V.G.
- Harry, azt elfelejtetted említeni, hogy egy ekkora házban laksz - ámulok el, mikor megállítja a kocsit egy hatalmas, fehér ház előtt.
- Sajnálom, akartam szólni, de olyan jó kedved volt.
- Igazán figyelmes tőled. Biztos nem rossz házhoz hoztál?
- Nézzük a reális dolgokat. Milliárdos vagyok... Nem fogok egy kupiban lakni. Semmi értelme nem lenne. Eleget jótékonykodok és míg így is megengedhetek magamnak egy ilyen házat.
- Elnézést. Hallgatni fogok - süppedek bele a kényelmes bőr ülésbe.
- Induljunk, M tuti kikésztette a bébiszittert.
- És mi van, ha nem fog kedvelni?
- Játszottatok már együtt, akkor kedvelt. Miért lenne ez most másképp?
- Nem tudom, a gyerekek agya elég kifürkészhetetlen.
- Oké, igen csak érdekes meglátás. De gyere be, mert a végén felkeltjük valaki érdeklődését.
- Biztosan mindenki figyel minket - vágom oda cinikusan, mire csak egy hasonló pillantás lesz a válasz, nyilván követték a feltűnő terepjárót, aminek sajnos a fél világ ismeri a gazdáját.
- Lehet be tudlak csempészni, de ahhoz be kell másznod egy kukába és furnérlapnak álcáznod magad - nevet felszabadultan és kulcsai után kezd kotorászni.
- Lehet megütlek, de ahhoz tovább kel folytatnod a hülye beszólásokat.
- Jogos. Gyere - mondja, majd megragadja a kezem és beránt az ajtón.
Megbillenek egy kicsit, de karját azonnal derekamra simítja, így nem esek orra, azonnal, ahogy a házába érek. Eltolom magamtól és vörös fejjel nézek fel rá, de csak egy nagyképű vigyor a válasza reakciómra. Hú, de bemosnék neki egyet.
Haragom azonnal elillan, amint jobban körülnézek. Egy kisebb előszobában vagyunk, aminek falai tört fehérek és két kisebb lépcső segít eljutni a nappaliba, ami annyira elegáns, hogy ha nem a göndör srác engedett volna be, azt hinném az anyja háza. Kicsit el is képedek, de lenyelek egy csípős megjegyzést, hogy cipőmet lerúgva, sietős léptekkel mehessek a házigazda után.
- Szóval, ez itt az egyik nappali, ezt a vendégeknek tartom fenn, ide többet járok. Bár, amennyit itthon vagyok, inkább egy szellem járta helyiség ez is, akárcsak a ház többi része. Gyere, megmutatom a többit is, ha érdekel.
- Vezess, mester - kuncogok, de ő egyetlen rosszalló pillantással elhallgattat.
Egy valamire rájöttem vele kapcsolatban. Nem szereti, ha kinevetik, vagy szórakoznak vele. Annak ellenére, hogy a videókban komolytalannak tűnik, néha annyira hűvös és zárkózott, hogy még nekem is kapkodnom kell a fejem, mert nem tudom követni. Egyszer ilyen, egyszer pedig olyan, mint egy lány mielőtt megjönne neki.
- Ez itt a konyha, itt vagyok a legkevesebbet, de azért ha itthon vagyok mindig én főzök. Az ott az ebédlő és a lépcsőn felfelé pedig vannak a hálók és a fürdőszoba. M nyilván a hátsó kertben van és pancsol, vagy a délutáni pihenőjét tölti fenn a szobájában.
- Most megkérdezhetem mitől lettél ilyen? - bukik ki belőlem, pedig még csak végig se gondoltam mi az ördögöt akarok ezzel kérdezni.
- Milyen? - förmed rám, amitől összerezzenek. Félek tőle azt hiszem.
- Szerintem ha hozzád érnék szétszúrnál a tüskéiddel. Mondtam valami rosszat?
Választ ugyan nem kapok, de nem is kell, ugyanis egy szöszi kislány rohan le a lépcsőn, nemsokkal később pedig mögötte megjelenik egy nagyon csinos, fekete hajú lány is. Ahogy nézi Harryt, szinte felfalja a szemével, de ahogy látom őt ez egyáltalán nem érdekli. A kislányt ölbe veszi és hatalmas puszikat ad arcára. Olyan édesek együtt, hogy az valami hihetetlen.Nézem őket és mindent elfelejtek, még azt is, hogy megint elkezdtem szédülni. Megkapaszkodok a korlátban és olyan erősen szorítom azt, hogy ujjaim elfehérednek, de ajkamról egy percre sem fagy le a mosoly. Nem engedhetem, hogy gyengének lássanak, azt már nem.
- Kathy, nagyon köszönöm, hogy vigyáztál az unokahúgomra - fordul most az énekes a fekete hajú lányhoz, aki csak tündérien mosolyog, nyilván rajongó.
- Semmiség, máskor is szívesen jövök.
- M, maradj itt egy kicsit Vikivel, én kikísérem Kathyt - teszi le a kislányt, majd rám kacsint és a bébiszittert óvatosan megfogja könyökénél és kifelé vezeti.
Rövid kínos csend következik, amikor én nézek a kislányra és megpróbálom összeszedni magam, hogy normális állapotban tudjak vele kommunikálni, ő pedig csak hintázik talpán és kedvesen mosolyog. Vagy felméri a gyenge pontomat.. nem tudom. Sosem voltam jó a gyerekes dolgokban. Valahogy nem találtuk meg a közös nevezőt.
- Oké, igen csak érdekes meglátás. De gyere be, mert a végén felkeltjük valaki érdeklődését.
- Biztosan mindenki figyel minket - vágom oda cinikusan, mire csak egy hasonló pillantás lesz a válasz, nyilván követték a feltűnő terepjárót, aminek sajnos a fél világ ismeri a gazdáját.
- Lehet be tudlak csempészni, de ahhoz be kell másznod egy kukába és furnérlapnak álcáznod magad - nevet felszabadultan és kulcsai után kezd kotorászni.
- Lehet megütlek, de ahhoz tovább kel folytatnod a hülye beszólásokat.
- Jogos. Gyere - mondja, majd megragadja a kezem és beránt az ajtón.
Megbillenek egy kicsit, de karját azonnal derekamra simítja, így nem esek orra, azonnal, ahogy a házába érek. Eltolom magamtól és vörös fejjel nézek fel rá, de csak egy nagyképű vigyor a válasza reakciómra. Hú, de bemosnék neki egyet.
Haragom azonnal elillan, amint jobban körülnézek. Egy kisebb előszobában vagyunk, aminek falai tört fehérek és két kisebb lépcső segít eljutni a nappaliba, ami annyira elegáns, hogy ha nem a göndör srác engedett volna be, azt hinném az anyja háza. Kicsit el is képedek, de lenyelek egy csípős megjegyzést, hogy cipőmet lerúgva, sietős léptekkel mehessek a házigazda után.
- Szóval, ez itt az egyik nappali, ezt a vendégeknek tartom fenn, ide többet járok. Bár, amennyit itthon vagyok, inkább egy szellem járta helyiség ez is, akárcsak a ház többi része. Gyere, megmutatom a többit is, ha érdekel.
- Vezess, mester - kuncogok, de ő egyetlen rosszalló pillantással elhallgattat.
Egy valamire rájöttem vele kapcsolatban. Nem szereti, ha kinevetik, vagy szórakoznak vele. Annak ellenére, hogy a videókban komolytalannak tűnik, néha annyira hűvös és zárkózott, hogy még nekem is kapkodnom kell a fejem, mert nem tudom követni. Egyszer ilyen, egyszer pedig olyan, mint egy lány mielőtt megjönne neki.
- Ez itt a konyha, itt vagyok a legkevesebbet, de azért ha itthon vagyok mindig én főzök. Az ott az ebédlő és a lépcsőn felfelé pedig vannak a hálók és a fürdőszoba. M nyilván a hátsó kertben van és pancsol, vagy a délutáni pihenőjét tölti fenn a szobájában.
- Most megkérdezhetem mitől lettél ilyen? - bukik ki belőlem, pedig még csak végig se gondoltam mi az ördögöt akarok ezzel kérdezni.
- Milyen? - förmed rám, amitől összerezzenek. Félek tőle azt hiszem.
- Szerintem ha hozzád érnék szétszúrnál a tüskéiddel. Mondtam valami rosszat?
Választ ugyan nem kapok, de nem is kell, ugyanis egy szöszi kislány rohan le a lépcsőn, nemsokkal később pedig mögötte megjelenik egy nagyon csinos, fekete hajú lány is. Ahogy nézi Harryt, szinte felfalja a szemével, de ahogy látom őt ez egyáltalán nem érdekli. A kislányt ölbe veszi és hatalmas puszikat ad arcára. Olyan édesek együtt, hogy az valami hihetetlen.Nézem őket és mindent elfelejtek, még azt is, hogy megint elkezdtem szédülni. Megkapaszkodok a korlátban és olyan erősen szorítom azt, hogy ujjaim elfehérednek, de ajkamról egy percre sem fagy le a mosoly. Nem engedhetem, hogy gyengének lássanak, azt már nem.
- Kathy, nagyon köszönöm, hogy vigyáztál az unokahúgomra - fordul most az énekes a fekete hajú lányhoz, aki csak tündérien mosolyog, nyilván rajongó.
- Semmiség, máskor is szívesen jövök.
- M, maradj itt egy kicsit Vikivel, én kikísérem Kathyt - teszi le a kislányt, majd rám kacsint és a bébiszittert óvatosan megfogja könyökénél és kifelé vezeti.
Rövid kínos csend következik, amikor én nézek a kislányra és megpróbálom összeszedni magam, hogy normális állapotban tudjak vele kommunikálni, ő pedig csak hintázik talpán és kedvesen mosolyog. Vagy felméri a gyenge pontomat.. nem tudom. Sosem voltam jó a gyerekes dolgokban. Valahogy nem találtuk meg a közös nevezőt.
N.H.
Viki háza nem olyan, mint ahogy elképzeltem. Bár emeletes és otthonos, nem illik a lányhoz, mert semmit nem ad vissza a személyiségéből. Mondjuk az is igaz, hogy a szüleivel él. Jobb lenne, ha lenne egy saját lakása, hogy ne függjön az apjától és az anyjától. Minden letisztult és szerény, nagyon ... nagyon ... érdekes.
- Viki szobáját mikor nézzük meg? - kérdezi kaján vigyorral a képén Louis.
- Soha nem mehetsz az unokatesóm szobájába - figyelmezteti mérgesen El, majd elröhögi magát - Balra a második ajtó. Csak ne nyúlj semmihez.
- Oké, itt az idő felfedezni a házat! - kurjantja el magát Zayn és máris vágtat felfelé, mint valami vadállat. Fejcsóválva nézek utána, de hamarosan azon kapom magam, hogy én is a bűvös szoba ajtajában állok és meredek haverom kezére, aki a kilincset szorongatja.
- Ki megy be először? - kérdezem vigyorogva.
- Nem sokszor voltam úgy lány szobájában, hogy nem ő hívott be - von vállat Lou.
- Akkor majd én - lök félre minket Liam, amivel mindenkit meglep.
Az ajtó kitárul és mi egy vörös szobában találjuk magunkat. A szavam is eláll, mert nem számítottam ilyen intenzív színekre, de ezek szerin az embert érhetik meglepetések. Az ágy fel van forgatva, látszik sietett a tulajdonosa. A számtalan párna pedig szanaszét hever a földön, asztalon és szekrényen. Cipők sorakoznak a fűtőtest előtt, arra várva, hogy a tulajdonos felvegye őket.
- Oké, őszinte leszek, én egy apácaszobára számítottam - buggyan elő Zaynből a nevetés.
- Miért?
- Nem tudom. Annyira kis mimózának tűnik a csaj. Nem gondoltam volna, hogy egy szado - mazo szoba hangulatú helyiségben alszik.
- Mindenki okozhat meglepetéseket. Ez pedig határozottan egy kellemes meglepetés. Legalább Harrynek nem kell majd olyan keményen tepernie, hogy a bugyijába jusson.
- Ez nem csak nekem tűnt fel? - kérdezi Li vigyorogva.
- Szerintem mindenkinek feltűnt. Mondjuk én izgalmasabb végkifejletre számítottam... Esetleg olyanra, amiben Lou és Harry vérre menő harcot vívnak a csajért.
- Nem zavar, hogy én is itt vagyok? - szólal meg Lou, mire mi csak jól kiröhögjük.
- Haver, csak a vak nem vette észre, hogy bejön neked a csaj. De ahogy látom hamar váltottál.
- Csukd be azt az ajtót! - förmed rá Louis Lire, aki engedelmeskedik - Nem akarom, hogy El meghallja a sikolyotokat, mikor megverlek benneteket.
- Most mi van?
- Ide figyeljetek rám. Most nagyon alaposan. Viki tetszett, nem is kicsit, de aztán megjelent Eleanor és ő jobban tetszik. Amint pedig ti is láthatjátok, senkit nem zavar ez a pártfordulás. Viki túl jól elvan Hazzával, az én dolgaim pedig remekül alakulnak Ellel, csak el kell hívnom randira.
- Amilyen gáz vagy, jövő ilyenkor se hívod el.
- Csak figyeld meg. Ma a bulin el fogom hívni egy randira, mondjuk filmezni, vagy valami.
- Túl romantikus vagy, Tomlinson. Szerintem ha magadhoz hívnád el és mondjuk egész nap a medencében volnátok, szerintem azt se bánná.
- Még kitalálom. De ti legyetek szívesek nem beleavatkozni a dolgaimba, mert sok mindent kell átgondoljak.
- Haver, te tényleg bele fogsz őrülni egyszer a nőügyeidbe - röhög fel Zayn.
- Perrievel, hogy állnak a dolgok? - vonja fel a szemöldökét Liam, tudjuk, hogy ezzel ideget szúrunk.
- Ki van borulva, mert megint ugrik a közös program, de eljön. Remélem nem lesz jelent.
- Majd feljöttök ide és romantikus összebújásban élvezitek végig az estét, míg mi seggrészegre isszuk magunkat a földszinten.
- Hanyagoljuk a témát, most inkább menjünk vissza, mert El szétrúgja a seggünket.
Lemegyünk, de ott csak egy ijedt Elt találunk, lerogyva a kanapéra, kezében a telefonjával, melynek képernyője még mindig világít. Mered maga elő, míg a készülékből ijesztően ismerős hang kiabálja a nevét, nem is kis decibelen. Odarohanok és kezembe veszem mobilját, majd a fülemhez szorítva beleszólok.
- Mi baj, Harry? - kérdezem ijedten.
- Viki kórházba került, azonnal műtötték. Itt vagyok egyedül, fogalmam sincs mit csináljak. Ide tudtok jönni? - hadarja barátom ijedten és hallom hangján, hogy tényleg nagyon frusztrált.
- Negyed óra és ott vagyunk - biztosítom, majd bontom a vonalat.
E.C.
- El, nyugodj meg. Minden rendben lesz - fogja meg kezem Lou, miközben a kórházba száguldunk.
- Nem, semmi nem lesz rendben. Az unokatestvéremet megműtötték, most pedig eszméletlenül fekszik egy kórházi ágyon és Harrynek nem mondták meg, hogy mi baja van - hadarom idegesen és előveszem telefonomat, hogy felhívjam Viki szüleit, hogy mi is történt.
Második csörgésre veszik csak fel és amint elmondom nekik mi történt hallom, hogy kocsikerekek csikordulnak a vonal túl végén, autók dudálnak és valaki beletapos a gázba, ugyanis a kerekek kipörögnek. Fél úton voltak Holmes Chapel felé, mikor hívtam őket. Azt mondták két, maximum három óra múlva Londonban lesznek.
- Itt is vagyunk - fékez le Lou, mire mind a négyen kis is pattanunk a kocsiból.
A parkolóban kiszúrjuk Harry kocsiját, tehát ő hozta be Vikit, mikor rosszul lett. Berohanunk, majd miután megkapjuk az utasításokat felsietünk a negyedik emeletre, melynek várójában egy ideges fürtös fiú fogad minket, az egyik várói székben pedig ott babázik M. Szerintem a prücsöknek fogalma sincs, hogy mi is folyik körülötte.
- Végre itt vagytok! - rohan oda hozzánk, arcról tükröződik kétségbeesése és mindaz, amin az elmúlt egy órában keresztül ment.
- Most már itt leszek én, te elmehetsz haza, M - nek nincs mit keressen egy kórházban.
- Itt a helyem. Nem hagyhatom magára, mert ez az én hibám volt - fakad ki és idegesen zsebre vágja a kezét.
- Miről beszél, Harry? - nézünk rá mind, magyarázatot várva.
- A tegnap miután elmentetek rosszul lett. Azt mondta hagyjam annyiban, mert nem vészes. Ha kicsit jobban vigyázok rá és nem hagyom, hogy a maga feje után menjen, akkor lehet, hogy nem lenne ilyen súlyos. Most utálni fog egész életében, mert az én hibámból tart ott, ahol...
- Ez marhaság. Ha meg kellett műteni, azt csakis a saját önfejűségének köszönhette. Nem okolhatod magad amiért Viki ennyire konok.
- Már hogyne tehetném? Ha azonnal behozom tegnap a kórházba akkor...
- Önök Viktoria Gates hozzátartozói? - szakítja félbe a doktor Harry önmarcangoló monológját.
- Igen, én az unokatestvére vagyok, ők pedig a barátai.
- Maguk zenészek, nem? - mutat közbe az öt srácon.
- Azok vagyunk, de ha autogramot mer kérni garantálom, hogy holnap nem kell munkába jönnie! - reagál Harry talán kicsit túl hevesen is.
- Nyugodj meg, haver. Minden rendben lesz - fogja le a fürtöst Lou, mire az kicsit lenyugszik, de szemében még mindig ég a harag.
- Kisasszony, beszélhetnénk? - néz most rám a doktor, mire összerezzenek.
- Természetesen - bólintok és már követem is az orvost.
Nem messze megállunk egy folyosón, minden hideg és fehér, szinte ijesztő. A doktor arca semmi jót nem sejtet, így nekem is elkezd futkosni a hátamon a hideg. Valami rosszat sejtek.
- Mi baja Vikinek? - töröm meg a csendet, mert nem bírom tovább.
- A kisasszonynak PCOS szindrómája van.
- Micsodája? - kérdezek vissza, mert még soha nem hallottam erről a betegségről.
- Policisztás Ovárium Szindróma. De a jó hír, hogy gyógyítható.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez lett volna a rész, remélem érdekes volt és kicsit váratlan.
A folytatással nem tudom mikor jelentkezem, de majd igyekszem.
Legyetek jók!
Puszi:*
Megjegyzések
Megjegyzés küldése