűen csaponganak egyik szögletéből a fejemben a másikba és nem találom önmagam. Eszembe jut minden... Az, ahogy elkezdődött, a délutáni első találkozás, amikor azt hittem M a húga és fel se ismertem. Aztán eszembe jut a buli, ahol nem vele, hanem Lou-val táncoltam, míg ő egy másik lányt döngetett egy hátsó helyiségben. Felidéződik a pillanat, amikor kórházba vitt, és előtte nekem adta a karkötőjét, amit pár napja megint elkezdtem hordani... Nem tehetek róla, tetszik nekem ez a kis kopott bőrdarab. Vajon mi lett volna, ha már az első pillanatban összejövünk? Mi történt volna, ha mindent felrúgva csak egymással foglalkozunk és nem keresünk annyi kibúvót? És akkor, ha mindketten lettünk volna annyira felnőttek, hogy rájöjjünk mit jelentenek a lepkék a gyomrunkban és a remegés, ha egymásra nézünk? Már mindegy, hisz eljutottunk idáig is, kicsit bajosan, kicsit nehézkesen, de itt vagyunk, együtt.
Csapongó gondolataim közül a kapucsengő hangja ránt ki, ami jelzi, hogy a göndör herceg megérkezett. Felveszem a kabátom és máris rohanok ki a lakásból, mint egy félőrült, hogy köszönthessem. A kezem remeg, ahogy lenyomom a lift gombját, majd egy utolsó pillantást vetek magamra a mozgó kabin tükrében, ami halk zörgéssel útnak indul. Hátam a falnak vetem, így próbálom lecsillapítani a pillangókat a gyomromban, megjegyzem nem túl sikeresen. Halk csengés jelezi, hogy a földszintre értem, majd az ajtó is kinyílik. A szerencsés véletlen úgy hozza, hogy mielőtt a fürtős észrevenne, módomban áll alaposan szemügyre venni. Laza eleganciája minden mozdulatából kiütközik, teljesen elnyűgöz. Fekete kabát, kötött sál és csizma van rajta, haját pedig egy kendővel próbálja megzabolázni, bár nem nagyon sikerül neki, ugyanis a szakadó hóesés és a tomboló szél nem éppen a belőtt sérónak kedveznek. Fekete farmerjának térde ki van szakadva, mondanom sem kell nem az az első gondolatom, hogy milyen szívdöglesztően szexi, hanem, hogy meg fog fázni.
Meghallja az ajtó kattanását és felém fordul. egy ezer wattos vigyor terül el arcán, ahogy megpillant, majd magához húz és megcsókol. Még mindig nem tudtam megszokni, hogy ilyen közeli a viszonyunk, ahhoz képest, hogy el se tudnám mennyire vágytam már erre, és milyen régen. Levegő után kapkodva szakadok el ajkaitól és bár tisztában vagyok vele, hogy bármikor rajta kaphatnak minket, mégis szinte sóvárogva vágyok egy újabb csókjára. Normális ez? Nem hiszem.
Végül is egy barna felső és egyszerű fekete farmer mellett teszem le a voksom, mert bár nem elegáns, de kényelmes. Lemondok a hernyótalpaimról és egy öt centi magas csizmát választok. Barna táskába pakolom a cuccaimat és megnézem, hogy legalább a sminkem rendben van-e, bár azt a kevesek egy tornádó se ronthatná el. Fejembe csapom Harry sapkáját és végre ismét csatlakozok hozzá. Kézen fog és így hagyjuk el a lakást. Míg a liftben utazunk szorosan magához ölelve tart, ettől pedig lepkéim lassan szédülni kezdenek és meggyilkolják a gyomromat, de hát kit érdekel, ha az a fiú tart a karjaiban, akire ennyit vártam.
- Nem baj, ha most elengedem a kezed? Nem szeretném fölöslegesen keverni a szart körülöttünk - szólal meg, mielőtt kilépnénk a halba.
- Én sem szeretnék bajt, szóval csak menjünk, majd az étterembe nem követnek minket.
- Ki mondta, hogy étterembe viszlek? - nevet fel, amitől én összezavarodok.
- Akkor hová megyünk? - néztem rá kicsit megütközve.
- Meglepetés... Ne parázz, semmi kellemetlent nem tervezek - egy gyors puszit nyom a homlokomra és kilép a tomboló hóviharba.
Beszállunk a hatalmas terepjárójába és ő beindítja a azt. Először semmi nem tűnik fel, de amikor elhagyjuk a város határát, na akkor teljesen bepánikolok. Talán félreismertem Harry-t és egy sorozatgyilkos lenne? Mi van akkor, ha most visz el egy kis házikóba, hogy feldaraboljon, mint Dexter az áldozatait. Fogalmam sincs hogy merre tartunk, mert annyira el voltam olvadva a randink gondolatától, hogy nem figyeltem hol és merre kanyarodtunk. Pechemre most teljesen dezorientált vagyok és kezdek megijedni...Na jó, nem csak kezdek. Hirtelen megérzem Harry kezét a combomon, amitől összerezzenek és nagyon ijedt fejjel meredek rá.
- Nyugi, nem rabollak el.
Erre a megnyugtatásra van szükségem, de valahogy nem nyugszom meg a tudattól, hogy nem rabol el, mert anélkül is fel tud darabolni. Kibámulok az balakon és nézem az elsuhanó tájat, az egyre erősödő hóviharban, amitől kiráz a hideg. Mindenki arról álmodik, hogy egy hóvihar kellős közepén gyilkolja szét az a férfi, akibe szerelmes..Szép vég.
A szél meglepően sebesen vágott képen, egyenesen az arcomba csapva egy kiló havat. Legalább megnyugtat, hogy az idő nem csak a fővárosban pokoli, hanem máshol is. Megkerülöm a járművet, hogy Harry mellé érjek, aki átkarol és együtt megyünk be a kis udvarba, ami az étterem előtt van. Onnan pedig egyenesen az étterembe érünk, ami meglepően családias volt, ó de még mennyire. Kék és vörös falak, barna szegéllyel, sötétebb kis bokszokkal melyek egymásnak háttal vannak elhelyezve. Nagyon kevesen vannak, de ők nem nagy figyelmet szentelnek nekünk. Kivéve három embert, akiket azonnal felismerek a képekről, amiket még régebben az interneten láttam Harry-ről és a CSALÁDJÁRÓL.
Bizony, hosszú idő óta ismét ők csináltak mindent. Délután átjöttek, hoztak két hatalmas táskát, felszerelve minden pipere cuccal, hajsimítóval meg különféle kínzó eszközökkel, amikkel két óra hosszáig kínoztak, mintha legalább is valami komoly vallomást akarnának kicsalogatni belőlem. Szerencsére nem nagyon engedtem, hogy elragadtassák magukat, ezért nem úgy nézek ki, mint egy kezdő idióta, hanem viszonylag emberi kinézetet nyertem és minden eshetőségre felkészítettek, mint például arra, hogy mi fog történni a jó éjt puszi után, ha esetleg be akarna majd jönni a lakásba és esetleg komolyabbra fordulnának a dolgok. Nem akartam tudni hová is fajulhat a száguldó elméjük perverzsége, ezért rövid úton haza zavartam őket és örültem, hogy végre egyedül lehetek, és magamban pánikolhatok, mint valami hülye kamasz lány, aki soha nem volt igazi randin. Mondjuk ez részben igaz is, mert bár Liam-mel néha kiruccantunk, mégsem lehettünk kettesben, mert mindig megtaláltak minket a rajongói és akkor ugye autogram meg egyebek, szóval a romantika halálra lett gyilkolva.
De most.. Ez más.. Ez igazi... És ez Harry. El se hiszem, hogy randizni megyünk...Annyira izgulok, hogy gondolataim egyszerűen csaponganak egyik szögletéből a fejemben a másikba és nem találom önmagam. Eszembe jut minden... Az, ahogy elkezdődött, a délutáni első találkozás, amikor azt hittem M a húga és fel se ismertem. Aztán eszembe jut a buli, ahol nem vele, hanem Lou-val táncoltam, míg ő egy másik lányt döngetett egy hátsó helyiségben. Felidéződik a pillanat, amikor kórházba vitt, és előtte nekem adta a karkötőjét, amit pár napja megint elkezdtem hordani... Nem tehetek róla, tetszik nekem ez a kis kopott bőrdarab. Vajon mi lett volna, ha már az első pillanatban összejövünk? Mi történt volna, ha mindent felrúgva csak egymással foglalkozunk és nem keresünk annyi kibúvót? És akkor, ha mindketten lettünk volna annyira felnőttek, hogy rájöjjünk mit jelentenek a lepkék a gyomrunkban és a remegés, ha egymásra nézünk? Már mindegy, hisz eljutottunk idáig is, kicsit bajosan, kicsit nehézkesen, de itt vagyunk, együtt.
Csapongó gondolataim közül a kapucsengő hangja ránt ki, ami jelzi, hogy a göndör herceg megérkezett. Felveszem a kabátom és máris rohanok ki a lakásból, mint egy félőrült, hogy köszönthessem. A kezem remeg, ahogy lenyomom a lift gombját, majd egy utolsó pillantást vetek magamra a mozgó kabin tükrében, ami halk zörgéssel útnak indul. Hátam a falnak vetem, így próbálom lecsillapítani a pillangókat a gyomromban, megjegyzem nem túl sikeresen. Halk csengés jelezi, hogy a földszintre értem, majd az ajtó is kinyílik. A szerencsés véletlen úgy hozza, hogy mielőtt a fürtős észrevenne, módomban áll alaposan szemügyre venni. Laza eleganciája minden mozdulatából kiütközik, teljesen elnyűgöz. Fekete kabát, kötött sál és csizma van rajta, haját pedig egy kendővel próbálja megzabolázni, bár nem nagyon sikerül neki, ugyanis a szakadó hóesés és a tomboló szél nem éppen a belőtt sérónak kedveznek. Fekete farmerjának térde ki van szakadva, mondanom sem kell nem az az első gondolatom, hogy milyen szívdöglesztően szexi, hanem, hogy meg fog fázni.
Meghallja az ajtó kattanását és felém fordul. egy ezer wattos vigyor terül el arcán, ahogy megpillant, majd magához húz és megcsókol. Még mindig nem tudtam megszokni, hogy ilyen közeli a viszonyunk, ahhoz képest, hogy el se tudnám mennyire vágytam már erre, és milyen régen. Levegő után kapkodva szakadok el ajkaitól és bár tisztában vagyok vele, hogy bármikor rajta kaphatnak minket, mégis szinte sóvárogva vágyok egy újabb csókjára. Normális ez? Nem hiszem.
- Nagyon csinos vagy - jegyzi meg illedelmesen és a halvány lámpafényben látom, hogy elpirul, pedig én kaptam a bókot.
- Köszönöm szépen. Te sem panaszkodhatsz, bár ebben a nadrágban meg fogsz fázni.
- Két farmerom van, a másik éppen a szárítón. Ha csak nem akartam melegítőben jönni, ez volt a másik választási lehetőség.
- A te lábaid melegítőben is jól néznének ki - most rajtam a sor, hogy elpiruljak, el se hiszem, hogy ezek a szavak elhagyták a szám.
- Szóval szerinted jól néz ki a lábam.
- Nem csak a lábad... - kész, be kell ragasztanom a szám, mert a végén olyat mondok, amit nem szabadna.
- Azt hiszem indulni kellene. Tessék, ez vedd fel - nyomja a kezembe a lila sapkáját, amit még Svájcban mutatott be nekünk.
- Minek? - vonom össze szemöldökeimet.
- Elég egyértelmű...Hogy ne ismerjenek fel, ha véletlenül követnének azok a megszállott piócák.
- De kocsival jöttél, semmi esély rá, hogy meglássanak.
- Nézz körbe. Mindenhol bokrok és kocsik. Bárhol ott lehetnek. Csak tedd, amit kérek, légyszíves.
- Ha ez neked ennyire fontos - vonok vállat és fejembe csapom a sapkát, nem törődve azzal, hogy tönkremegy a hajam.
- Azért nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen belemész - jegyzi meg fejcsóválva és zsebre vágott kézzel elindul a lépcsőn lefelé.
- Most miért? - sietnék utána, de mint azt már megszokhattam volna, a magassarkút nem a hóban való futásra találták ki, így hatalmasat esek, egyenesen a jeges járdára.. hurrá.
- Jesszus, te szeleburdi! - siet vissza hozzám és óvatosan felsegít.
- Jól vagyok, semmi gond - szabadkozok és lesöpröm magamról a havat.
- Biztos jól vagy? Nem akarsz átöltözni? Mondjuk egy kényelmesebb cipőbe?
- Lehet nem ártana, de akkor elkésnénk az étteremből...
- Amiatt ne aggódj, majd én intézkedek. Menjünk fel, vedd át a cipődet és utána megyünk.
- Akkor egy perc és átöltözöm - pattanok fel és már benn is vagyok a szobámban.- Jesszus, te szeleburdi! - siet vissza hozzám és óvatosan felsegít.
- Jól vagyok, semmi gond - szabadkozok és lesöpröm magamról a havat.
- Biztos jól vagy? Nem akarsz átöltözni? Mondjuk egy kényelmesebb cipőbe?
- Lehet nem ártana, de akkor elkésnénk az étteremből...
- Amiatt ne aggódj, majd én intézkedek. Menjünk fel, vedd át a cipődet és utána megyünk.
Nem válaszolok, csak bólintok és elindulok vissza az épületbe, ám ezúttal Harry vigyázó karjaitól támogatva, egy percre se enged el, nehogy megint essek egyet. Benn öt perc alatt előásom a bakancsomat, ami egyáltalán nem megy a szerelésemhez, de a teljes átöltözéssel nem akarok vacakolni, ám amikor megpillantom magam a tükörben, tudatosul bennem, hogy mennyire nevetségesen nézek ki. Barna-fehér ruhám és szolid sminkem egyáltalán nem passzol a lila sapkához és a hernyótalpas bakancshoz. Szuper... Fogalmam sincs mit kellene csináljak, így elkeseredetten kimegyek Harry-hez a nappaliba és leülök mellé a kanapéra.
- Mehetünk? - néz rám mosolyogva, de amint meglátja, hogy szinte sírok, lehervad a mosoly az arcáról - Mi a baj?
- Nézd meg, hogy nézek ki. Egy homeles jobban öltözködik.
- Tökéletesen nézel ki, engem nem érdekel, hogy pizsama és tűsarkú, vagy gálaruha és gumicsizma van rajtad. Nekem mindig tökéletes leszel.
- Oké, ezt már én se hiszem el. Erősen kétlem, hogy leégetnéd magad egy ennyire gáz csajjal.
- Akkor te nem ismered Harry Styles-t igazából - vakarja állát csalódottan.
- Miért, van még több oldala is?
- Rengeteg oldalam van.. Olyan vagyok, mint a hagyma.
- Nos, elég sokat sírtam már miattad.
Ahogy szavaim elcsendesülnek azokkal együtt minden. A város zaja egyszer csak megszűnik beszűrődni az ablakon és a szél is elnémul. Meredek Harry csodaszép zöld íriszeibe és megbánom, amit mondtam. Nem akarom, hogy azt higgye ezzel nekem ártott és azt sem, hogy haragudjon magára. Csak kicsúszott a számon, pedig nem is lenne szabad tudjon róla. Már bánom, de nem tudom visszaszívni, pedig ha lehetne megtenném.
- Ezt nem így akartam. A fejemben sokkal viccesebbnek hangzott - szólalok meg, de hangom gyenge, szinte már érthetetlen.
- Annyira sajnálom, hogy miattam kellett egy percet is sírnod. Tudom, hogy sokszor megbántottalak, de nem volt szándékos. Akárhányszor a közelembe kerültél mindig hülyeségeket kezdtem beszélni és csak akkor esett le, hogy mit is mondtam, amikor már késő volt. Sosem akartalak bántani, még csak a gondolataimmal sem.
- Tudom és nem is haragszom vagy valami. Most itt vagy és borzasztóan romantikusak vagyunk. Ez megérte a szenvedést - nevetem el magam, mert annyira nevetségesen hangzanak a szavaim, hogy az hihetetlen.
- Szóval, nekem így is tökéletesen nézel ki, de ha át szeretnél öltözni, akkor nekem az is jó lesz - suttogja és közben ad egy puszit a homlokomra, amitől kiráz a hideg.
- Nem baj, ha most elengedem a kezed? Nem szeretném fölöslegesen keverni a szart körülöttünk - szólal meg, mielőtt kilépnénk a halba.
- Én sem szeretnék bajt, szóval csak menjünk, majd az étterembe nem követnek minket.
- Ki mondta, hogy étterembe viszlek? - nevet fel, amitől én összezavarodok.
- Akkor hová megyünk? - néztem rá kicsit megütközve.
- Meglepetés... Ne parázz, semmi kellemetlent nem tervezek - egy gyors puszit nyom a homlokomra és kilép a tomboló hóviharba.
Beszállunk a hatalmas terepjárójába és ő beindítja a azt. Először semmi nem tűnik fel, de amikor elhagyjuk a város határát, na akkor teljesen bepánikolok. Talán félreismertem Harry-t és egy sorozatgyilkos lenne? Mi van akkor, ha most visz el egy kis házikóba, hogy feldaraboljon, mint Dexter az áldozatait. Fogalmam sincs hogy merre tartunk, mert annyira el voltam olvadva a randink gondolatától, hogy nem figyeltem hol és merre kanyarodtunk. Pechemre most teljesen dezorientált vagyok és kezdek megijedni...Na jó, nem csak kezdek. Hirtelen megérzem Harry kezét a combomon, amitől összerezzenek és nagyon ijedt fejjel meredek rá.
- Nyugi, nem rabollak el.
Erre a megnyugtatásra van szükségem, de valahogy nem nyugszom meg a tudattól, hogy nem rabol el, mert anélkül is fel tud darabolni. Kibámulok az balakon és nézem az elsuhanó tájat, az egyre erősödő hóviharban, amitől kiráz a hideg. Mindenki arról álmodik, hogy egy hóvihar kellős közepén gyilkolja szét az a férfi, akibe szerelmes..Szép vég.
- Meddig megyünk még? - szólalok meg egy órányi csöndes autózás után.
- Még nagyjából ugyanennyit. Rossz az idő, szerintem így tovább fog tartani, de ne aggódj, épségben eljutunk a célunkig.
- És, gondolom még mindig nem akarsz beavatni, hogy hová is megyünk.
- A-a...Meglepetés - kuncog és feljebb vált, majd ismét combomra teszi a kezét.
- Utálom a meglepetéseket. Szerencsétlennek érzem magam tőlük.
- Ne érezd magad annak. Ez egy kellemes meglepetés lesz, ígérem.
- Oké, hiszek neked, csak aztán ne csalódjak, mert mérges leszek, ha azért nem kaptam meg a 100 fontos kaviáromat és a méregdrága pezsgőmet, mert elviszel egy eldugott faházba, hogy megfagyjak.
- Szóval a pénzem kell, de én nem?! - csóválja fejét tettetett sértettséggel.
- Hát, lebuktam.. egy igazi aranyásó vagyok és amint elveszel feleségül és beveszel a végrendeletedbe, számíts rá, hogy két héten belül halott leszel.
- Igazán kecsegtető, de tényleg hozzám jönnél?
- Te is a lényeget ragadod meg - hitetlenkedek.
- Még szép. Lehet, hogy hamarosan megkérem a kezedet.
- Csak lassan a testtel. Alig vettük rá magunkat, hogy összejöjjünk, az eljegyzés még odébb van.
- Én is tudom, csak számolj rá, hogy komoly elképzeléseim vannak a kapcsolatunkat illetően.
- A sajtót mikor avatjuk be?
- Fogalmam sincs, de remélem kimaradnak az életemből, mert semmi szükségem arra, hogy kavarják nekem a dolgokat.
Erre már nem válaszolok, csak magamban emésztgetem, amiket mondott. Komolyan tervez velem, én pedig még a szüleimnek se mutattam be. Rémes vagyok. Oké, holnap beszélek apával, hogy a hétvégén számítson ránk, mert meglátogatjuk őket, hogy be tudjam nekik mutatni Harry-t, aki KOMOLYAN TERVEZ velem. El se hiszem, hogy ezt mondta. A lepkéim ismét felélénkülnek és széles mosolyt csalnak arcomra, annak ellenére, hogy mindjárt elájulok.
- Oké, megérkeztünk - szólal meg Harry hosszas csönd után, aminek mondjuk az lett a következménye, hogy majdnem elaludtam, de hangjára felébredek.
- És pontosan hol is vagyunk? - nézek ki az ablakon, de nem sok mindent látok.
- Egy étterem előtt Holmes Chapelben. Gombold be a kabátod, mert itt még hidegebb van, mint a városban.
- Te hova hoztál?
- Itt nőttem fel, meg akarom mutatni a kedvenc éttermemet, ahol minden évben megünnepeltük a születésnapomat.
- És ezért képes voltál két órát vezetni? - nézek rá döbbenten.
- Sok mindenen meglepődnél, hogy mire nem vagyok képes - kacsint rám és kiszállunk a kocsiból.
A szél meglepően sebesen vágott képen, egyenesen az arcomba csapva egy kiló havat. Legalább megnyugtat, hogy az idő nem csak a fővárosban pokoli, hanem máshol is. Megkerülöm a járművet, hogy Harry mellé érjek, aki átkarol és együtt megyünk be a kis udvarba, ami az étterem előtt van. Onnan pedig egyenesen az étterembe érünk, ami meglepően családias volt, ó de még mennyire. Kék és vörös falak, barna szegéllyel, sötétebb kis bokszokkal melyek egymásnak háttal vannak elhelyezve. Nagyon kevesen vannak, de ők nem nagy figyelmet szentelnek nekünk. Kivéve három embert, akiket azonnal felismerek a képekről, amiket még régebben az interneten láttam Harry-ről és a CSALÁDJÁRÓL.
- Harry...Erről nem volt szó... - markolok bele kabátja ujjába és lefékezem, de későn, mert az anyukája széles mosollyal arcán int minket magukhoz.
- Sajnálom, de anya az utolsó pillanatban szólt és nem volt időm szólni. Remélem nem nagy baj...
- Dehogy is, majd jól beégetlek valami ciki sztorival - nézek fel a bongyor fiúra ördögien, azt hiszem megbánta, hogy elfelejtette említeni a családi vacsorát.
- Csak legyél jó, majd kapsz valami szépet tőlem, ha most nem égetsz le.
- Hát jó, de nehéz lesz megállni - sóhajtok lemondóan és engedem, hogy a szülei asztalához vezessen.
Az anyukája izgatottan ugrik fel lánya és férje közül, hogy azonnal megölelgethessen minket. Utána Hazza nővére következik, aki hasonlóan édesanyjához, azonnal a nyakunkba veti magát és jól megszorongat. Mikor azt hiszem elengedne, még egyszer megölel és a fülembe súg.
- Olyan régen vártam, hogy találkozzunk, az öcsém nagyon sokszor beszélt rólad telefonon és szenvedett is rendesen. Kérlek, ne törd össze a szívért, mert megbánod.
- Majd igyekszem.. - habogom csendesen és pislogás nélkül meredek a hátunk mögötti falra, amin hirtelen nagyon is érdekesnek bizonyulnak a repedések a festésben.
- Ennek örülök. Akkor mi nagyon jóban leszünk - vált csevegő hangnemre és újra öccse nyakába veti magát, hogy tovább ölelgesse.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez lett volna a rész, remélem tetszett nektek. Sajnálom a több, mint egy hetes kihagyást, de a dolgaim nem alakultak úgy, ahogy terveztem, és a tanulás is rendesen betette nálam az ajtót.
A részben előforduló hibákért elnézést kérek, van, ami kikerülte a figyelmemet.
A folytatással igyekszem, addig is ne feledkezzetek meg a versenyről és jelentkezzetek bátran.
Legyetek jók!
Puszi :*
Megjegyzések
Megjegyzés küldése