L.T.
A házam kiürült és most teljesen egyedül vagyok. Leülök a kanapéra és elkezdek filmet nézni, de nem tud lekötni. A szereplők túl sekélyesek, a történet túl unalmas és nem képes megragadni a figyelmemet. Felmegyek a szobámba és bekapcsolom a gépemet. A különböző oldalak, hírlapok némelyike megjelentetett pár cikket rólam és Riáról, de egyelőre semmi komoly. A Twittert szándékosan nem nyitom meg, mert tudom mi várna rám. Semmi kedvem arról olvasni, hogy miket tudtak kisilabizálni a riporterek és rajongók meg szemtanúk, akiket kikérdeztek.
Egyszer csak a telefonom rezgésére leszek figyelmes. Előkapom a zsebemből és anélkül húzom el a felvétel botocskát, hogy megnézném ki is az.
- Lou, azonnal beszélnünk kell. Nagy baj van - hallom meg Demie ideges hangját a vonal túlsó végén.
- Miről van szó?
- Oké, ne borulj ki nagyon, de elképzelhető, hogy az egyik emberünk téves információkat szivárogtatott ki.
- Tessék?! - csattanok fel hitetlenkedve.
- Adam a Facebookon szórakozott és véletlenül azt találta mondani, hogy Ria jár az egyik taggal.
- Kivel? - eresztem homlokomat tenyerembe.
- Azt nem mondta, de ez már így is nagy felelőtlenség. Azonnal kirúgtuk.
- Nem érdekel. Az annál inkább, hogy mászunk ki ebből a szutyokból.
- Bejelentem, hogy téves volt az információ és tartunk egy kis sajtó tájékoztatót, hogy tudják mi a helyzet valójában.
- Mikor?
- Még ma délután. Ötkor találkozunk a sajtóközpontban.
- Ott leszek. Szóljak a többieknek is?
- O - o.. - hallom meg rémült hangját, amitől csak még mérgesebb leszek.
- Istenem, megint mi van? - kérdezem elkeseredve.
- A kis barátnődet most kapták lencsevégre Harryvel és még egy lánnyal a játszótéren, ahogy Marievel játszanak.
- Mit csinálnak ők együtt?
- Nem tudom, de ez egyre bonyolultabb lesz - hallom a hangján, hogy ő is fáradt és valóban tele van a hócipője velünk.
- Sajnálom, hogy ekkora bajt okoztunk.
- Nem baj. Olyan régen volt már dolgom. Most legalább bepótolhatom.
- Találkozunk ötkor - búcsúzok el tőle.
- Legyen négy. Hozzátok a lányt és a másikat is.
- Meglesz - bólintok, majd egy gyors viszlát után bontom a vonalat.
Fejemet fogva dőlök hátra a kanapén és ujjaimmal megdörzsölöm a szemem. Mi lesz most? Demie annyira egyszerűen ábrázolja a helyzetet, de én valahogy nem hiszem, hogy a fanok és a sajtó be fogja kajálni ezt az egészet az után, hogy Adam kavarta a dolgokat az interneten. Nagyon köszönjük neki... Igazán jót tett velünk.
V.G.
Ahogy belépünk a sajtó terembe több, mint két tucat újságíró és kamerás fogad minket. A gyomorom
úgy remeg, mint a nyárfalevél és a tenyerem is rettenetesen izzad. El megfogja a kezem és megpróbálja tartani bennem a lelket. Nem sikerül neki. Hiába a fiúk kedves mosolya, semmit nem használ. Leülünk egy hosszú asztalhoz, majd kezdetét veszi a kérdések zuhataga. Tulajdonképpen semmit nem hallok az egész sajtótájékoztatóból, de remélem, hogy mindent elsimítottak a fiúk. Majdnem egy óráig tart a kínvallatás, de nekem olyan, mintha egy évig tartana.
- Azt hittem sokkot kapsz - ölel meg El mikor lejöttem a pódiumról.
- Közel álltam hozzá. Mi volt fenn? - suttogom nagyon halkan.
- Elintéztek mindent. Elmondták, hogy jó barátok vagytok és minden, ami ezen kívül kiszivárgott csak hazugság, semmi nem igaz belőle.
- Akkor most már semmi baj nem lesz?
- Minden el van sikálva! - lép be a hátsó szobába Zayn, majd sorban mindenki a nyomába.
- Srácok, köszönöm.
- Nem csak te kavartad a szart, szóval ez volt a minimum - ugrik mellém Harry és átkarolja a vállam.
- Le a kezekkel, Styles! - tolom el magamtól - Fiúk, még be sem mutattalak benneteket hivatalosan az unokatestvéremnek. Ő itt Eleanor Calder. El, ők itt... nos azt hiszem nem kell bemutatnom őket.
- Örvendek - nyújt kezet Lou csillogó szemekkel, amitől azonnal mosoly kúszik az arcomra.
- Részemről a szerencse - pirul el unokatestvérem és tudom, hogy neki se közömbös az énekes. Olyan kis cukik.
Kicsit fura látni, mikor két ember egymásba szeret, de engem energiával halmoz el és remélem, hogy tényleg egymásra találnak és nem hagyják, hogy az utálkozó rajongók közéjük álljanak. Ajkaim automatikusan mosolyra húzódnak, ahogy a két kis galambocskát nézem és semmit nem érzek. Mármint nem vagyok csalódott vagy valami, egyszerűen örülök, hogy bemutathattam őket egymásnak.
A fiúk sorban kezet fogtak Ellel és mind nagyon megkedvelték. Nem is csodálom, mert ő egy fantasztikus személyiség és igazából nagyon is illik a bandába. Szabad szájú és szellemes, semmi megjátszás vagy hasonlók. Csak egy egyszerű lány, aki mellesleg szép és csinos is. Micsoda véletlen. Kicsit féltékenynek érzem magam, nem is tudom miért... Csak állok és nézem őket, közben pedig semmit nem érzek. Egyszerre kiürülök érzelmileg és üres tekintettel szemlélem az eseményeket. Az előbbi vidámság semmivé foszlik és ismét eltölt az az üresség, amit anya halála után éreztem. Olyan érzelmi hullámvasútra kerülök, amit nem tudok megállítani. Letörlök egy aprócska könnycseppet, és elhagyom a termet.
Egy folyosón találom magam, ahol minden fehér, csak a padló csillog ébenfeketén, talán márvány, nem vagyok egy padlószakértő. Nincsenek ablakok, a neonok adnak mesterséges fényt, ezzel különös árnyalatot adva a falra aggatott képeknek. Mindegyiken a srácok szerepelnek, valamennyin újságok borítóin, vagy az albumaik fedőin. Megállok egy előtt, melyen Harry és Louis szerepel. Mosolyognak a kamerába és csillog a szemük, igazán aranyosak. Mostantól nyilván mindketten unokanővéremre fognak hajtani.
- Nekem is ez a kedvenc képem - hallom meg a képen szereplő fiú érdes hangját.
- Mert jó nagy. Kényelmesen elfér rajta a nagy arcod - vetem oda a választ hanyagul, mire feje felbukkan nagyjából negyed centire az enyémtől.
- Szerintem nem. A kép az előnyös oldalamat mutatja.
Göndör fürtjei csiklandozzák arcomat, de nem zavar. Rendesen benne van a magánszférámban, de jelenleg ez sem érdekel. Valami különleges fájdalmat érzek a gyomromban, ami egyszer csak olyan élessé válik, hogy belegörnyedek. Ha a fürtös nem kap el, akkor összesek.
- Minden oké? - kérdezi ijedten.
- Persze, csak kicsit megszédültem - hazudom szemrebbenés nélkül.
- Gyere, üljünk le egy kicsit - vezet a falhoz, ahol a földre ereszkedve végre szilárd talajon érezhetem magam - Nem tetszik ez nekem. Biztos ne hívjunk egy orvost?
- Csak egy kicsit kifáradtam, ennyi az egész.
- Szóljak Eleanornak?
- Hagyd csak, inkább maradj így egy kicsit - suttogom és homlokom a vállának támasztom.
A világ ismét forog velem és nem látok tisztán. Nem ez az első alkalom, hogy előfordul, de eddig sosem volt ilyen rossz. Apának nem mertem még szólni, mert biztos azonnal pánikba esne és hatvan orvost hívna fel, mert a kicsi lánya szédül néha. Szerencsére ebben a pár napban nem jött elő, de félek, hogy ha most ilyen rossz, akkor ennél már csak rosszabb lesz. De nem kell segítség, megoldom a problémáimat egyedül is.
- Ma nagyon jól éreztem magam a parkban - suttogja, mintha még ő maga sem hinné el, hogy ezt mondja.
- Én is. M nagyon aranyos kislány.
- Igen, kezdek hozzászokni, hogy itt van.
- Nem Londonban lakik?
- Jó is lenne. A szülei Silverstoneban élnek, de az anyukája kórházban van és most én vigyázok rá.
- Amint látom nem vagy egy tipikus felvigyázó típus.
- Ha gondolod holnap a stúdiólátogatás után eljöhetsz hozzám és vigyázhatsz te rá.
- És a sajtó mit fog mondani? Ma együtt láttak minket a parkban, holnap besétálunk a házadba...
- Basszák meg, már elnézést a vulgáris kifejezésért.
- Jogos...
- Tudom - nevet fel és hangja kicsit megnyugtatja elmémet, ami még mindig a hirtelen egyensúlyvesztés sokkja alatt van.
- És még szerény is.
- Ezt már sokan mondták, de nem hiszem el nekik. Csak hízelegnek.
- Azt hiszem kicsit elhamarkodottan ítéltelek meg. Sajnálom.
- Még ne vond vissza. Nem ismersz szinte egyáltalán. Lehet csalódnál bennem.
- Sokat csalódtam már. Ne okozz csalódást.
Fogalmam sincs meddig ülünk ott, de arra leszek figyelmes egy idő után, hogy hallgatásunk közepette az ő egyre hangosabb szuszogása válik egyenletessé, majd teste ellazul feje az enyémre hajlik. Elaludt. Nem merek megmozdulni, mert félek, hogy felébred, de valamit csak tennem kell. Ha valaki így megtalál minket, akkor abból még nagy bajok lesznek és nem akarok ennél is nagyobb galibát okozni a srácoknak. Épp csak elsimították a Louisszal történt esetünk problémáit és csitították le a sajtót. Ha most ez megint kiszivárog, még ha semmi nincs is, akkor is nagy port kavarna és én lennék London szajhája, aki úgy megy át egyik fiúról a másikra, mint egy szorgos kis méhecske, hogy minél több skalpot be tudjon gyűjteni a beteg kis gyűjteményébe.
Óvatosan meglököm, majd miután nem reagál megismétlem a mozdulatot, mire eldől a másik irányba. Feje nagyot koppan a padlón, mire felriad. Ijedt zöld szemei elveszetten pásztázzák a folyosó idegen környezetét, szerintem fogalma sincs hol is van igazából. Rámosolygok, mire álmosan visszamosolyog. Megdörzsöli szemét és visszaül ugyanabba a pózba, ahogy volt, mielőtt ellöktem volna.
- Nem akartam, hogy beverd a fejed, de a gyengéd ébresztésre nem reagáltál - vallok színt elvörösödve.
- Semmi baj - legyint, majd lenéz órájára - Basszus, nekem otthon kellene már lennem.
- Akkor menj csak, én majd hazamegyek Ellel.
- Kétlem, ugyanis mikor kijöttem igazából azért jöttem, hogy megkérdezzelek nem lenne - e kedved velük menni Lou házához pancsolni.
- És te szépen elfelejtetted - csóválom meg a fejem - Most akkor mehetek haza egyedül.
- Hívok neked taxit.
- Kösz, de nem kell. Menj csak haza, M biztosan vár már rád.
- Akkor megvárom veled, míg hívsz taxit. Nem akarom, hogy a végén megint rosszul legyél itt nekem.
- Legyen, ahogy akarja, ő akaratosságod - egyezek bele, majd előhalászom roncs telefonomat és kikeresem a taxiközpont számát és hívok egyet magamnak.
- Te jó isten, ennek még gombjai vannak - szörnyülködik a fürtös, mikor leteszem a telefont.
- És van ezzel bármi problémád? Nem mindenkinek telik a legújabb iPhonera.
- A születésnapodra megleplek egyel - röhög fel nagyképűen.
- Nem kell. Megvagyok ezzel is. Amire kell, arra tudom használni.
- Hát, ha így gondolod, akkor legyen. De legalább azt áruld el, mikor van a születésnapod.
- Tegnap előtt volt - vallok színt ismét elvörösödve.
- És senki nem köszöntött fel?
- Nem, mert az apámon kívül senki nem tudja pontosan, de ő rendszeresen megfeledkezik róla, én meg nem juttatom eszébe. Így is vagy egy csomó más gondja.
- És nem is kaptál semmit? - kérdezi megrökönyödve.
- A - a...
- Ez esetben engedje meg hölgyem, hogy én legyek az első, aki felköszönti a születésnapja után - kuncog és elővesz a tárcájából egy karkötőt.
- Mindig van nálad egy, hogy odaadd egy lánynak? - vonom fel a szemöldököm.
- Ez nem lányoknak van, ez az enyém, de mindig elfelejtem hordani. Most neked adom. Isten éltessen! - ezzel pedig ünnepélyes vigyorral felhelyezi a barnak, kopott bőr karkötőt a csuklómra. - Elvárom, hogy hordd.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez lett volna a rész, remélem tetszett nektek és pipáltok vagy hagytok véleményt.
Most szünet van a suliban, szóval elképzelhető, hogy holnap vagy holnap után még jelentkezem egy résszel.
Addig is legyetek jók!
Puszi :*:*
Megjegyzések
Megjegyzés küldése