30. Rész

V.G.

(zene a részhez)

    Két héttel később valóban meglátogattam egy orvost, aki felírt kétféle gyógyszert, amit akkor kell beszednem, ha úgy érzem el fogom veszíteni az irányítást, de azt mondta, hogy időben felkerestem és így ennél rosszabb már nem lesz. Ez azért valamennyire megnyugtatott és végre el mertem mondani úgy a családomnak, mint a barátaimnak és legfőképpen Harry-nek, aki annyira aggódott, hogy szinte nevetséges volt. Nem tudta mire számítson, amikor közöltem vele, hogy beszélnünk kell. Persze azért sajnáltam is, de végül semmi drasztikusat nem közöltem vele. Akkor nagyjából tíz percig nyugodt volt, utána pedig elkezdett aggodalmaskodni, hogy biztos minden rendben van-e velem és, hogy ettől a gyógyszertől meg fogok-e gyógyulni. Természetesen megnyugtattam, hogy minden a legnagyobb rendben van.  Szerencsére minden rendbe jött mostanra. A gyógyszer hat és nem vesztem el az irányítást a testem felett. Nem törnek rám pánikrohamok és minden vissza állt abba a kerékvágásba, amiben olajozott gépezetként működhet.

  Lassan május vége van és jelenleg teljesen egyedül vagyok. Persze nem rossz értelemben, de mivel apa és Tessa dolgoznak, és ugye külön lakásban élünk, ezért velük nagyon ritkán találkozok, Ann ugye gőzerővel tanul a vizsgáira, Detty sem járt jobban, szóval ők kilőve. Mióta nem a pékségben dolgozom, ami valljuk be nem tegnap volt, az ottani barátaimmal sem igazán tartom a kapcsolatot, így hát rájuk sem számíthattam. Az öt őrült haverom pedig ugye turnézni van, ami azt jelent, hogy nagyon ritkán fogunk találkozni. Hazza hiányzik a legjobban, hisz vele együtt vagyunk, mint egy pár természetesen, lassan öt hónapja és átkozott jók vagyunk ennek a titkolásában, ugyanis a sajtó még mindig nem neszelt meg semmit. Nem tudom, hogy úsztuk meg, de eddig működött és remélhetőleg ezentúl is fog. Egyáltalán semmi kedvem ugyanannak kitenni a kapcsolatunkat, mint amit kénytelen volt kiállni a Liammel való együtt járásom. Sok rosszindulatú üzenetet kaptam még azok után is, hogy ő úgy megvédett, sőt, nem hiszem, hogy nagyon elszaladna velem a ló, ha  azt mondanám, hogy egyesek pezsgőt is bontottak volna, amikor szakítottunk.

  Épp a bevásárlóközpontban vagyok és sajtokat válogatok. Igen, újonnan nagyon is házias vagyok, főleg, hogy magamra kell főzzek, meg Dr. Pepper-re, de hát ő kutyakaját eszik, meg ha néha el tud kunyerálni egy-két falatot a tányéromból, akkor azt. Úgy ám, a kutyus hozzám költözött, mert ugye Harry nem tudja magával vinni és egyedül nem szerettük volna hagyni, ezért beköltözött az én kis lakásomba. Így azért mégsem olyan magányos, mint általában.

-  Elnézést, kisasszony. Nem tudná megmondani merre találom a pékárukat? - szólít le valaki, mire azonnal megfordulok és Troy-al találom szembe magam.

-  Úristen! - ugrok visongva a nyakába, nem törődve a köröttünk lévő emberekkel, akik nagyon is furán néznek ránk.

-  Azt hittem te is a srácokkal turnézol. Nem is számítottam rá, hogy Liam Payne ex barátnőjével fogok találkozni, aki éppen sajtot vásárol.

-  Nem turnézok a srácokkal. Megvannak ők nélkülem is.

-  Akkor van annyi időd, hogy megigyál velem egy kávét vagy valamit, igaz?

-  Sehová nem sietek, gondolom nagy baj nem lehet belőle - vonok vállat és örülök, hogy végre nem kell a délutánomat egyedül töltenem.

-  Aztán pedig esetleg eljöhetnél velem öltönyt vásárolni. Esküvőre megyünk Adam-mel és nincs mit felvegyek.

-  Van valakid? - meredek rá pislogás nélkül.

-  Csak pár hónapja vagyunk még együtt, egy cukorfalat - kúszik hatalmas vigyor az arcára, ahogy eszébe jut párja - De ahogy látom te se fecsérled az időt. Ki a szerencsés flótás, aki rád tudta fűzni magát?

-  Honnan...honnan tudod?

-  Nos, nem olyan nehéz kitalálni. Olyan ékszer van rajtad, amit ismeretségünk alatt nem nagyon viseltél, egy fél szív, aminek a másik fele nyilván a srácnál van, valamint egy kétszer akkora inget viselsz, ami slampossá tesz, ezzel pedig konkrétan kinyilvánítod, hogy nem vagy elérhető préda, hisz akkor nem így lennél felöltözve. Azt pedig kétlem, hogy az ing a sajátod lenne.

-  Egy mentalista vagy. Hogy csinálod? - dőlök neki bevásárlókocsimnak és várom a válaszát.

-  Kiismertelek és tudom, hogy mit vennél fel és mit nem, plusz ez egy férfi ing és neked túl jó a stílusod, hogy ilyeneket vegyél meg, szóval valószínű azért van rajtad, mert hiányzik neked az illető, tehát el van utazva, vagy pedig nála töltötted az éjszakát és kölcsön adta, hogy május végén ne fázz meg ebben a szikrázó napsütésben.

-  Oké, abba lehet hagyni, mert a végén azt is kitalálod, hogy ki az.

-  Nem, ennyire nem vagyok jó, de te majd elmeséled, igaz? - pislog rám könyörgően, aminek természetesen nem tudok ellenállni.

-  Legyen, de csak ha segítesz nekem bevásárolni.

-  Kívánságod számomra parancs.

-  Hiányzott ám a hülye fejed - nézek rá szégyenlősen, hiszen régen nagyon is jóban voltunk, még akkor is, ha csak kicsi része volt az életemnek, de több, mint fél évig munkatársak voltunk, egy váltásban dolgoztunk és sok mindent megosztottunk egymással. Szóval igencsak hiányzott már, hogy beszélgessünk.

-  Te is hiányoztál nekem! - érzékenyül el, majd ismét megölel és jó szorosan tart, mintha legalább is tényleg nem találkoztunk volna már vagy ezer éve.

   Negyed óra alatt lezavarjuk a bevásárlást és beülünk egy közeli kávézóba. Nagyon barátságos hely, hatalmas ablakokkal az utcára és kis terasszal előtte. Benn a falakat lambéria fedi azon pedig poszterek és polcok, azokon pedig kávésbögrék és könyvek váltják egymást. A bejárattal szemben helyezkedik el a pult, ahol rendelni lehet, a fölött pedig a menü látható, hatalmas jól látható monitorokon. Kerek asztalok, egyszerű fehér terítőkkel, körülöttük pedig karszékek, piszkosfehér bársony ülőkével. a rádióból halkan szól a zene, igazán otthonos, első látásra beleszeretek.

  Rendelünk két latte macchiato-t és kiülünk a teraszra, hisz ki kell használni a szép időt. Troy szája be sem áll, folyamatosan Adam-ről és a közös lakásukról beszél. Annyira aranyos, annyira szerelmes, hogy az hihetetlen, én pedig szégyellem magam, amiért nem mesélek neki Harry-ről, de nem tudom, hogy álljak elő a témával, hisz nem tudom mit gondolna rólam, ha megtudná, hogy Liam után szinte azonnal összejöttem a fürtössel. Mondjuk az is igaz, hogy ő sem vesztegette az időt, hisz visszament az előző barátnőjéhez, de akkor is. Fura dolog ez.

-  Tehát...Ki a szerencsés fickó, aki meghódított? - könyököl fel az asztalra kíváncsian.

-  Meg kell ígérned, hogy nem buksz majd ki...

-  Itt essek le a székről, ha mondok egy rossz szót is - teszi szíve fölé a kezét és nagyon vidáman bólint.

-  Harry Styles.

-  Az a srác valamit baromi jól csinálhatott, ha megszerzett téged. Remélem tisztában van vele, hogy mekkora egy átkozott nagy mázlista.

-  Komolyan ezt gondolod, vagy csak viccelsz velem? - kérdezem döbbenten.

-  Miért viccelnék ilyesmivel. Az a srác elmehet a templomba és hálát adhat, hogy megtalált téged. Amiket olvastam róla, neki pont egy ilyen lányra van szüksége, aki majd visszafogja a féktelenségéből és segít neki megkomolyodni. Remélem tényleg komolyan gondoljátok, mert édesek lehettek ám ti ketten együtt.
-  Nem akarok nagyképű lenni, de mi vagyunk a legtökéletesebb pár - nevetek fel.
-  Kétségbe se merem vonni. Amúgy a szüleid még mindig megtűrik a fejed a házukban?
-  Miféle kérdés volt ez? - színlelek felháborodást.
-  Hát, gondoltam, hogy kipateroltak, mert hát lassan húsz leszel.
-  Oké, most foglak itt hagyni, te minden lében kanál tökfilkó! - ráncolom össze a szemöldökeimet, de ahogy látom nem igazán vesz komolyan.
-  Bocsánat. Tehát, kiköltöztél már a családi fészekből?
-  Igen, januárban kaptam meg a saját lakásomat. Már túlságosan is belaktam.
-  Hivatalosan is felnőtt hát a kicsike - nevet bele csészéjébe és kiissza annak tartalmát.
-  És ti, mikor költöztetek össze?
-  Három hónapja. Volt ez a lakás, nem messze a pékségtől és beleszerettünk. Akkor tudtuk, hogy mi bizony össze akarunk költözni. És tádá, most már együtt is élünk.
-  Elvárom, hogy az esküvőre meghívjatok. És még be se mutattál Adam-nek.... Ezt is be kell pótolnunk.
-  Ahogy látom mostanában nagyon is sok lesz a szabadidőd.
-  Igazából nem, de hiányoztál és mostanában nem sok emberrel tudok kommunikálni.
-  Szóval ha nincs ló, jó a szamár is - zsörtölődik, de látom rajta, hogy mindjárt elneveti magát.
-  Dehogy is - legyintek és én is megiszom a kávémat.

   Elég sokat beszélgetünk, így jól eltelik a napom, de utána haza kell mennem. A késő délutáni szellő kellemes meleget hoz, a tömbházak közül és az elsuhanó autók még inkább felkavarják az eddig statikus levegőt. A nap már megy lefelé, de én nem sietek. Itt emberek vesznek körül, de odahaza csak én és a kutyus leszünk, aki valljuk be, nem egy nagy társaság. Séta közben megakad a szemem egy ékszerüzlet kirakatán, ahová gyűrűket tettek ki, hogy ezzel is reklámozzák az üzletet. Elnézegetem őket és elgondolkodom, hogy talán egy napon én is hozzámegyek valakihez. Talán éppen Harry lesz az, hisz nagyon rég együtt vagyunk, sőt mióta randizom ez a leghosszabb kapcsolatom. Szeretem őt és mivel még nem hagyott el, ezért gondolom ő is valami hasonlót érezhet.

   Igaz, elég sokáig tartott, mire végre mindketten arra az elhatározásra jutottunk, hogy megpróbálhatnánk végre együtt is, de jó döntések meghozatalához sok idő kell, amit mi ki is használtunk. Kicsivel több, mint fél évig tartott elhatározni magunkat, viszont megérte. Mikor először megláttam fogalmam sem volt, hogy egyszer ilyen fontos része lesz az életemnek, ám egyáltalán nem bánom, hogy megtette. És azt hiszem jó is, hogy nem egyszeriben, hirtelen történt az egész, mert így volt időm megismerni mind az érzékeny, mind a kőszívű oldalát. ÉS ebbe a kettőbe egyszerre estem bele. Ha csak az egyik, vagy csak a másik oldalát ismertem volna meg, azt hiszem nem ugyanitt tartanánk.

  Ahogy nézelődök egyszer csak kinyílik az üzlet ajtaja és egy nagyon is ismerős alak jön ki rajta. Haja fel van kötve, szemeit napszemüveg fedi és kabátja egészen álláig van húzva. Kezében egy apró szatyor himbálózik és elégedetten vigyorog maga elé. Persze, hogy azonnal felismerem, hisz akkor se tudná magát álcázni, ha akarná.

-  Neked nem turnéznod kellene? - szólítom meg, mire azonnal összerezzen és rémülten a háta mögé dugja a szatyrot.

-  Viki...Bakker... - kapja kezét a szája elé.

-  Szóval. Magyarázatra lenne szükségem - fonom össze mellkasom előtt a karjaimat.

-  Igen és nagyon jó magyarázat van mindenre, de most menjünk el hozzám és megmagyarázok mindent.

-  Oké, de ajánlom, hogy nagyon jó magyarázat legyen, mert most kicsit össze vagyok zavarodva.

  Megnyugtat, hogy mindenre van alaposan indokolt magyarázat és a kocsijához vezet, hogy inkább azzal tegyük meg a távot, ne gyalog, mert az sokkal tovább tartana. Az úton kicsit duzzogok, hogy érezze mennyire rosszul esik, hogy nem szól, hazajön és ráadásul gondolom nem is csak egy napig marad, szóval szégyellje csak magát és legyen egy kis bűntudata. Igazából agyamban egy csomó variáció lefut, de végül is rájövök, hogy mind szürreális és semmi esélyük a valóra válásra, szóval inkább csak bámulok kifelé az ablakon és várom csöndben, hogy megérkezzünk.

  Negyed óra autókázás után végre megérkezünk Harry otthonáig ami kívülről teljes sötétségbe burkolózik. Leparkol és miután kiszállt az én oldalamhoz siet, hogy nekem is ajtót nyisson. Kiszállok és nem engedem neki, hogy átkaroljon, mivel tovább duzzogok, így maga előtt irányítva vezet be a házba. Felkapcsolja a lámpát és teljes káosz tárul elém. A nappaliban hatalmas papírzacskók állnak a falnak támasztva, magas vázákban rózsák vannak és a sötétítők le vannak engedve. 

-  Ugye nem baj, ha közben készítek valami kaját? - kérdezi miután letette a kabátját.

-  Csinálj, amit akarsz - vetem oda neki és a nappali felé indulok.

-  Ne arra! Inkább gyere velem a konyhába.

-  Oda megyek, ahová akarok. Ha te nem voltál képes szólni, hogy hazajössz, akkor én se vagyok köteles rád hallgatni.

-  Kérlek szépen, csak tedd azt, amit én mondok. Most az egyszer.

-  A francokat! - válaszolom kicsit mérgesebben, mint kellene és a nappali felé indulok, de elkapja a kezem és maga után rángat az általa kitűzött hely felé.

-  Mi lenne, ha egyszer rám hallgatnál? - kérdezi fejét csóválva és leültet egy bárszékre, ami szégyenletesen könnyen megy neki, mivel fele olyan nehéz vagyok, mint ő.

-  Ki van zárva, de ha már így ide ráncigáltál, akkor itt maradok. Megkínálhatnál egy pohár vízzel, vagy valamivel.

-  Megkínálhatlak egy kis cseresznyelével?

-  Ha már így megkérdezed... - könyöklök fel a pultra és figyelem, ahogy átszeli a konyhát egészen a hűtőig és kivesz egy doboz gyümölcslevet és kiönti egy jó drágának tűnő kristálypohárba.

-  Sajnálom, hogy nem szóltam, de meglepetés lett volna - kezd bele, mikor már elém rakta a poharat.

-  Nincs szükség a meglepetésre. Úgyse szeretek meglepődni...

-  De ez komoly meglepetés lett volna, remélhetőleg még szeretted is volna. Legalább is a terv az volt, de már mindegy, mert itt vagy, idő előtt.

-  És mikor kellett volna megtudnom?

-  Holnap, amikor mindennel kész vagyok és nem ez a nagy kupi fogad, hanem kemény munkám gyümölcse.

-  Van köze a sok virágnak és a papírszatyroknak a meglepetéshez?

-  Mondjuk. Kicsi... - vakarja tarkóját 

-  Oké, Styles. Mire készülsz?

-  Te aztán tényleg nem vagy türelmes. Sok bajunk lesz még a jövőben úgy érzem.

-  Szóval.... - szűkítem össze szemeimet.

-  Ennyire el akarod rontani a meglepetést?

-  Ha ennyire fontos neked, akkor nem. De tudnod kell, hogy nagyon is érdekel mit forgatsz a fejedben.

-  Tudom, de hidd el nekem. Megéri.

-  Ajánlom, hogy igazad legyen, mert most komoly erőfeszítésembe kerül, hogy ne azonnal szedjem ki belőled a választ.

-  És milyen módszereket használnál? - kerüli meg a pultot és hozzám érve óvatosan szétfeszíti combjaimat és közéjük áll.

-  Nem tudom, szerintem minden bájamat bevetném, hogy kikényszerítsem belőled a válaszokat - közelebb húzom magamhoz és lassan megcsókolom.

-  Így komolyan fontolóra veszem, hogy kiadjam ezt a becses információt - suttogja ajkaim közé és becsúsztatja egyik kezét a felsőm alá.

-  Én pedig komolyan elgondolkodom, hogy folytassam-e, vagy hagyjalak itt, hogy ki tudd dolgozni a tervedet.

-  A fenébe is, mindegy, hogy most esek túl rajta, vagy holnap! - fakad ki, amit egyáltalán nem tudok hová tenni - Victoria Gates, leszel a feleségem? - kérdezi csillogó szemekkel és szorosan derekam köré kulcsolja az kezeit.

-  Harry... Nem vagyunk mi még túl fiatalok ehhez? - kérdezem kicsit bizonytalanul.

-  Szerintem húsz év vagy húsz perc, az én érzéseimen nem fog változtatni. Ha te nem szeretnéd, akkor nem muszáj, de én tényleg komolyan gondolom és tisztában vagyok azzal is, hogy nagyon sok dolgon kell még keresztül mennünk, hogy el tudjuk dönteni tényleg össze illünk-e, de én eldöntöttem, hogy veled szeretném leélni az életemet, szóval remélem nem fogsz vissza utasítani.

-  Csak egy dologra válaszolj mindenek előtt...

-  Igen?

- Tényleg szeretsz? Nem fogsz elhagyni, ha jön egy szebb lány, aki el akar majd csábítani?

-  Ez már kettő volt, de az elsőre a válaszom, igen. Mindennél jobban szeretlek és én voltam a legnagyobb hülye, hogy ennyi időt pazaroltam el a saját hülyeségeimre és nem hívtalak el randira már az első találkozásunk után. És nem, soha nem hagynálak el semmilyen más nő miatt.

-  Akkor igen, hozzád megyek feleségül - rebegem elcsukló hangon és megcsókolom.

   Az oké, hogy fél órával ez előtt még azon morfondíroztam, hogy leszek-e egyáltalán menyasszony, de az kicsit váratlan, hogy Harry megkéri a kezem. Úgy értem ez életem legjobb híre és tudom, hogy nem fogom megbánni, mert a szívem azt diktálja, hogy jól döntöttem. Ez a bongyor srác a világot jelenti számomra és rövid idő alatt talán túlságosan elmélyültek az érzelmeim, de nem bánom. Legbelül a pillangóim felélednek, ahogy ajkai az enyémekre simulnak és tudtomra adják, hogy ez nagyon is kedvükre van. Nem csak nekik... Hajába markolva még közelebb vonom magamhoz, remélve, hogy ebből a közelségből már ő is hallja szívem heves ritmusát és érzi azt a vágyat, amit az ő jelenléte kelt a testem minden egyes szegmensében. Olyan érzés ez, mintha a sejtjeimet valami mágnes vonzaná felé és nem tudok nekik parancsolni. Csak engedek a csábításnak, hogy testünk olyan erővel préselődjön egymásnak, ami szinte már fáj, mégis olyan mámorosan édes ez a fájdalom, hogy örömmel adom át magam neki, szabad utat adva minden érzelmemnek és elfojtott vágyamnak, amiket egész eddig próbáltam visszaszorítani. Már nem akarom többé, hisz végre azzal vagyok, akit igazán szeretek és ha rajtam múlik, soha többé nem válunk el egymástól. Remélem ő is így érez, mert ha nem, abba belehalok. Úgy érzem, az ő elvesztése lenne a világon a legrosszabb, ami jelenleg velem történhet.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez lett volna az utolsó rész, remélem élveztétek. Holnap, ha minden jól megy, akkor az epilógust is felteszem, de még meglátjuk mennyi időm lesz.

Legyetek nagyon jók!

Puszi :*