15.Rész

H.S.

- Harold, remélem nem kell megkérdeznem mennyit ittál? - korhol Lou nagyjából délután három körül.

-  Nem is ittam - vágok vissza és lejjebb csúszok a fotelben, amiben elaludtam éjszaka.

-  Akkor ezt nyilván M itta meg?! - vesz fel egy vodkás üveget a földről.

-  Én ittam, de nem volt tele.

-  A telefonod miért van kikapcsolva? - veszi el a készüléket a  lábam mellől.

-  Le van merülve... - hazudom szemrebbenés nélkül.

-  Indulás zuhanyozni, utána beviszlek Vikihez a kórházba és bocsánatot kérsz tőle, amiért olyan bunkó módon otthagytad! - atyáskodik Lou és közben pakolászni kezdi a szétdobált cuccaimat.

-  Nem kényszeríthetsz.

-  Úgy nézel ki, mint egy lecsúszott prosti. Legalább az inged igazítsd meg!

-  Hagyj békén! - förmedek rá idegesen és felemelkedek a fotelemből.

- Szed össze magad. Nem kell megmondanod miért, azt sem, hogy meddig fog tartani, csak ne ess szét, könyörgöm.

-  Nem ígérhetek semmit.

-  Irányítsd magad a fürdő felé, addig megnézem az unokahúgod mit csinál.

-  Tegnap este hazavitte a nagybátyám. Eljött, mert Suze néni kijött a kórházból és jobban van. Hazavitte, így egyedül maradtam.

-  Ezért úgy döntöttél, hogy leiszod magad.

-  Nem, az másért volt, de igazad volt, semmi közöd nincs hozzá.

-  Akkor csinálok reggelit, míg felfrissíted magad, utána reggeli, vagy ebéd, majd meglátjuk és megyünk a kórházba.

-  Ma nem jó... - szabadkozok és megindulok közben a fürdő felé.

-  Ugyan miért nem?

-  Haza megyek erre a hétre anyához.

-  És csak most szólsz? - förmed rám, de nem épp a legkellemesebb a másnapos fülemnek az ő felszökő hangját hallgatni.

-  Sajnálom, hirtelen ötlet volt még tegnap este.

-  Remek. Akkor csinálj azt, amit akarsz, én elmegyek és magadra hagylak. Nem is érdekel, hogy mit csinálsz!  - fakad ki, majd itt hagy egyedül, másnaposan és összetörten. 

   A telefonom természetesen nincs lemerülve, de nem akarok Vikivel beszélni. Úgy döntöttem erre az egy hétre amennyire csak lehet elkerülöm, ehhez pedig tökéletes időben jött anya meghívása magukhoz, hiszen legalább kikapcsolhatok kicsit. Félek megint a szemébe nézni, azok után, hogy miattam került ennyire súlyos állapotban kórházba, ráadásul a telefonja is összetört. Biztosan utál most....

   Telefonomat a zsebembe nyomom és felmegyek lezuhanyozni. Mikor kész vagyok megborotválkozok, felöltözök és hajamat a  fejem búbján egy kendővel fogom le, utálom, ha a szemembe lóg. Összedobok egy öt napra elegendő ruhakészletet, amit szalmakazal módjára hajítok be a bőröndömbe. Neszesszerembe minden szükséges dolgot beleteszek, majd azt is elsüllyesztem a táskában. 

   Indulásra készen vagyok, már betettem a cuccaim a kocsiba, mikor egy ismerős autó parkol le úgy, hogy ne tudjak kiállni a helyemről. Legördül az anyósülés felőli ablak és Liam feje bukkan elő. Kicsit meghökkent a felbukkanása, de lazán nekitámaszkodom a saját járművem oldalának és vigyorogva nézek rá, mintha minden rendben lenne.

-  Vártunk a látogatáson. Miért nem jöttél el?

-  Utálom a kórházakat. Halál szaguk van - vonok vállat.

-  Vikit holnap hazaengedik, remek hír, ugye?

-  Ja.

-  Elmész hozzá?

-  Miért baszogat mindenki azzal, hogy látogassam meg?!  - fakadok ki.

-  Azért, mert te vitted be a kórházba és gondoltuk szeretnéd tudni, hogy mi van vele.

-  Rosszul gondoljátok, nem vagyok kíváncsi rá, most pedig ha megbocsájtasz mennem kell.

-  Történt valami köztetek? - kérdezi gyanakodva.
-  Ne legyél hülye, semmi nem történt.
-  Akkor lehet pont ez a probléma...
-  El lehet húzni innen a francba! - vágom hozzá nem túl kedvesen, majd beülök a kocsimba és beindítom a motort.
-  Tegyél, ahogy akarsz, de légyszíves, ne olyasmit, amit később meg fogsz bánni. És szerintem nem csak...

-  Ne oktass ki, most pedig tűnj az útból, mert nem lesz jó vége! - figyelmeztetem.
-  Vigyázz magadra, Hazz! - köszön el, majd csalódott tekintettel húzza fel autójának ablakát és hajt el.

       Bánt, hogy így beszéltem vele, de nem láthat gyengének. Inkább utáljon a bunkóságomért, mint sajnáljon, mert gyengének hisz. Kihajtok az utcából, majd szülővároskám felé veszem az irányt. Három óra ráérős autókázás után érkezek meg a szülői házhoz, ami előtt nevelőapám épp a leveleket sepri fel a gyepről, néhány rajongó pedig izgatottan toporzékol a kerítésen kívül. Bassza meg, még haza se jöhetek úgy, hogy ne jelenjenek meg?! Kicsit idegesen szállok ki a kocsiból, de ez az arcomon meg sem látszik. Ugyanolyan elbűvölő és kedves vagyok, mint mindig, minden képet aláírok, mindenkivel csinálok közös fotót és hálád az égnek, mikor végre elhúznak. Most semmi kedvem hozzájuk. 

     Rob rosszallóan néz rám, mikor táskámmal a vállamon benyitok a kis udvarba, de csak megölel és üdvözöl, nem kezd csipkelődni vagy kioktatni. Bekísér, majd visszatér a munkájához. Anya és Gemma, aki kivételesen itthon van, a konyhában sertepertélnek, így mikor ledobom vállamról a táskát azonnal mindketten kidugják a fejüket és ujjongva rohannak hozzám.

-  Nemsoká kész a vacsi. Annyira örülök, hogy mégis velünk töltöd a hetet! - ujjong anya és szorosan magához ölel.
-  Öcsi, azt hittem már színedet se fogjuk látni, mielőtt folytatódik a turné - bosszankodik nővérem, de ő is alaposan megölelget és puszilgat.
-  Ilyen könnyen nem szabadultok meg tőlem.
-  De mi történt? Mikor először felvetettem olyan határozott voltál, hogy esély sincs erre - von kérdőre anya.
-  Másképp alakultak a terveim. Ugye ott volt M, de őt az este elvitték haza, szóval egyedül maradtam és gondoltam jó lesz a családdal tölteni egy kis időt.
-  Tegyük fel elhiszem, semmi kedvem hiába faggatózni - sóhajt csalódottan Gemma.
-  Jobb is, drága nővérkém, mert aki kíváncsi hamar megöregszik. Mintha ott - bökök a homloka felé - már meg is jelentek volna a ráncaid.
-  Te szemétláda! Az csak azért van, mert miatta aggódom állandóan. Anya lassan beleőszül.
-  Még egy szó és vacsora nélkül maradsz Gemma! Jól vigyázz mit mondasz - korholja anya, de arcán ott vannak a nevető gödröcskék, amik elárulják, hogy nem gondolja komolyan.

   Jó végre időt tölteni a családommal. Minden külső tényezőt kizárva megvacsorázunk és együtt nézünk tv-t is. Késő este engednek csak fel a szobámba, hogy pihenhessek, de tudom, hogy anya még szeretne fenn maradni és beszélgetni, viszont neki holnap dolgozni kell menni és nem akarom, hogy fáradt és kialvatlan legyen, mert akkor a főnöke, aki nem mellesleg egy seggfej, ideges lesz és ki is rúghatja. Így rövid úton elköszönök tőle és mindenki mástól, majd magamra zárom a kis szoba ajtaját, amiben az egész gyerekkoromat töltöttem, most pedig úgy állok benne, mint egy idegen, aki még sosem járt itt.

   A falak át vannak festve, a bútor nem sokat változott, de az egyszemélyes ágyat franciaágy váltotta fel és a szekrények is ennek színére lettek kifestve. Jobb így, de hiányzanak a posztereim Jessica Alba-ról és a Spice Girls-ről, meg a kedvenc bandáimról, akiket hallgatva értem olyanná, mint amilyen vagyok. Táskámat ledobom a sarokba és ki sem bontva felugrok az ágyamra és elterpeszkedek rajta. Komolyan elgondolkodom azon, hogy bekapcsoljam a telefonom, de végül elmegy a kedvem és inkább csak magam mellé teszem. Biztos vagyok benne, hogy mindenki keresett, üzenetet hagyott és telenyomták a hangpostámat aggódó üzenetekkel, hogy hol vagyok, mi történt velem és hasonlók. Ezekre nincs most egyáltalán szükségem. Azt hiszem gondolkodnom kell, hogy is verjem ki Vikit a fejemből még a turné folytatása előtt, mert ebből nagy baj lesz, főleg ha mindenre tudok majd gondolni, csak a munkámra nem.

   Másnap reggel a házat teljesen üresen találom, ami kicsit meglep, mert azt hittem legalább a nővérem itthon lesz, de ezek szerint neki is van jobb dolga, mint itthon ülni. Kihasználom az alkalmat és egész délelőtt alsógatyában tespedek a tv előtt, tudomást sem véve a ház előtt toporzékoló rajongókról, akik tegnap óta csak többen lettek és a riporterekről, akik szintén megneszelték, hogy hol is vagyok. Csak arra lennék kíváncsi, hogy a francba tudták meg hol vagyok. Bár ezek a piócák mindenhol ott vannak, még levegő se vehetek, hogy egy riporter vagy fotós ne tudjon róla, vagy le ne legyen fotózva. A sztár-ság ezzel jár.

-  Megjöttem, kicsim! - kiált be a nappaliba anya, mikor hazaér.

-  Tv-zek! - válaszolok és beleiszok narancslevembe, amit eddig szorongattam.

-  Az ég szerelmére, Harold! Legalább nadrágot vegyél fel! - lép be anya, majd vissza is fordul, mikor meglátja, hogy bokszerben terpeszkedem a díványon.

-  Sajnálom, mindig te mondtad, hogy ne takargassam magam. Most itt vagyok, teljes testi valómban - horkantok szarkasztikusan.

-  Nem úgy értettem, de most légyszíves menj és öltözz fel. Mellesleg mit keres a házam előtt ez a rengeteg ember?

-  Kettőt találhatsz... - válaszolom, már a lépcső aljáról.

   Felmegyek és nagy nehézségek árán felöltözöm. Póló és melegítőnadrág, mintha valami elfuserált romantikus drámában lennék szakítás után, már csak a fagyi és a romantikus filmek hiányoznak, komolyan mondom. Leharcolt külsőm szinte megrémít, mikor a tükörben találkozom vele, de megpróbálom a maximumot kihozni belőlem. Borotválkozni nem akarok, mert úgyse lát senki, hajamat pedig a lehető legszánalmasabban a fejem búbján kötöm össze egy hajgumival, ami még csak nem is az enyém. Szánalom, ahogy kinézek.

-  Ki kell mozdulnod egy kicsit! - ront rám anya.

-  Tessék?! Nem láttad mennyien vannak a ház előtt?

-  Kimész a hátsó bejáraton és a kis kapun, a szomszéd biztosan kienged.

-  De esni is fog....

-  Az anyád vagyok és nem vagyok köteles eltűrni, hogy a fiam itthon henyéljen, vagy szenvedjen, vagy nem tudom, míg egészen mást is tehetne.

-  És mit javasolsz? - vonom fel a szemöldököm.

-  Ami mindig kikapcsol. Menj el futni.

-  Nincs egy kicsit délután már ahhoz?

-  Régen nem igazán érdekelt, hogy hány óra van.

-  Igen, mert régen nem követtek a rajongóim akárhová mentem.

-  Jogos, de szerintem megérné. Látom, hogy valami nyomja a szíved és tudom, hogy nem fogod elmondani, mert nem rám tartozik, de ez régen mindig segített.

-  Legyen, kimegyek futni, de csak sötétedés után - egyezek bele nyűgösen.

-  Ez az én nagy fiam! - jön oda hozzám és megölel, majd egy hatalmas cuppanós puszit nyom az arcomra.

-  Anya.... - tolom el morcosan.

-  Kis hisztis - mosolyog rám büszkén és letörli az arcomra nyomott rúzsfoltot.

   Mikor elég sötétnek látom a terepet, nekiöltözök a futásnak, ahogy megígértem anyának. Igazam lett, tényleg esett az eső délután, így minden nyirkos most, de legalább a rajongók hazamentek, teljesen kiürült az utca...Hála az égnek. Elköszönök anyáéktól és kilépek az időjárás miatt alaposan lehűlt éjszakába. Csípős szél fúj, egyáltalán nem kellemes, de nekirugaszkodok és elkezdek futni. Anyának igaza volt, tényleg jól esik, mint mindig. Ez akármennyit változtam, mindig megmaradt, mint hobbi. Kikapcsol és még kondiban is tart. Gondolkodhatok Vikiről és erről az egész mizériáról, ami leginkább csak az én fejemben van, ugyanis ő nyilván semmit nem érez irántam, maximum hálát, amiért bevittem a kórházba, vagy akár még utálhat is, amiért otthagytam, és még csak be sem mentem hozzá utána.

   Elmélyülve gondolataimba veszek be egy sarkot, nem is nézve a lábam elé, így szó szerint elgázolva egy másik járókelőt. Szegény pára a földre esett az ütközéstől és most ijedten néz rám, nagy kék szemeivel. Felsegítem és nagyon heves elnézések keretében kárpótlásul meghívom, hogy csatlakozzon hozzám. Egy ideje csöndben futunk, mikor megszólal.

-  Ugye te vagy Harry Styles?

-  Baj lenne, ha az lennék? - nézek rá félmosollyal.

-  Nem, csak szeretném tudni.

-  Igen, az vagyok. De maradjon köztünk.

-  Köztünk marad, ne aggódj. Amúgy a nevem Kitty.(Karakteréről képet a szereplőknél találtok.)

-  Örvendek a szerencsének. Legközelebbi találkozásunkkor remélem nem foglak elgázolni - válaszolok flörtölő hangnemben és akkor rájövök... Nekem egy másik csaj kell, aki eltereli a figyelmemet Vikiről. És ki lehetne tökéletesebb ennél a szőke szépségnél, aki láthatóan nem fanatikus és még kedvesnek is tűnik.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez lett volna a PostValentinnapi rész, remélem élveztétek.

Kicsit lehangoló, mármint szerintem, de a vége elég fontos fordulatot tartalmaz a történet további alakulásában.

Legyetek jók!

Puszi :*:*