Ugrás a fő tartalomra

Ötödik

Aloha!
Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog nektek, ugyanis Louis végre megnyílik Keira előtt és a cukisághalomra egy adag komolyság is kerül. Azért majd ne kövezzetek meg. 
Az új blogomra még mindig ér feliratkozni, ITT a link, a repertoár pedig tovább bővült egy rövidebb kedvcsinálóval is, remélem hatni fog rátok. 
Millió puszi!
C.


05.

  Éjszaka háromszor ébredek fel a kicsihez, aki végül mellettem köt ki, ahol nyugodtabban alszik, szerencsére utána már nem ébred fel. Reggel nindzsa mozdulatokkal mászok ki mellőle, nehogy megébredjen, és osonok le, hogy reggelit készítsek. Meglepetésemre Lynda áll a pultnál, kávét iszik és most szexeltem szét a fejem ábrázata van. Csinos, selyem fehérneműt visel, ami meg sem közelíti az én elnyűtt pulcsimat és bő pizsamanadrágomat, amik távolról sem dögösek, sőt...azt mondhatnám, hogy jobban hasonlítok egy hajléktalanra. Hajam sem épp a legelőnyösebb, fejem búbján szétcsúszott kontyban, amit a kicsi miatt kötöttem fel éjszaka, nehogy fordulás közben megüssem vele, vagy valami.

- Jó reggelt – köszönök neki kedvesen, bár kicsit még álmosan.
- Jaj, de jó, hogy itt vagy – csapja le a bögrét a pultra, amiből ki is löttyen pár csepp. – Louis azt mondta, hogy te szervezed a testvéred esküvőjét. Na már most, az jutott eszembe, hogy esetleg, talán megszervezhetnéd az esküvőnket. Persze meg.. – kezd el csacsogni, de nekem az esküvő szó után minden elveszett. Úgy érzem, hogy forog velem a világ, majdnem megfeledkezek a normális viselkedésről és hisztérikusan felnevetek, remélve, hogy ez valami hülye vicc és gyorsan végig gondolom, hogy nincs-e véletlenül április 1., de sajnos nincs, ez a dög pedig épp arra kér, hogy szervezzem meg az esküvőjét azzal a férfival, aki még fél napja sincs, hogy azt mondta, szakítana akar Lyndaval.
- Ti össze fogtok házasodni? – kérdezem hitetlenül, mire hevesen bólogat.
- Ma reggel kérte meg a kezem, de sajnos a pillanat hevében volt, szóval még gyűrűt sem tudott venni nekem a kis romantikus lélek. Olyan boldog vagy... – folytatja boldog viháncolását, de megjelenik egy nagyon megviselt Louis a konyhában, mire nálam betelik a pohár és felrohanok az emeletre, vállammal nekiütközve az énekesnek.

  Fenn az ágyra ülök és csöndesen sírva engedem ki csalódottságom keserű könnyeit. Nem hiszem el, hogy egy percig is bedőltem annak, amit mondott az este. Biztosan azt hitte, hogy naiv kis hülye vagyok, akit majd átver és lefekszek vele pár kedves és figyelmes szótól meg dicsérettől. Arra biztosan nem számított, hogy esetleg hiba csúszhat a tervébe, de ahogy látom túltette magát rajta nagyon hamar és meg akar nősülni. Ami a legjobban elkeserít, hogy annak a szipirtyónak van képe engem felkérni az esküvő megszervezésére. Persze, szívesen megcsinálnám, ha nem ahhoz a férfihoz készülne hozzámenni, aki iránt bizonytalan és labilis érzelmeket táplálok, amiket egyelőre nem tudok hová tenni, de ezek után talán elég lesz elfojtani őket, hisz egy nős férfinak már nincs szüksége dadára a gyermeke mellé, arra van a felesége.

  Nem tudom pontosan mikor ébred fel Melodie, de csak arra leszek figyelmes, hogy valaki hátulról átölel pindurka karjaival és fejét a hátamra hajtja. Először megijedek, de aztán agyam felfogja mi is történik, majd egy szaggatott szóhaj kíséretében megfordulok és az ölembe húzom. Természetesen azonnal hajamat kezdi babrálni fél kezével, ami szétcsúszott idő közben, azonban fejét mellkasomra hajtva gügyög valamit, amit nem értek, de lágy hangja megnyugtat, eléri, hogy mindent pozitívan lássak és valamiért otthon érezzem magam, mintha ez lenne a helyes, nem lehetne másképp.

- Úgy megszerettelek kicsi prücsök – puszilom meg a homlokát.
- Kei – fúrja arcát pulcsim finom anyagába, amitől csak még jobban sírni kezdek.
- Nekem készülni kellene. Ugye nem baj, ha ma apával és a barátnőjével kellene lenned?
- App! – villanyozódik fel egyből és tudom, hogy semmit nem fog fel az egészből, de el sem várom tőle, hisz olyan picike még és boldog.
- Felöltözöm és utána leviszlek, kicsikém. Jó lesz úgy? – kérdezem, mire bólint.

  Melodie-t az ágyra ültetem vissza, majd feldobálok pár játékot, míg én a fürdőbe megyek sminkelni és a hajamat megcsinálni. Nem akarok fodrászra meg külön sminkesre kiadni pénzt, mert magamnak is el tudom intézni. A sminkem szolid, a hajam pedig oldalra fogom és begöndörítem, egy lila virágos hajdísszel pedig kiegészítem. Gyöngyeimet előhalászom és fülembe rakom, nyakláncomat pedig kis kínlódás után szintén helyre illesztem. Fehérneműben galoppozok be a szobámba, hogy felvegyem fehér, virág mintás ruhámat, amit direkt erre az alkalomra vásároltam, majd cipőmet is megkeresem és azt is felveszem. Egy fehér táskába beteszem telefonom és a papírt a beszédemmel, amit az ifjú párnak írtam. 

- Kei szép – tapsikol elámulva Melodie, mikor felveszem és elindulok vele a földszintre.
- Köszönöm, tündérem. Te is nagyon nagyon szép vagy, bárcsak magammal vihetnélek. Addig sem unatkoznék.

  A földszintre érve a nappaliban találok a friss jegyespárra, némán reggeliznek. Kicsit feszült a hangulat, de úgy döntök nem foglalkozok vele. Megvonom a vállam és szó nélkül átadom a kicsit az édesapjának, akin látszik, hogy szeretne valamit mondani, de bizonytalan és hezitál, nekem pedig sem időm, sem kedvem nincs őt meghallgatni. Elindulok kifelé, ahol legnagyobb meglepetésemre egy fekete Range Roverrel találom szembe magam, amiben Louis egyik biztonsági őre ül, aki amint megpillant kis is száll a kocsiból és kitárja előttem a hátsó ajtót.

- Jó reggelt! Louis kérésére ma én leszek a sofőrje – magyarázta értetlenségemet látva.
- Köszönöm szépen...
- Jordan – mutatkozik be, mikor az is nyilvánvalóvá válik, hogy a nevét sem tudom.
- Keira, és ha lehet tegeződjünk, ha ma együtt utazunk – kérésemet biccentéssel nyugtázza, majd mikor beszállok rám csukja az ajtót, hogy elfoglalhassa helyét a vezető ülésben. Úgy helyezkedek, hogy fejem a két ülés közt legyen, így jobbra nézve megfigyelhetem a férfit. Nagyon fiatal, talán túlságosan is. Vöröses haja és átható kék pillantása van, amibe beleremegek. Ajkai formásak, vállai szélesek, mosolya pedig szélesebb lesz, amit észreveszi fejemet válla magasságában.
- Mióta dolgozol Louis-nak? - kérdezi.
- Kicsivel több, mint két hónapja, de most, hogy megnősül szerintem már nem sokáig lesz rám szüksége.
- Elveszi azt a libát? – kérdezi meghökkenve, ahogy kihajt a kapun.
- El bizony. Ma kért meg a nő, hogy legyek a főszervező – hajtom le a fejem szomorkásan.
- Nyilván nagyon boldog vagy. Louis egy hülye, ha megteszi.
- Örülök neki, hogy boldog lesz. Bár nagy a kísértés, hogy a tortájukba hashajtót csempésszek. Egyszerűen hidegrázásom van ettől a nőtől. Valamiért ellenszenves és legszívesebben kiszaladnék a világból, mikor meghallom beszélni.
- Csinálnak, amit akarnak. Mi csak nekik dolgozunk, nem a mi sarunk eldönteni, hogy mit kezdenek az életükkel.
- Igazad van.
- Hová is megyünk pontosan?
- A Castellohoz. Az esküvő és a ceremónia is ott lesz. Ha szeretnél bejöhetsz, biztosan senki nem bánja majd.
- Köszönöm szépen, igazán rendes tőled, hogy nem hagysz a kocsiban unatkozni.
- Soha nem tenném – mosolygok rá kedvesen, amit azonnal viszonoz is.

  A nap hosszúra nyúlik és fárasztó, de úgy a szertartás, mint később a fogadás is remekül sikerülnek. Jordan elszórakoztat, ugyanis nagyon rendes férfi, ráadásul nős, ami megnyugtat kicsit, mivel így tudom, hogy mindkettőnk részéről szigorúan barátiak a kezdeményezések. A bátyám elsírja magát a beszédem alatt, a haverjai pedig majd' kiesnek a székükből, amikor egy gyerekkori rénszarvasos balesethez érek, amikor szegény bátyusomat megtámadta egy Bambi nevű szarvas az állatkertben, mert meglátta a répát a kezében. Azután nem mert állatsimogatóba menni. 

  Hajnali háromkor érek vissza a villába, lábaim már sajognak és olyan fáradt vagyok, hogy gond nélkül be tudnék zuhanni az ágyamba ruhástól. Félig csukott szemmel megyek fel az emeletre, azonban félig gondatlanságom, félig álmosságom miatt rossz szobába nyitok be, ami azonban majdnem ugyanúgy van berendezve, mint az enyém, és ledobva ruhámat bemászok a takaró alá, meg sem fontolva, hogy hová fekszem. Azonnal kiütöm magam, így meg sem érzem, hogy valaki átölel és közel húz magához, csak másnap reggel, amikor egy puha mellkason ébredek, ami ritmusosan emelkedik és süllyed. Ha azt mondanám, hogy konkrét sokkban vagyok, akkor meg se közelítené a valóságot, ugyanis úgy pattanok ki az ágyból, mint egy fanatikus elmebeteg, hogy ruhámat magamra kapjam, és olyan gyorsan rohanjak ki a szobából, hogy porcsíkot húzzak magam után.

  Naná, hogy tudom ki mellett ébredtem, de azt is tudom, hogy nem lett volna szabad, akkor sem, ha olyan fáradt voltam, hogy látni se láttam rendesen. Csöndesen korholom magam míg a szobámba nem érek, ahol újabb meglepetés fogad. Melodie az ágyamon alszik, körbebástyázva párnákkal, nehogy leessen. Az egyik bő pulcsim van rajta, ami teljesen betakarja, és majdnem elsírom magam a látványtól. Annyira szeretném ha az én kislányom lehetne és minden reggel ilyen látvány fogadhatna, de sajnos ez lehetetlen.

  Azonnal megébred amint becsukom az ajtót és keresni kezd résnyire nyitott szemeivel. Az ágyhoz sétálok és eldobálva a párnákat mellé ülök. Még félig alszik, szerintem meg sem ismer először, csak automatikusan hozzám bújuk, majd az ölembe mászik, bár inkább mondanám, hogy oda vonom.

- Jó reggelt, hercegnőm – puszilom meg a homlokát, mire mocorogni kezd és még közelebb törleszkedik hozzám.
- Mamszi – motyogja ruhám csipkéjébe, amitől végleg eltörik a mécses és tegnap reggel óta először, újra sírni kezdek. Nem szólíthat így. Egyszerűen nem teheti ezt velem, akkor sem, ha ez neki abszolút normálisnak hangzik. Nem voltam vele annyi ideig, hogy így kötődjön hozzám, ahhoz meg főleg nem, hogy én ennyire közel kerüljek hozzá. 
- Nem szabad így hívnod. Keira vagyok, az anyukád hamarosan Lynda lesz, majd őt fogod anyunak szólítani, nem engem – suttogom könnyeimmel hadakozva, amit látványosan elvesztek.

  Dél körül találkozom először a ház urával, az egésznek pedig nagyon kínos, nagyon feszült hangulata van. Nagyot nyelek, ahogy egy bögrébe teát öntök, de ő nem szól semmit. Szemeit a márványlapra szegezi, ujjaival babrál, és megpróbál nagyon nem tudomást szerezni a jelenlétemről. Kénytelen vagyok megkérdezni. Nem bírom magamban tartani. Egyszerűen lehetetlen tovább hallgatnom az eljegyzésével kapcsolatban.

- Mindenkivel úgy szakítasz, hogy eljegyzed? – kérdezem közönyös hangon, mire ijedten felkapja a fejét.
- Félreérted.
- Tényleg? Míg nem teszel gyűrűt az ujjára, addig nem hivatalos. Igazad van, nem volt elég érthető, hogy egy magamfajta dada megértse.
- Kérlek, Keira...Hallgass meg.
- Itthon van Lynda?
- Tegnap délben elment. Azt mondta, hogy egy barátnőjével találkozik.
- Akkor mondd csak. Utána azonnal hozzá is láthatok az esküvőtök megszervezéséhez.
- Nem akartam elvenni. Még csak nem is gondoltam rá egy pillanatig sem. De aztán szememre vetette, hogy nem voltam vele a vetélésekor, szóval az a legkevesebb, hogy nem hagyom magára most.
- Elvetélt?
- Igen, nagyjából két hónapja. Én épp itthon voltam veletek, mikor az orvosa hívott, hogy elvetélt. Azt sem tudtam, hogy terhes, ezt is csak akkor este tudtam meg. Azt mondta, hogy szeretne velem egy közös gyereket, aki kárpótolhatja azért amit elveszített.
- Értem. Délutánra kipakolom a cuccaimat, holnapra elköltözöm innen, hogy tudjatok nyugodt családi életet élni – vetem fel tétován, de azonnal közbe vág.
- Lynda...Lynda nem fog vigyázni a kislányomra. Ő saját gyereket akar, nem az enyémet.
- És még így is képes vagy elvenni feleségül?! Komolyan, ennél nagyobb nem is csalódhattam volna benned! Már nem csodálkozom, hogy a felséged elhagyott! – vetem oda keserűen és felsietek, nem is foglalkozva az arcán megjelenő döbbenttől és a könnyektől, amik azt kísérik.

  A szobámban úgy találom Melodie-t, ahogy hagytam, krétákkal és papírlapokkal körbe bástyázva. Valamit rajzol, amit egy hurrikán és egy gombolyag cérna frigyének látszik, de nem akarom beskatulyázni a kis művészemet. Táskámat kihúzom az ágy alól és elkezdem beledobálni a ruháimat a szekrényből, majd a fiókokból is. Észre se veszem mikor érkezik Louis, csak akkor, amikor a kezembe adja az egyik felsőmet.

- Nem hagyott el a feleségem – mondja csöndesen, mire azonnal megállok és döbbenten nézek rá.
- De nekem azt mondta Lottie, hogy...
- Mert nem tudhatta, hogy fel fog venni, vagy mit fogsz tenni, ha megtudod, hogy ki is vagyok valójában. Aztán valamiért kimaradt.
- Ha nem akarod, akkor nem kell elmondanod.
- Akarom. Nem gondoltam volna, hogy olyan szörnyű embernek tartasz, aki elkergeti a feleségét.
- Sajnálom, hogy a fejedhez vágtam, mikor nyilván nem tudom az igazat – ülök le az ágyra, ám nem sokáig maradok egyedül, ugyanis Melodie abbahagyta a rajzolást és kicsi kezeit felém nyújtva tudatja, hogy bizony neki is helye van a családi megbeszélésen.
- Semmi gond. Azt hiszem azok után, amiket neked ígértem, ez a legkevesebb, hogy elmondom az igazságot. Ha mindenképp el akarsz menni, akkor nem foglak az akaratod ellenére is itt tartani, pedig tudom, hogy Melodie is nagyon megszeretett.
- Ne keverd bele, mert neki semmi köze az egészhez – figyelmeztetem, mire nagyot sóhajtva bólint, majd belekezd a történetébe, amit nyilván nehezen oszt meg bárkivel is, nehogy a saját alkalmazottjával.
- El a szülés után kapott agyvérzést. Soha nem hagyott el, nem is akart. Ami most van, az a dolgok szerencsétlen alakulása, nem pedig eltervezett dolog. Szeretett volna a lányunkkal lenni, de nem tudták megmenteni. Ott voltam vele, egészen a végééig, ameddig az orvosok meg nem állapították a halál időpontját. Az volt életem legborzalmasabb napja és egyben a legboldogabb is, hisz megajándékozott ezzel a kis tündérrel, akit egész hosszú ideig nem is értékeltem eléggé – veszi karjai közé Melodie-t, aki gondolkodás nélkül bújik apjához. – Eleanor volt életem szerelme, azt sem tudom, hogy sikerült idáig eljutnom nélküle.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fogd a kezem... Nézd, hogy remegek

Amelie  " Ha minden összesítek csak azt az egyet bánom, hogy gyenge voltam. Hagytam, hogy az emberek megbélyegezzenek, elkönyveljenek annak, ami nem is voltam. Bántottak és minden szavukkal eltiportak. A padlón voltam, de szerencsém volt Vele, aki felemelt és segített megmutatni a világnak, hogy félreismert, hogy igenis erős vagyok nem számít mit mondanak. Ezért hálás vagyok az életnek, hogy elém sodorta azon a napon, amikor már minden veszni látszott. " Sierra " Azt mondják a férfi mindenek felett áll, hogy ő az egyedfejlődés csúcsa. Ahhoz képest elég egy félmosoly és azonnal csaholó kiskutyákká változnak, akinek minden szerve megszűnik funkcionálni, egyedül a kis kukac a nadrágjában kezd ficánkolni. Sekélyesek és kiszámíthatóak, nekem pedig pont erre volt szükségem. Egyetlen dologra tartottam jónak őket, a szexre, egészen addig míg nem találkoztam vele. Ő megtanított arra, hogy nem mindegyik egyforma és ő a legkülönlegesebb. Vajon meg tudok maradni abba

Társírók kerestetnek!

Aloha, kedves idetévedő! Ha itt vagy, és ezt olvasod, akkor nyilván megfordul a fejedben, hogy mire is készülök. Nos elárulom neked. Nem is olyan régen elmeséltem, hogy az új történetemnek négy főszereplője lesz, és a minap ráeszméltem arra, hogy nekem bizony elég komoly fejtörést fog okozni négy/öt karakter megformázása, ezért a segítségeteket kérem. Nem nagy feladat és tényleg nagyon jó lenne, ha jelentkeznétek, mert fontos lenne.    Tehát, három kiadó hely van, azt is megmondom, hogy hol ( Niall, Zayn és Liam rajongók előnyben ). Az első karakter, akinek " gazdát  " keresek, az:   Sierra  - Ide erősen perverz fantáziával megáldott jelentkezőket várok, akik betöltötték legalább a 16-t. Nem másért, csak van néhány elképzelésem a szereplő viselkedésével, beszédével és az egész karakterével kapcsolatban. Az ő rossz hobbija, hogy minden éjszaka más férfit cipel az ágyába és gondolom kitaláltátok, nem sakkoznak a hálószobában. Az én ötletem az volt, vagyis jobb

Ötödik rész

Aloha! Megjöttem a résszel, ami ma elég korán érkezik, ugyanis ma korán keltem. A következő rész természetesen még nincs kész, de mit is várunk tőlem? Viszont, itt az idő egy kis zárójelet nyitnom, ugyanis kétségbeejtő, ami itt folyik. Ismertek, tudjátok, hogy nem szoktam a kommentekért nyávogni, mert az nem az én stílusom, de amikor részről részre egy sem érkezik, az elgondolkodtat.... Tényleg ennyire rossz az írásom? Vagy valamit rosszul csinálok? Nekem is át kellene állnom arra a logikára, hogy nincs friss rész, míg nem jön össze N számú hozzászólás? Oké, az nem én vagyok, de néha, csak szökő évente egyszer-kétszer, jól esne pár sor. Oké, abbahagytam, mert ezt még leírni is fura. Vissza a kellemesebb dolgokra. Gondolkodom egy egészen új történeten, aminek Liam lenne a férfi főszereplője, mivel valljuk be....Deeeyuuum, nagyon jól néz ki a mi kis cukorfalatunk. Szóval, csak ennyit akartam, legyen további szép napotok! Millió ölelés, C. 05.   Az esküvő hamarabb eljöt