20. Rész

V.G.

- Te nem vagy normális!

   Ez és ehhez hasonló szépséges bókok záporoznak ki Harry öltözőjéből, ami előtt épp elhaladunk a srácokkal. Ezt történetesen Kitty vágta az énekes fejéhez, a mai napon nem tudom hányadik vitájuk alkalmával. Miután eljöttünk a hotelből Kitty is hamarosan felbukkant és, mint egy felvigyázókutya nyomult utánunk, akárhová mentünk és mindenbe belekötött. Minden megszólt, mindenre volt valami kifogása, vagy olyan, amiben nemtetszését akarta kifejezni. A párja ezt rendszeresen kevés türelemmel kezelte, ezért hatvanadjára is összevesztek, ez az utolsó nagyon komolynak ígérkezik, ugyanis a fürtös véletlenül hozzám ért, erre az az idegbajos spiné nekem állt, hogy miért taperolom én az ő barátját, amitől Harry kiakadt és kitört a harmadik világháború. Negyed órája tombolnak, azt hiszem lassan tűzszünetet köthetnének, ugyanis két óra múlva koncert és nagyon le vannak maradva.

-  Vajon mikor lesz ennek vége? - teszi fel a tétova kérdést Zayn, amire a válasz bentről érkezik, hangos csörömpölés formájában.

-  Viki, nem lenne kedved beállni a bandába ma estére? - néz rám kétségbeesetten Louis.

-  Szerintem jobban járunk, ha nem éneklek ma este. Evakuálni kell Tokiót, ha én mikrofon közelébe kerülök.

-  Jogos, én már hallottam énekelni, nem akartam - fintorog Liam, mire csak egy mérges pillantással válaszolok, de hamar kiengesztel ugyanis kezét derekamra csúsztatva óvatosan magához húz és megcsókol.

-  Oké, akkor meg kell kérnünk Pault. Nem gondoltam volna, hogy eljön ez a nap, de bevesszük az együttesbe. Ha ezek ketten így folytatják, ránk fog dőlni a stadion - bosszankodik Niall és betöm a szájába egy marék pattogatott kukoricát.

-  Te pedig hátradőlsz egy fotelben és onnan nézed - cukkolom és megkínálom magam a nasijából, amit nem igazán szívlel, de mivel tele van a szája ezért csak morogni tud.

-  Menjünk tovább, mielőtt egyikőjük kijön és hallgatózáson kap minket - javaslom és egy tétova lépést tennék előre, de ebben a pillanatban megtörténik az, amitől tartottam egészen eddig, ugyanis tényleg kinyílik az ajtón, de szerencsére nem egy tajtékzó szőkeség jön ki, hanem egy felettébb ideges fürtös fiú.

-  Jó volt a műsör? - kérdezi feldúltan és elsiet.

   Csak pislogva meredünk utána, mondjuk ezt nem is nagyon lehet lereagálni, hiszen nem is lett volna szabad hallanunk. Tétován állunk tovább és sétálunk a színpad felé, mindegyikünk hallgat és szerintem ugyanarra gondolunk... Utána kellene menni, hogy beszéljünk vele, de amilyen állapotban van, szerintem senkivel nem állna szóba, vagy akkor is csak morogna. Félek, hogy valami hülyeséget csinál, de attól még jobban, hogy ha kettesben leszünk én csinálok valami hülyeséget. Öt órája sincs, hogy összejöttünk Liam-el és nem akarok olyat tenni, amit megbánnék egyszer majd. Az valami borzalmas lenne, mert ezt a srácot tényleg nagyon nagyon kedvelem, még ha nem is sokat tudok róla. Remélhetőleg ma koncert után megismerhetem kicsit jobban is. Szóval nem szeretnék olyan dolgot tenni, amivel összetörném, mert azt nem tudnám elviselni.

-  Oké, azt hiszem utána megyek - szólal meg Louis.

-  Biztos jó ötlet? Olyan személy kell, akit nem fog idegességében orrba vágni. Nem lennél szép kék, bedagadt orral ma este a koncerten - oktatja ki csapattársát Niall.

-  Igaz, akkor menjen Zayn. Őt nem ütné meg - javasolja Liam.

-  Miből veszed? Ne kelljen emlékeztesselek, mikor azt mondtam, hogy a testvére jó bőr. Azóta is sántítok.

-  Az azért volt, mert hülyeséget beszéltél, de most le kell nyugtatni - magyaráz Niall, mire mind a négyen rám merednek, amitől komolyan kitör a frász.

-  Merjem megkérdezni, hogy miért néztek? 

-  Te kell menj. Téged nem ütne meg és olyan jó hatással vagy rá.

-  És a barátnőjével mi lesz? Úgy értem miattam veszekednek, nem hiszem, hogy jót tenne, ha én mennék utána. Mármint.... - habogom tétován, de ahogy látom már határoztak.

-  Ügyes leszel - néz rám csillogó szemekkel Liam és megcsókol, amitől pillangóim a gyomromban életre kelnek, hú... ez nagyon jó érzés.

-  Oké, azt hiszem egy próbát megér - vonok vállat és elszakadok a barna szemű fiútól.

-  A színpad előtt megvárunk. Ha visszajutsz egy darabban fizetek egy kör szakét - heccel Lou.

-  A barátnőmről beszélsz éppen, ha nem zavar.

-  Ő az egyik haverom, persze, hogy cukkolom - röhög fel, mire gondolom Liam nagyon csúnyán néz rá és elkomorodik.

-  Várni fogunk rád, ne kapkodd el, majd mi feltartjuk azt a nőcskét! - ordibál utánam Niall, mikor már kifelé tartok.
-  Köszönöm, igazán nagy segítség vagytok! - kiáltom vissza mosolyogva és elhagyom a helyiséget.

   Majdnem negyven percig kerestem, mire az egyik biztonsági hajlandó volt elárulni, hogy a stábot szállító egyik buszban nézzem meg, mert ott látták utoljára. További tíz perces keresgélés után rátalálok, mármint megpillantom az egyik busz ablakában, fülében a fülhallgatója, szemei lehunyva és szerintem dobhártyaszaggatóan hangosan hallgat zenét. A hátsó ajtó nyitva van, ezért fel tudok menni. A busz belseje szűkös és egyáltalán nem tűnik kényelmesnek, sőt még csak szépnek se igazán mondanám. Sima szövet huzatos ülések és fekete szőnyegek, ez minden. A székek helye kanapékra van cserélve, hogy mégis kényelmesebb legyen valamivel és asztalok vannak a végében elhelyezve. Az énekes egy ilyen kanapén ül és kifelé bámul, nem vesz észre, még akkor sem, amikor közelebb megyek hozzá. 

  Térdén hatalmas seb éktelenkedik és nadrágja szinte teljesen tönkre van menve a feltételezett eséstől. Kihasználom, hogy így bele van mélyedve a saját gondolataiba és nekilátok megkeresni az elsősegély dobozt, ami nem is olyan könnyű feladat, főleg, hogy teljesen idegen helyen kell feltaláljam magam, de kisebb nehézségek árán végül rábukkanok. Visszasétálok és végre leülök mellé, úgy helyezkedve, hogy ne kelljen megmozduljon. Amint az ülés besüpped a lába mellett rémülten kitépi a fülhallgatókat és úgy mered rám, mintha szellem lennék, vagy valami lidérces álomból ébredt volna és most megjelent előtte a fő gonosz a vízióból.

-  Kérlek, tegyél egy szívességet és ne hozd rám többet így a frászt! - mordul rám és érzem, hogy nagyon ideges, nem is csodálom.

-  Sajnálom, de nem akartalak megzavarni míg ezt meg nem találtam - emelem fel a kezemben tartott kis dobozkát, majd kinyitom.

-  Arra semmi szükség. Megvagyok nélküled meg a segítséged nélkül is.
-  De igen, hisz vérzel - mutatok rá sebére, melyből még mindig szivárog egy kis vér. Nagyot zakózhattál.
-  Ha így is van, semmi közöd nincs hozzá - makacskodik tovább, mire finoman megnyomom a lábát, ahol a seb van.
-  Harry, én megértem, hogy egy nagy és makacs gyerek vagy, de engedned kell, hogy belássanak az álarcod mögé. Egy remek srác vagy, de túl zárkózott és öntörvényű. Nem tudok a fejedbe mászni, nem vagyok mentalista, de szeretném, ha leengednéd azokat a falakat és beengednél, mert ez így nem lesz jó.
-  Azt engedek be, akit akarok. Te pedig nem tartozol ezek közé a személyek közé - vágja hozzám szavait és szinte szó szerint fájdalmat okoz velük.
-  Szerencse, hogy nem veszlek komolyan, Miss Hiszti - öltök rá nyelvet, ezzel próbálva elrejteni mennyire is fáj, az amit mondott.

   Visszadugja fülébe a fülhallgatóit és elfordul tőlem. Most komolyan, azt hiszi, hogy ennyivel megszabadulhat tőlem. Lerúgom lábamról cipőimet, mert már nagyon fáj bennük a lábam és magam alá húzom őket, hogy kényelmesen tudjak neki látni a medikusi munkának. Benedvesítek oxigénes vízzel egy darabka gézt és minden finomkodás nélkül hozzányomom a lábához, ahol a seb van. Hangosan felnyög és egyik kezét nekinyomja az üvegnek, ahogy felemelkedik, hogy elhúzódjon az égető érzéstől.

-  Persze, megbocsájtom, hogy szándékosan szétégeted a lábam azzal a szarral! - mordul rám idegesen és a busz másik oldalára dobja telefonját és füleseit.

-  Csak gondoskodom róla, hogy ne kelljen amputálni a lábad. Ne mocorogj, mert kénytelen leszek még egyszer megtenni.

-  Igen, hát tudatom veled, hogy nem is fájt... - puffog, de érzem, hogy megtört a jég, a primadonna leengedi a kapukat és bebocsájtást ad számomra.

-  Persze, kicsikém. Persze... - bólogatok nyájasan mosolyogva és ismét bőréhez érintem a hideg szövetet, aminek hatására ismét felnyög, de ezúttal nem ugyanabban a tónusban, hanem sokkal lágyabban és érzékibben, ahogy pedig ajkait összepréseli valami hihetetlenül szexis és legszívesebben megcsókolnám, de nem teszem, mert nekem ott van Liam, akit nem fogok megcsalni.

-  Szakítottunk Kittyvel - suttogja, mintha még ő sem hinné el.

-  Ezt sajnálattal hallom. Bár abból, amit hallottam kintről nem meglepő.

-  Teljesen be van golyózva. Azt hittem kiherél a szempilla spiráljával - kuncog, amit már tényleg nem tudok hová tenni.

-  Bocsi, hogy ha valamit félre értek, de ti éppen szakítottatok, nem? - hunyorítok.

-  Igen és soha nem éreztem ilyen jól magam.

-  De...

-  Nem szeretem. Mikor megismertem épp nagyon magam alatt voltam, ő pedig kedves volt és meghallgatott, utána egyik dolog követte a másikat és megkedveltem, de nem voltam belé szerelmes, csak azt hittem. Velünk utazott és megismertem milyen igazából. A követelőző hangsúlyától és a hülye felfogásától a hajam az égnek áll, de volt, amikor jó volt vele - mesél, közben felnyög, mert érzékeny területre érek ismét - Megbántam, hogy összejöttünk. Lehet, ha nem teszem minden másképp alakult volna egy másik lánnyal.

-  Lehet, de ezt már nem tudjuk meg - sóhajtok és előveszek egy ollót, amitől megrémül.

-  Azt mondtad nem lesz amputálás!? - siránkozik.

-  A nadrágod szárát fogom levágni, ha csak nem akarsz itt levetkőzni.

-  Miért vágnád le a szárát, ez a nadrág egy kisebb vagyon volt. Csak egy pillanat - emeli fel ujját és felállva máris nekilát vetkőzni, amitől egyszerre köpni nyelni nem tudok, gondolataimat pedig eltereli előbukkanó fenekének mennyei látványa. 

-  Oké, most pedig takard el magad, azzal a párnával - utasítom szárazon és nekilátok a fásli faragásának.

-  Zavar a fél pucér férfiak látványa? - vonja fel szemöldökeit provokatívan.

-  Nem, csak a te fél pucér látványod zavar.

-  Ha Liam lennék, az nem zavarna, igaz? - kérdezi kicsit lehangoltan.

-  Nem, mert ő a barátom. Miért zavarna, ha félig pucéron flangál?

-  Le fogtok feküdni?

-  Te vagy az utolsó ember, akinek elmondanám. Semmi közöd hozzá.

-  Igazad van, sajnálom, hogy illetlen voltam - kér elnézést lehajtott fejjel és maga elé fog egy nagy, vörös párnát, majd leül, lábát pedig az ölembe helyezi, hogy jobban hozzá tudjak férni.

-  Szép a lábad... - suttogom, miközben próbálom nem elszorítani a vérkeringését a fáslival.

-  Futni járok, azzal tartom magam formában.

-  Én is gondoltam már rá, de nem volt kivel, mert a lányok nem éppen a legnagyobb sportemberek, egyedül meg nem akkora buli.

-  Majd ha visszamegyünk Londonba majd elmehetünk együtt futni.

-  Az remek lesz. De kétlem, hogy a rajongóidtól és a sajtósoktól egy métert is tudnánk majd lépni.

-  Akkor majd olyan helyet keresünk, amit nem ismernek - mosolyog és arcán megjelennek a kis gödröcskék és én magam legszívesebben pofon ütném, hogy elgyengülök tőlük.

-  Benne vagyok - bólintok rá, mire csak még szélesebben mosolyog és látom, hogy sikerült jobb kedvre derítsem.

    Mikor visszaérünk a srácok elég idegesek ránk, hogy mit tököltünk ennyi ideig, de mikor meglátják Harry bekötözött lábát elkezdenek poénkodni, hogy ennyire azért nem kellett volna összeverekednünk, mert az a kis szuka nem ért annyi. Később persze abbahagyják és folytatják a koncertre való készülést, így én a háttérbe szorulok és Lou keze alatt kotnyeleskedek. Nagyon rendes nő, tényleg hamar összebarátkoztunk már délelőtt, mikor bemutattak minket egymásnak, most pedig szívesen veszi, hogy segítek neki összepakolni az asztala körül, mert míg távolt voltunk Harry-vel, Niall eldöntötte, hogy majd ő belövi a saját haját, aminek a végeredménye hatalmas rendetlenség lett és valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag egy kiégetett tincs Louis hajkoronájából, amire az énekes mellesleg nagyon hiú, és alaposan összebalhéztak a szőke írrel e miatt. Úgy szép az élet, ha zajlik.

    Az esti koncert nagy siker, hiszen telt házas, mint az összes eddigi, meg aztán a fiúk valami eszméletlen jók a színpadon. Egy csomó plüsst dobálnak fel nekik, meg ajándékokat, meg melltartókat és hasonló különleges tárgyakat, amiken én csak jól szórakozok, főleg mikor Louis felvesz egy melltartót a földről és maga elé tartva énekel tovább. Ez az a pillanat, mikor az egész stáb a háttérben fetreng a röhögéstől és minden kamerát rá irányítanak, hogy a hátsó sorokban állók is jól lássák, mekkora egy idióta is szívük kicsi csücske. Sosem láttam még ekkora hisztériát, pedig a Beatles a kedvenc együttesem és köröttük és hatalmas volt a szenzáció és a felhajtás, de ekkora nem... Mondjuk akkoriban nem volt ekkora sajtóvisszhang és internet sem volt, de akkor is... Ez nem emberi. 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez lett volna a 20. Rész, annyira büszke vagyok, hogy leírhatom, nem adtam fel mikor az elején két rendszeres olvasóval ment a blog és most van kilenc, akiknek ismét szeretném megköszönni, még akkor is, ha nagyon untok már.

A hétvégén nem tudom mennyire lesz időm írni, mert tanulnom kell nagyon sokat, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy tudjak legalább egy, rövidebb részt hozni.

Legyetek jók!

Puszi :*