L I M E R E N C E

Kedves kis muffinjaim! Időhiány és némi lustaság miatt kénytelen vagyon november hónapra takarékra tenni a blogot, ezért részek nem lesznek feltéve. Kicsit összejött a tanulás és néhány más dolog, amiért nem én vagyok a felelős, de mégis úgy érzem, hogy hiba lenne szó nélkül lelépnem. Nem tűnök el, e-mailben továbbra is kapcsolatba léphettek vele, ha kérdésetek lenne, de itt nyilván inaktív eszek. Remélem megértitek és nem akartok majd megkövezni érte. Millió ölelés a következő viszontlátásig. C.

Aloha! Megjöttem a résszel, ami ma elég korán érkezik, ugyanis ma korán keltem. A következő rész természetesen még nincs kész, de mit is várunk tőlem? Viszont, itt az idő egy kis zárójelet nyitnom, ugyanis kétségbeejtő, ami itt folyik. Ismertek, tudjátok, hogy nem szoktam a kommentekért nyávogni, mert az nem az én stílusom, de amikor részről részre egy sem érkezik, az elgondolkodtat.... Tényleg ennyire rossz az írásom? Vagy valamit rosszul csinálok? Nekem is át kellene állnom arra a logikára, hogy nincs friss rész, míg nem jön össze N számú hozzászólás? Oké, az nem én vagyok, de néha, csak szökő évente egyszer-kétszer, jól esne pár sor. Oké, abbahagytam, mert ezt még leírni is fura. Vissza a kellemesebb dolgokra. Gondolkodom egy egészen új történeten, aminek Liam lenne a férfi főszereplője, mivel valljuk be....Deeeyuuum, nagyon jól néz ki a mi kis cukorfalatunk. Szóval, csak ennyit akartam, legyen további szép napotok! Millió ölelés, C. 05.   Az esküvő hamarabb eljöt

Aloha, kedveskéim! Na ki a legjobb admin? Hát én vagyok...na jó, ez távolról sem igaz, viszont meghoztam a részt, ami szerdán elmaradt, ugyanis bűntudatom v olt, amiért itt hagytalak titeket a poros álláson. Továbbá hamarosan elérjük az 50.000 oldalmegjelenítési számot, ami kicsit lesokkolt, de wow, imádlak érte titeket, minden egyes kis muffinocskát! Szép vasárnapot mindenkinek! Millió ölelés! C. 04.   Niall meglepetése olyan jól sikerült, hogy nem csupán vacsora alatt nem beszéltünk, de az utána következő közös programok alatt is úgy került, mint a pestist. Most végre sikerült sarokba szorítanom, ugyanis miután a fiúkkal snookereztek pár órát és boroztak is rendesen, végre kettesben vagyunk a szobánkban, ami egyszerre félelmetes kicsit, no meg felkavaró, ha eszembe jut, hogy majdnem megcsókoltam a tulajdonképpeni főnököm, aki ráadásul kezdeményezett. - Ugye nem baj, ha hoztam fel egy palack bort? – kérdezi még jóformán be se érve a szobába. -