18. Rész

V.G.

(zene a részhez)

-  Készen vagy? - kopog be Zayn a szobámba később, miután visszaértek a rádiós központból.

-  Csak egy pillanat és mehetünk. Gyere addig be! - kiáltok ki neki, mire azonnal nyílik is az ajtó, de nem csak Zayn jön be, hanem meglepetésemre mindegyikük becsődül, Harry kivételével természetesen.

-  Nem baj, ugye? - néz rám nagy szemekkel Niall és levágódik az ágyamra.

-  Persze, vegyétek csak át a hatalmat a szobám felett - legyintek és bekapcsolom a fülbevalóm csatját - Na, hogy nézek ki? - pördülök meg tengelyem körül.

-  Lélegzetelállító vagy - csúszik ki Liam száján, mire mind rá meredünk - Úgy értem nagyon jól nézel ki - dadogja vörös fejjel, de én csak elnézően odasétálok hozzá és egy puszit nyomok az arcára, mire mindenki hurrogni kezd.

-  Köszönöm a bókot - suttogom a fülébe, közben megsimítom a tarkóját, nem törődve a fiúk huhogásával.

-  Úgy látom egy új szerelem van kibontakozóban. Gratulálok fiatalok! - cukkol minket Niall.

-  És mi lesz Sophia-val? - nézek rájuk kicsit értetlenül.

-  Szünetel a kapcsolatunk határozatlan időre.

-  Annyira sajnálom - nézek rá szomorúan.

-  Rámászott az unokatesómra, nehogy már sajnáld! - mennydörgi Zayn és nem is kicsit látszik idegesnek.

-  Oké, akkor azt sajnálom, hogy a csaj egy ilyen szemétláda. Remélem minden megoldódik.

-  Te megoldás lennél a problémájára - emelgeti szemöldökét Niall.

-  Ha nem hallgatsz el, megverlek! - fenyegeti meg haverját Liam és bocsánatkérően felém fordul - Nézd el neki, még gyerek. Nem tudja mit beszél.

-  Soha nem veszem komolyan - kuncogok.

-  Akkor azt javaslom keressük fel a szomszédban a szerelmeseket és szóljunk nekik, hogy hamarosan indulnunk kellene, ha nem akarjuk lekésni az asztalfoglalásunkat.

-  Benne, vagyok. Pokolian éhes vagyok - veszem fel kabátomat és a már távozó srácok után indulok.

   Harry és Kitty is készen vannak, így nem kell sokáig várnunk rájuk, hogy végre elindulhassunk az étterem felé. A fiúk nem hazudtak, tényleg elegáns helyre szól a foglalás, pontosabban annyira, hogy mikor megáll a kisbusz egyszerűen nem hiszek a szememnek. Egy két emeletes épület előtt parkolunk le, ami teljesen üveg falakkal rendelkezik és jól látható betűkkel a bejárat felett, japánul szerepel a neve, persze nem értem, úgyhogy engedem szemeimet befogadni a káprázatos látványt. Az ajtó mellett két hatalmas arany sárkány van, azt hiszem már sejtem a hely nevét.

   Elnézve a helyzetet, a srácok nagyon arra törekszenek, hogy megverjem őket. Niall udvariasan felajánlja a helyet Liam mellett és egész vacsora alatt cukkolnak minket. Egyedül Harry burkolózik hallgatásba, de nem értem miért. Általában ő a nagyszájú és az, akinek mindig van egy hülye vicce, de most azonban teljesen távolságtartó és különös. Eléggé idegesítő, hogy mióta itt vagyok vele még egy szót sem tudtam beszélni, pedig tényleg szerettem volna megköszönni, hogy bevitt a kórházba és a telefonért is tartozom neki egy nagy köszönettel, mivel másként valószínű, hogy még mindig a saját kis csotrogányomat használnám, aminek ráadásul már a gombjai se működtek rendesen. Szóval, elhatározom, hogy a vacsora után beszélek vele, négy szem közt.

-  Gyerekek, itt az idő képeket csinálni! Meg akarom örökíteni ezt a szép estét! - kiált fel Niall és előkapja a telefonját, hogy aztán szinte azonnal a szemembe vakuzhasson vele.

-  Ha szétrúgom a formás kis hátsódat megharagszol? - kérdezem nagyokat pislogva.

-  Csináljunk közös képet és minden le van zsírozva - válaszol szemtelen vigyorral arcán és hozzám hajol.

-  Add ide, majd én megcsinálom! - veszi el a kamerát haverjától Lou és máris beáll a művész fotós pozícióba, nyelvét kidugja szája sarkából és csinálja is a képet.

   Imádom ezt a négy hülyét. Most is olyan remekül elszórakozunk, hogy szinte fel se tűnik, mikor Harry és a csaja lelépnek. A pulthoz mennek, hogy italozzanak kettesben,(elnézést kérek a kép minőségéért, de kezdő vagyok még az ilyen típusú manipulálásban, viszont gyakorlok és ha láttátok volna az elsőt, a végeredménytől el lennétek ájulva) de természetesen pár rajongó megtalálja őket, úgyhogy hamarosan visszatérnek hozzánk. Addigra már abbahagytuk a marháskodást és nekilátunk átböngészni az étlapot. Szerencsére minden étel alatt megtalálható az angol fordítás, így nem nehéz kiválasztani mit együnk. Kajálás közben mindenki csendes, de utána konkrétan elszabadul a pokol, ugyanis Lou és Zayn összevesznek azon, hogy ki egye meg az utolsó szerencse sütit, amit végül nekem adnak, hogy ne legyen vita. Kis hezitálás után úgy döntünk véget vetünk az estének és visszamegyünk a hotelbe, amit nagyon is jó ötletnek tartok, ugyanis eléggé fáradt vagyok már.

   Fizetünk, mármint fizetnék, ha Liam nem ajánlaná fel, hogy megteszi helyettem. Ki vagyok én, hogy egy úriembert megakadályozzak a lenyűgözésemben. Hadd áruljam el, sikerült neki. Úgy értem egész este nagyon kedves volt velem és apró, szinte észrevehetetlen érintésekkel tartottuk a fizikai kontaktust és akárhányszor ránéztem, vagy véletlenül találkozott a pillantásunk mindig mosolygott és egyszerűen elolvadtam azoktól a fantasztikusan émelyítő barna szemektől, amikkel mindig úgy nézett rám, mintha azonnal fel akarna falni. Jelen pillanatban azt hiszem nem is bánnám... Jesszus, miket nem beszélsz?! Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen hülye vagy! Nem tetszhet meg, neki barátnője van, nem is akárki... Tiszteletben kell tartanod és nem engedhetsz neki. Lassan olyan vagy, mint egy kis kamasz, aki nem tudja eldönteni mit is akar! Egyszer Louis, utána Harry most pedig a szerencsétlen Liam-re akarod rávetni magad?! Ha azt mondom csalódtam magunkban, akkor szerintem nem leplek meg... Nem teheted! - agyam valahogy így próbál normális kerékvágásba zökkenteni, de úgy döntök ezen a három napon, míg Japánban vagyok nem hallgatok rá, csak engedem, hogy az események maguktól történjenek és élvezem az életet, amit annyira rég nem tettem meg.

-  Nagyon szépen köszönöm srácok ezt a remek estét - nézek rájuk hálásan, mikor beszállunk a mikrobuszba és vissza indulunk a hotelhez.

-  Holnap este koncert, te pedig, ha van kedved, a színpad mögül nézheted - vigyorog Zayn.

-  Szabad ezt nekem?

-  Azért hívtunk meg, nem? - csatlakozik Niall is.

-  Gondolom de... 

-  Akkor ez le van vajazva, holnap velünk jössz és szurkolsz. Ha akarod segíthetsz megcsinálni a hajunkat és kiválasztani a ruhákat.

-  Szóval igazából dolgoznom kell?

-  Nem, természetesen nem, csak gondoltuk ne unatkozz. Bemutatunk Lou-nak, a fodrászunknak és mindenki másnak a stábban.

-  Komolyan? - nézek rájuk elkerekedett szemekkel.

-  Persze, most már a családunk tagja vagy. Érezd a szeretetünket - ölel meg Louis és közben hangos hahotába kezd - Milyen kicsi vagy.

-  Hallgass el. Nem lehet mindenki olyan létra, mint ti - bököm oldalba, mire mindenki elkezd nevetni, legeslegnagyobb megdöbbenésemre Harry is elmosolyodik. 

-  Megjöttünk, srácok! - kiált hátra a sofőr, mire mind elhallgatunk.

   A hotelben elköszönünk egymástól és mindenki a saját szobájába vonul vissza. A csönd megdöbbentően negatív hatással van rám, szinte összeprésel. El is felejtettem milyen, ha csak a saját agyad kattogását hallod, pedig ezt próbáltam elkerülni abban az öt hónapban, mióta utoljára találkoztam a fiúkkal. Mondhatom borzalmas érzés. Mellkasom összeszorul és mázsás súlyként nehezedik tüdőmre, ezzel minden levegőt kipréselve belőle. Azt hiszem közel állok a pánikrohamhoz, ami nem lenne épp a legelőnyösebb, mikor megszólal a telefonom. A kijelzőn apa neve villog, ezért legyőzve térdeim tiltakozását az ágyamhoz botorkálok, amire korábban ledobtam a telefonomat, majd elhúzva a kis botocskát fogadom a hívást.

-  Szia - szólok bele remegő hangon, amivel alaposan megrémítem apát.

-  Kicsim, minden rendben?

-  Persze, ne aggódj, csak bevertem a kis lábujjam és most fáj - hazudom.

-  Akkor jó. Mesélj, milyen a világ másik fele?

-  Fantasztikus. Egyszerűen csodálatos ez a hely. Mondjuk még nem láttam sokat és holnap szerintem elrángatok valakit várost nézni, de amit eddig mutatott nekem ez a hely, az lélegzetelállító - áradozok és közben megjelenik lelki szemeim előtt a város kivilágított látképe és a levegőből látott hatalmas beépített terület, ami megannyi látnivalót tartogat számomra.

-  Nem akarsz még hazajönni?
-  Három nap és remélhetőleg Londonban leszek - nyugtatom meg izguló szülőmet.
-  Olyan, mintha már vagy ezer éve elmentél volna. Nagyon hiányzol ám nekünk.
-  Ti is hiányoztok nekem. Kár, hogy nem tudtatok jönni.
-  Majd bepótoljuk. Ugye a közeljövőben nem tervezel elutazni?
-  De, apa.. Amint hazaérek pakolok és költözök LA-be.
-  Kicsim, ne viccelődj ezzel, tudod, hogy nem szeretem mikor ironizálsz.

-  Sajnálom, de egy felől biztos lehetsz benne, hogy nem mostanában lesz, mikor legközelebb elutazom. Mármint számításaim szerint nem esedékes.

-  Akkor jó. Tessa üzeni, hogy mire hazajössz a kedvencedet fogja főzni.

-  Én pedig üzenem, hogy miattam ne fáradjon, jó lesz nekem az is, amit általában szokott főzni.

-  Kicsim, ez az első alkalom, hogy elhagytad országot, persze, hogy meg akarjuk ünnepelni, hogy hazajössz.

-  Szeretlek, de túlzásba viszed a ragaszkodást - korholom, de titokban élvezem, hogy ennyire fontos vagyok valakinek.

-  Ugye holnap felhívsz, hogy milyen napod volt?

-  Persze, hogy hívlak. Képzeld, a fiúk koncertjét a színpad mögül nézhetem!! El tudod ezt hinni?

-  Nagyon vigyázz azokkal a fiúkkal, mert bajod eshet, ha teljesen rájuk bízod magad. Kérlek, kicsim, hallgass rám.

-  Én bízok bennük, fölösleges aggódnod miattam.

-  A múltkor is ezt mondtad és hol kötöttél ki?

-  Nem az ő hibájuk volt. Azt csakis a saját meggondolatlanságomnak köszönhetem.

-  Oké, nem avatkozom a dolgodba, elvégre már felnőtt nő vagy, a saját magad dolgaival és gondjaival. Csak ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra.

-  Számíthatsz rám, apa.

   Ahogy ezt kimondom hangos csörömpölést hallok a szomszéd lakosztályból, majd sikoltást és ajtócsapódást. Azonnal a sajátomhoz rohanok és résnyire nyitom azt. Még látom, ahogy Harry mögött bezárul a lift ajtaja és abban az ezredmásodpercben találkozik a tekintetünk és olyan mérhetetlen szomorúság árad belőle, hogy belefacsarodik a szívem. 

-  Apa, most le kell tennem.

-  Várj, még nem is kérd.... - próbál megállítani, de én már dugom is lábam a csizmámba és rohanok kifelé.

-  Sajnálom, most mennem kell. Nagyon szeretlek, vigyázok magamra. Puszi! - hadarom és bontom a vonalat.

   A liftet nincs türelmem megvárni, ezért a lépcsőház bejáratához rohanok és úgy tépem fel, mint egy félőrült. Lélekszakadva haladok át az emeleteken, mikor végre a földszintre érek. Kiérve a sokkal világosabb közegbe megtorpanok, hogy hozzászokhassak a hirtelen támadt fényhez és felmérjem a lehetőségeket. Bár alig ismerem Harryt, a férfiakat annál inkább. Rengeteg önismereti könyvet olvastam és személyiségmeghatározó kislexikont ahhoz, hogy tudjam, ha férfi és szomorú, akkor csak egy helyen fogom megtalálni. A késői időpontból pedig arra engedek következtetni, hogy nem hagyta el a hotelt, hiszen ilyenkor már annak bárjában sincs sok ember. Miután ezt is tisztázom magamban elindulok a fenn említett helyre, ahol nem csalódom, megtalálom a göndör fürtös énekest.

-  Egy martinit kérek  - szólok oda a pultosnak, mielőtt helyet foglalok mellette.

   Ez az első alkalom lassan egy fél éve, hogy ilyen közel kerülünk egymáshoz és a levegő egyszeriben lefagy. Olyan érzés, mintha visszafelé pörögne miden, csak ez annál is sokkal rosszabb, mert nem néz rám, nem tudom mi jár a fejében és egyszerűen kizár. Így pedig nehéz lesz megtudnom mi is történt odafenn. Megkapom az italomat és néma csöndben kezdem el iszogatni azt, mikor egyszer csak Ő felém fordul és csalódottan rám néz.

-  Nem hordod a karkötőt - szűri mérgesen és hangjának hallatára gyomrom diónyi nagyságúra zsugorodik. Éljenek a kis szemétláda lepkék.

-  Mert nem megy a szerelésemmel. De nézd csak... - emelem fel telefonomat, aminek dísztartóján ott lóg az említett tárgy.

-  Szóval nem dobtad el - inkább megállapításnak, mint kérdésnek hangzik, de örülök, hogy nem hagyja abba a beszélgetést.

-  Megtartottam, mert nagyon tetszik és mert tőled kaptam.

-  Azt hittem azért, mert jól mutat a telefonon.

-  Csak pár napja vettem le, amikor úgy döntöttem, hogy változtatok az életemen.

-  És a hajadat is akkor vágattad le.

-  Pontosan.

-  Azt mondják, hogy egy lány akkor vált ennyire drasztikusan, hogy ha egy komoly szakításon van túl. Volt barátod?

-  Nem. A régi énemmel szakítottam. Abbahagytam az önsajnáltatást és a lábamra álltam.

-  Gratulálok. Bárcsak nekem is menne...

-  De hisz meg fogsz nősülni. Szerintem ez elég nagy váltás.

-  Igazad van. Megnősülök... - inkább tűnik cinikusnak, mint boldognak.

-  Miért érzem azt, hogy érzékeny pontra tapintottam?

-  Talán, mert így van, de ne üsd az orrod olyan dologba, ami nem rád tartozik.

-  Szerintem meg rám tartozik, azok után, hogy magyarázat nélkül kiléptél az életemből és még annyit se mondtál, hogy viszlát. Mikor találkoztál ezzel a lánnyal? Miért nem beszéltél velem? Haragszol rám valamiért? Harry, kérlek beszélj hozzám, mert az nem fog működni, hogy kizársz az életedből és azt várod, hogy fejtselek meg, mert az nem fair velem szemben - zúdítok rá minden bánatot, ami bennem van, mire egyszerűen megemelkedik, elkapja a kezem és magához rántva megcsókol.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez lett volna az új rész, remélem tetszett nektek.

Nem hiszitek el, de mióta utoljára volt rész, azaz tegnap előtt, kilencen lettetek, még ha az egyik feliratkozó nem is látszik. Hadd köszönjem meg nektek, mert ez is rengeteget jelent számomra. 

a blogra remélhetőleg még ma új kinézet kerül, mert kicsit zavar már ez a rengeteg fehér, még akkor is, ha titeket pedig az, hogy folyamatosan cserélgetem. Ezért elnézést kérek.

A visszajelzéseket szívesen fogom, mert most már komolyan kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok az események alakulásáról, szóval, ha nem nagy kérés és vetted a fáradtságot, hogy elolvastad hagyj nekem véleményt. 

Előre is köszi :* :*