Hatodik

Aloha!

Meghoztam a friss részt, az utolsó előttit, mint azt már sejtitek. Ez a rész így visszaolvasva, egy nagy facepalm, meg fogjátok érteni, hogy miért, de mikor írtam, akkor még jónak tűnt, jelzem majdnem egy éve, márciusban lesz, hogy belefogtam, egy héttel a Zayn incidens előtt. Milyen ironikus...

Sebaj, jó olvasást kívánok nektek!

Millió puszi!

C.

06.

  Fogalmam sincs mit mondhatnék neki, ezért inkább közelebb ülök hozzá és megölelem. Nincsenek hátsó szándékaim, azonban közelsége remegéssel tölt el, nem tehetek róla, hogy ennyire intenzív hatást vált ki belőlem. Pár pillanat múlva elhúzódom, hogy csillogó szemeibe nézzek, és rájövök, hogy ezt nem tudom csinálni. Nem tudok úgy tenni, mintha nem lennék totálisan és menthetetlenül belezúgva a főnökömbe, aki hamarosan meg fog nősülni.

- Maradnál? Legalább az esküvőig...

- De utána elmegyek. Azt hiszem az már sok lenne és fölösleges is.

- Rendben. A lényeg, hogy a te döntésed legyen, ne pedig valami, amibe én kényszerítelek bele.

- Én döntöttem így – mosolygok rá bizonytalanul, majd tenyerem az arcára helyezem. Belesimul érintésembe, amihez azonnal csatlakozik Melodie pici keze is.

  Végül igazából fogalmam sincs, hogy kerül elő a fényképezőgépem, de egy egész memóriakártyát megtöltünk képekkel, amik a nappalitól kezdve a kerten át, szinte mindenhol készülnek. A kedvenceim azok, amiken mindhárman rajta vagyunk és olyan, mintha a családjuk tagja lennék. Egész délután nagyon felszabadult és vidám a kis társaságunk, egészen addig a pillanatig, ameddig Lynda haza nem ér. Semmi kedvem találkozni vele, de balszerencsémre azonnal letámad egy halom esküvői prospektussal, amik agyon vannak jelölgetve színes matricákkal. Máris látom magam előtt keserű sorsomat, de Louis kedvéért megteszem.

- Arra gondoltam, hogy a témaszín levendula lesz fehérrel. Az esküvő dátumát szeptemberre szeretnénk, a fogadás pedig itt lenne a kertben, egy hatalmas sátor alatt, ahogy a szertartás is a birtokon, a téli kertben kapna helyet. A szertartásra ötven személyt hívnánk, mert nem kell több, hogy lássák, majd megkapják videón, de a vacsorára minden ismerősünknek el kell jönnie.

- Lehozom a határidőnaplómat, hogy összeírjam mikre gondoltál, rendben? – kérdezem kelletlenül, mire bólint és fellapoz egy vaskos csokor katalógust. Felszaladok és a táskámból kihalászom a vaskos noteszt, amiben már benne vannak a bátyám esküvőjéről dolgok, minták és ötletek. Visszasietek a nappaliba, de Lyndanak nyoma veszett. Az újságok érintetlenek, a pohár víz, amit neki hoztam korábban még a helyén van, de ő sehol.

  Nem mondanám, hogy különösebben megrémít a távozása, de azért kicsit megnyugszom, amikor a földszinti fürdő felől vissza is érkezik. Sápadtnak tűnik, talán kicsit túlságosan is, ám nem az én dolgom orvoshoz küldeni. Biztos megrontotta a gyomrát romlott kaviárral, vagy ki tudja.

- Sajnálom, de rosszul lettem. Fojtathatjuk, ahol abba hagytuk – ül le mellém, majd fellapoz egy újabb újságot, ez pedig így megy egész nap, ugyanis Louis elvitte Melodie-t a szüleihez, hogy mi tudjunk nyugodtan tárgyalni. Hangjában bűntudat bujkált, de attól még magamra hagyott a sátánnal, aki mindent egy délután akar megbeszélni, este hatkor pedig úgy támolygok fel a szobámba, mint akit kifacsartak.

  Lerogyok az ágyamra és ruhástól, szinte azonnal elaszom. Így legalább nincs időm gondolkodni ezen az egész őrült katyvaszon, amiben benne vagyok, sem pedig az érzéseimen, amik minden ébren töltött órában ostromolnak. Az esküvői ruhákat nézegetve például azon agyaltam, hogy milyen szép is lenne az egyikben férjhez menni, lehetőleg Louis-hoz, lehetőleg Lynda helyett. A tortákat válogatva pedig már pontosan tudtam, hogy az enyém milyen lenne, hány emeletes és hány különféle íz lenne benne. Persze engem a kutya se akar elvenni felségül, szóval ezekkel a tervezgetésekkel még várnom kell.

  Arra ébredek, hogy dörög az ég, villámlik és súlyos esőcseppek verik a zsalugátereket az ablakomon. Azonnal kipattannak a szemeim, szeretnék megmozdulni, de valami visszatart. Jobban mondva valaki. Egy kar van körém fonódva, de sehogy sem tudom Louis-ként azonosítani. Sokkal izmosabb és vaskosabb, mint főnökömé, szóval nem csoda, ha félig halálra válva ugrok ki az öleléséből és kapcsolok azonnal villanyt.

- Kapcsold llhmne – dünnyögi az idegen és arcába húzza kusza barna tincseit.

- Ki a fene vagy és mi a fenét keresel az ágyamban?! – kérdezem hisztérikusan, mire felemeli a fejét, hogy rám nézhessen. Azonnal felismerem, hogyne ismerném, hisz már vagy ezer magazin címlapjáról mosolygott le, Harry Styles... 

- Kapcsold már le... – nyöszörög, de eszem ágában sincs engedelmeskedni, legalább addig nem, ameddig meg nem magyarázza.

- Magyarázatot akarok, utána alhatsz tovább.

- Legyen, Miss Hiszti. Ma késő este érkeztem és Louis azt mondta használjam azt a vendégszobát, amelyiket akarom, ez pedig túl közel volt a lépcsőhöz, szóval ezt választottam. Aztán itt voltál és nekem aztán tök mindegy volt, hogy kivel alszom, ugyanis ezen a ponton csak ágyat akartam a seggem alatt.

- Azért legalább felébreszthettél volna...Tudod...Mondjuk megkérdezni, hogy nem bánom-e ha mellém fekszel.

- Mire eszembe jutott, hogy kérdezzek bármit is, már aludtam. Sajnálom ha megrémítettelek, de nincsenek hátsó szándékaim, tisztességes ember vagyok, lassan másfél éve van barátnőm, akivel mondjuk néha el tudnánk harapni egymás torkát, de szeretem.

- Hiszek neked, most pedig menj odébb, akarok még aludni, mielőtt ez a fránya vihar teljesen elveszi a kedvem az egésztől.

- Meg se kérdezed miért vagyok itt?

- Majd megtudom. Szerintem holnap reggel is itt leszel, semmiről nem maradok le, ami ebben a házban történik.

- Te vagy a dadus, igaz? – könyököl fel, ahogy látom csöppet sem álmosan.

- Igen. Bár nem lehetett nehéz kitalálni.

- Láttam képet rólad Instagram-on. Nagyon édesek vagytok a kislánnyal.

- Mit láttál rólam, hol?! – kerekednek el a szemeim, majd azonnal az ágyhoz rohanok és eszeveszett tempóban megyek fel az említett közösségi oldalra, hogy ellenőrizhessem, amit az énekes mondott.

  Elhűlve találom meg a képet, amin mindhárman szerepelünk, kinn a kertben, a kép pedig családi selfie címen van cimkézve, valamint szeretünk dadus, továbbá medence és prücsök, de ezek már egyáltalán nem érdekelnek. Elejtem a telefont és el szeretnék rohanni, de ehhez sincs elég erőm. Érzem, ahogy a számomra teljesen idegen férfi átölel, majd mellkasára von. Nem kellene engednem, hisz ezzel is gyengeségemet mutatom ki, de képtelen vagyok eltolni magamtól. Könnyeim a kinti viharra versengve kezdenek záporozni, teljesen eláztatva Harry ingének finom anyagát. Szánalmas vagyok? Lehet....

- Ne sírj. Ez a kép nagyon aranyos és olyan jól néztek ki rajta együtt.

- Hát...ez a prob-probléma...Meg f-fo-fog nősül-ni és k-közben ilyenek-het rak fel az int-ternetr-re. Egyik est-te azt mond-mondja, hogy szakít Lynda-val, azt-tán meg eljegyzi. Ez nem igazság... Miért játszik velem? Persz-persze elmondta, hogy ez a h-hárpia gyereket akar tőle, de akkor is... Azt mondta el akarja hagyni.

- Sajnos nem szólhatok bele az életébe, de én nem engedném, hogy elvegye azt a cédát. Csak azzal nem csalta meg Louis-t, aki nem engedte neki. 

- És ő ezt miért nem l-látja? – nézek fel rá könnyeimen keresztül.

- Mert nem akarja. Nem hibáztathatod ezért, mert neki csak mások boldogsága a fontos...

- Akkor az én boldogságom miért nem számít neki?

- Nem tudom, kedves. Fogalmam sincs....

- Sajnálom, hogy ezt látnod kellett. Általában nem vagyok ekkora hisztérika, de most összejött. Ráadásul nem is szoktam idegeneknek panaszkodni, nézd el nekem, kérlek.

- Lefekszünk aludni? – kérdezni mosolyogva, hangja pedig akár a méz, amit lassan csorgatnak, lágy és édes.

- Köszönöm, hogy nem pánikoltál be, mikor elsírtam magam.

- Akinek művész barátnője van, az igazán hozzászokik a drámához.

- Mire célzol? – nézek rá kíváncsian.

- Dőljünk le és míg elalszol elmesélem, jó?

- Hmhm – bólogatok, majd mellé fekszek, ő pedig úgy helyezkedik, hogy szembe legyen velem, majd elnéző mosoly kúszik ajkaira.

- Joanna, a barátnőm stylist. Egy bohém lélek, azonban a stílusa a ruhák terén inkább letisztult. Amikor először bemutattak neki, ki nem állhattuk egymást. Napirendi szinten egymás torkának ugrottunk, mivel nem igazán szívlelte az akkori stílusomat, szeretett volna átalakítani, hogy legalább nyilvános megjelenésekkor nézzek ki normálisan. Persze, ott tettem keresztbe neki, ahol tudtam, de aztán egyik veszekedésünk után láttam, hogy sírni kezd. Nem tudtam addig, hogy ennyire megviseli, amit mondok neki, szóval bocsánatot kértem. Úgy nézett ki, hogy minden rendben, de egyszerűen olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz... – innentől pedig nem emlékszem a történetre, ugyanis szép lassan újra elalszom.

  Az ébredés kellemes és teljesen kipihentnek érzem magam, szinte teljesen el is felejtem az esti kirohanásomat. Egyedül találom magam, ami kicsit meg is nyugtat, szóval lustán látok neki a reggeli készülődésnek, teljesen megfeledkezve róla, hogy az elsődleges feladatom, hogy Melodie rendben legyen és mindent megkapjon egész nap. Farmert és korall szín ujjatlan trikót veszek fel, hozzá tört fehér kötött felsőt. Tudom, hogy ma be kell vásárolnom délelőtt, szóval úgy sminkelek és állítom be a hajam. Az ablakon kinézve konstatálom, hogy az esti viharnak nyoma sincs, a nap pedig hét ágra süt az égen, ezért csizma helyett tűsarkút választok, amit kezemben viszek a földszintre, ahol még csupán Harry-t találom, egy hatalmas bögre tea mögött.

- Szép jó reggelt! – köszön mosolyogva.

- Neked is – viszonozom gesztusát és egy hasonló bögrébe magamnak is öntök a teából, remélve, hogy finom lesz és nem kell kiborítanom.

- Ugye jobban vagy? Ha tudom, hogy így kiborít a kép, akkor inkább hallgattam volna.

- Semmi baj. Így legalább elő tudom venni Louis-t ezért. Nem hiszem el, hogy képes ilyenek kitenni az internetre.

- Meg van bolondulva a sajtó a kicsi és miattad. Máris hatszáz összeesküvés elmélet létezik, amik csak arról szólnak, hogy igazából Melodie közös gyermek. Fogalmuk sincs mekkora szart kavarnak ezekkel.

- Nektek is ilyen nehéz volt Joanna-val?

- Az elején. Rengeteget bántották, mert nem az a tipikus szépség, hanem kicsit fiús alkat, a stílusa pedig sajátos. De megbarátkoztak vele, sőt...Miután rájöttek, hogy nem fogok szakítani vele, elkezdték ajnározni...Ezt a köpönyegforgató bandát...

- De mi Louis-szal nem is vagyunk egy pár. Neki menyasszonya van...

- Ez még nem jelent semmit. Zayn és Aliisa például titokban házasodtak össze, nehogy a sajtó és a rajongók megtudják. Nem menedzsment kérésre, hanem mert azt akarták, hogy ez csak az övék legyen. Niall Zayn-en keresztül ismerte meg Lora-t. Szegények...nekik is sokat kellett küzdeni a nyilvánosság átkával.

- Azért elég jól megbirkóznak vele. Amit Louis-tól hallottam....Lora terhes, nem?

- Igen, már nagyon kevés van és a baba megszületik. Olyan boldogok.

- Látod... Én nem illek bele a képbe. Mi soha nem leszünk egy pár, mégis mindenki találgat és máris biztos rengeteg utálatot kaptam.

- Szerencsére nem vagy internet függő és nem olvasod el őket.

- Nem is tervezem.

- Jó reggelt! Látom megismerkedtetek! – érkezik Louis, karján pedig az álmos Melodie-t hozza, akit azonnal át is veszek tőle.

- Szép jó reggelt, hercegnő – puszilom meg, amit hatalmas öleléssel viszonoz.

- Igen, kicsit különlegesebb volt a megismerkedésünk, mint terveztük szerintem, de legalább emlékezetes marad – mosolyog rám, mire felnevetek az előző esti kínos események emlékére.

- Szeretem mikor kihagynak valamiből, tényleg...De nem gondoljátok, hogy be is avathatnátok akár? – kérdezi a pultra könyökölve.

- Nah, ez spéci titkos dolog – legyint Harry és beleröhög teásbögréjébe.

- Nem lett volna szabad engednem, hogy találkozzatok. Tudtam, hogy hiba volt... Most összeesküdhettek ellenem..Szép tőletek.

- Egyáltalán meg sem fordult a fejemben, de most, hogy így szóba hoztad – kacsintok cinkosul a fürtös énekesre, aki tovább folytatja a nevetgélést.

- Elég! Azért jöttél ide, hogy meglátogasd a keresztlányod, nem azért, hogy engem kínozz – förmed rá legjobb barátjára, akin azonban nem fog a szigorú szó, helyette inkább hozzám sétál és magához veszi Melodie-t, aki örömmel markol bele az Harry zabolátlan tincseibe, amiket azonnal gyűrni kezd.

- Igazad van. Ma el is viszem a kis rosszaságot a parkba, ha nem baj természetesen...

- Ne.. – akarja kezdeni Louis, de Harry közbeszól.

- A dadust kérdeztem, nem téged! – néz rá szúrós szemekkel, amitől eltátja a száját meglepetésében.

- Fe-felőlem mehettek. Addig legalább el tudok intézni pár telefont az esküvővel kapcsolatban. Tudtad, hogy Lynda egy hónap múlva már a feleséged akar lenni?

- Igen, én tanácsoltam a korai dátumot – motyogja az orra alá, de így is meghalljuk mindketten.

- Nehogy meg tudd gondolni magad, mi? – horkant Harry és az emeletre masírozik a picivel, kettesben hagyva minket, ami nem épp a legjobb ötlet, tekintve, hogy még mindig nem igazán tudtunk ezzel az egész helyzettel zöld ágra vergődni.

  A pult választ el minket egymástól, egyikünk sem mozdul, csak meredünk egymás szemébe. A csönd mázsás súlyként telepszik ránk, szinte megfojt, de nem akarok megszólalni, talán kényelmes is számomra ez a csönd. Nézek gyönyörű azúrkék szemeibe, remélve, hogy ez a pillanat megdermed és nem kell visszamenjünk a valóságba, ahol ott a menyasszonya, a gondok és a tehetetlenség, amire saját magát sodorta azzal, hogy megkérte Lynda kezét. Persze...nem is tudom...Talán így van rendjén és mi nem tartoztunk össze egy percig sem. Már az elejétől sem. Nyilván ez az igazság.

  Pár pillanatig még hezitálok, de utána úgy döntök, hogy felmegyek és felöltöztetem a kicsit, hogy Harry el tudja vinni akárhová is akarja. Már a lépcsőnél vagyok, amikor Louis elkapja a kezem és visszahúz, megakadályozva, hogy teljesítsem feladatom, amiért mellesleg a fizetésem kapom.

- Nem fogom elvenni feleségül – jelenti be, arca mindössze pár centire az enyémtől.

- Olyan vagy, mint az áprilisi időjárás. Egyik pillanatban ezt akarod, a másokban már meg is gondoltad magad. Ugye felfogod, hogy nem öt éves kisgyerekek vagyunk, és nem egy kisautóról van szó?

- Igen és sajnálom, hogy a bolondját járatom veled, de rájöttem, hogy nem vagyok képes elvenni feleségül. Úgy, hogy tudom a kislányom téged szólít anyának meg főleg nem.

- Hon-honnan tudod? – kérdezem meglepetten.

- Ma reggel téged keresett és mamszinak hívott. Először nem jöttem rá, hogy kiről van szó, de amint átvetted rájöttem, hogy rólad beszélt. Lynda soha nem tudna olyan közel kerülni hozzá, az pedig hülyeség volt, amikor megkértem a kezét.

- És meddig fogod így gondolni? Lehet holnap után meggondolod magad...

- Ezen gondolkodom mióta felpróbáltad a ruhádat pár napja. Akkor csak arra tudtam gondolni, hogy milyen szívesen levenném rólad, de utána elkövettem ezt a borzalmas hibát, hogy megkértem Lynda kezét.

- De a közös gyerek...

- Reggel egy doboz fogamzásgátlót találtam a fürdőben. Tegnap írta fel neki az orvos, egyetlen szem hiányzott belőle. Szóval kétlem, hogy hamarosan gyereket akarna.

- Akkor sem helyes... Én nem vagyok benne biztos, hogy amit most érzel az tartós. Sajnálom, Louis...De nem drámát szeretnék az életembe, hanem nyugalmat, remélem megérted – sóhajtok könnyeimmel küszködve, majd felrohanok a lépcsőn és magamra zárom az ajtót, remélve, hogy nem akar utánam jönni. Nem sírok, csupán előveszem a már félig bepakolt bőröndömet és befejezem az összeállítását, majd mikor kész vagyok fogom magam és csöndesen elhagyom a házat, ami annyi boldogságot adott nekem, hogy ez a pár nap szenvedés sem fogja soha megmásítani az édes emlékeket. Bár a szívem szakad bele, nem tudok úgy élni itt, hogy ennyi zavaros dolog kavarog a fejemben és történik körülöttem. Dadának jelentkeztem erre az állásra, nem pedig játékszernek, akivel kedvére szórakozhat a ház szeszélyes ura.