V.G.
A vacsora nagyon jó hangulatban telik el. Megismerhetem Harry szüleit és nővérét, akit annak ellenére, hogy megfenyegetett, nagyon is megkedvelek. Végül nem égetem le Harry-t, pedig nagyon szeretném, de visszafogom magam. Nagyjából az étterem zárásával egy időben távozunk mi is és mivel szakad a hó, ezért Anne kényszerít minket, hogy náluk töltsük az éjszakát. Oké, erre egy percig se gondoltam. Abban reménykedem, hogy Harry majd udvariasan visszautasítja az anyukáját és szépen hazamegyünk, de nem így történik. A fürtös fiú nagyon is hajlik a maradásra, nekem pedig fuvar híján mosolyogva kell rábólintanom.
Már csak a gondolattól is remegek, hogy egy ágyban kell aludnom Harry-vel. Nos, nem azért, mert félek tőle, vagy mert még sosem feküdtünk egy ágyban, hanem azért, mert félek, hogy mi fog történni, ha már semmi akadály nincs köztünk. Eddig még nem feküdtünk le egymással és rettegek, hogy mi van, ha ő akarja én pedig nem. És ha összeveszünk? És ha azt hiszi, hogy egy szent szűz vagyok? És mi van, ha egyáltalán nem kíván? Jesszus, le kell állnom..
Megzabolázom gondolataimat és magamra öltöm a vidáman mosolygós énemet, aki minden pánikrohamtól mentes, minden normális vele kapcsolatban és nem állt még soha az ideg összeroppanás szélén. Engedem, hogy párom a kocsihoz vessen, udvarian besegítsen a terepjáróba és rám csukja az ajtót. Nem tudom mennyire tűnhet nyomorultnak a kinézetem, de csak remélni merem, hogy a legkevésbé sem. Az aztán igazán gáz lenne.
- Vik, minden oké? - kezd faggatni Harry, ahogy bezárul mögötte a kocsi ajtaja.
Már csak a gondolattól is remegek, hogy egy ágyban kell aludnom Harry-vel. Nos, nem azért, mert félek tőle, vagy mert még sosem feküdtünk egy ágyban, hanem azért, mert félek, hogy mi fog történni, ha már semmi akadály nincs köztünk. Eddig még nem feküdtünk le egymással és rettegek, hogy mi van, ha ő akarja én pedig nem. És ha összeveszünk? És ha azt hiszi, hogy egy szent szűz vagyok? És mi van, ha egyáltalán nem kíván? Jesszus, le kell állnom..
Megzabolázom gondolataimat és magamra öltöm a vidáman mosolygós énemet, aki minden pánikrohamtól mentes, minden normális vele kapcsolatban és nem állt még soha az ideg összeroppanás szélén. Engedem, hogy párom a kocsihoz vessen, udvarian besegítsen a terepjáróba és rám csukja az ajtót. Nem tudom mennyire tűnhet nyomorultnak a kinézetem, de csak remélni merem, hogy a legkevésbé sem. Az aztán igazán gáz lenne.
- Vik, minden oké? - kezd faggatni Harry, ahogy bezárul mögötte a kocsi ajtaja.
- Igen, de nem számítottam rá, hogy a szüleidnél fogunk éjszakázni. Úgy értem.... - kezdem idegesen tekergetni egyik kiszabadult tincsem.
- Nyugi, nem lesz semmi gáz. Ha nagyon zavarban leszel, bezárhatjuk az ajtót, vagy ha velem félsz egy szobában aludni, akkor alhatsz a nővérem szobájában is.
- Ő már nem otthon lakik?
- Londonban el, de a hétvégére egy közeli hotelben vett ki szobát, hogy nyugodtan tudjon alkotni vagy mit.
- Alkotni? - nézek rá megdöbbenten.
- Igen, amolyan hobbi művész. Mindenféle bigyókat csinál, bár még egyetlen munkáját se láttam.
- Értem. De nem akarok a nővéred szobájában aludni. Ha nem baj meg kell osztanod velem az ágyadat - suttogom és közben lesütött szemekkel méregetem ujjaimat.
- Már vagy ezer éve várok erre - nevet fel, majd egy puszit ad az arcomra és beindítja a járművet.
Negyed óra se telik el, mire ismét megállunk, de ezúttal nyilván a végállomáson, hisz Anne és férje is hasonlóan cselekszenek. A gondolataim egyre kuszábbak és magam sem értem miért tör rám a kezdő pánikroham, amikor semmi félnivalóm nincs, hisz ezek az emberek annak a fiúnak a családját alkotják, akit szeretek. Kezdek aggódni a saját mentális állapotom miatt, hisz ez minden csak nem normális. Lehet kezdek megőrülni? Nem, akkor nem lennék képes beismerni, hogy az vagyok, ez csak némi túlbuzgó érzelmeskedés.
- Isten hozott nálunk! - nyit ajtót Robin és maga elé enged.
Kellemes meleg fogad, ami kicsit lenyugtat, bár ennek így semmi értelme. Ismét összeszűkül a gyomrom és ahelyett, hogy élvezném a szeretett fiúval töltött időt, egyik apróság utána a másikon kezdek agyalni, minden baromság eszembe jut és gondolataim egyre jobban bogozódó fonala agyam minden porcikáját bejárja. Alig várom, hogy bezárjuk az ajtót és kettesben legyünk, bár jobb lenne, ha egyedül lehetnék. Miért nem tudok normális lenni? Mi a jó élet van velem? Kezdem összezavarni saját magam!?
Hirtelen remegni kezdek és térdeim elgyengülve rogynak össze testem súlya alatt. Érzem, hogy zuhanok és két erős kar fogja fel esésem. Homályosan érzékelem mellettem Harry jelenlétét, de nem tudok reagálni. Egyszerűen heverek ölelésében, mint egy kisgyerek, némán és mozdulatlanul, továbbra is remegő testtel. Lehunyom a szemem és próbálok mindent kiüríteni a fejemből, ami egyre jobban hasonlít egy zajos cirkuszra, mint arra a nyugodt helyre, mire jelen pillanatban szükségem lenne. Miért történik ez velem? És pont akkor, amikor végre boldog lehetnék...
- Felviszem a szobába. Anya nem főzöl egy kis teát vagy valamit addig? - tompán és távolról hallom a hangját, de legalább a tulajdonosát felismerem.
- Mire vársz még, fiam?! - rivall Harry-re mostohaapja, aki igazán idegesnek tűnik.
A következő dolog, amire emlékszem, hogy valaki szorosan tart karjaiban és halkan beszél hozzám. Nem riadok meg, hisz azonnal megismerem a tulajdonosát, így nagyon hamar eláraszt valami megmagyarázhatatlan biztonságérzet, ami kicsit meg is lep. Sehol nincs, az előbbi...mármint nem tudom mikori pánikrohamszerű sokk és a fejem teljesen ki van tisztulva. Lassan mocorogni kezdek karjai között, mire abbahagyja a beszédet. Fölém hajol és elmosolyodva kisimít egy hajtincset az arcomból.
- Annyira sajnálom, hogy így tönkretettem a családi vacsorát - suttogom, hangom pedig szinte visszhangzik a szoba csöndjében.
- Jobban vagy? - kérdezi, nem is törődve a bocsánatkérésemmel.
- Igen, már nem fogok pánikrohamot kapni.
- Ez mindenképp biztató hír. Anya főzött teát, de mire kész lett elaludtál. Szeretnél inni belőle egy keveset?
- Ha nem ittad meg az egészet...
- Dehogy ittam. Nekem hozott másikat, na az már tényleg elfogyott.
Felevickélek, ügyelve arra, hogy semmilyen hirtelen mozdulatot ne tegyek és nekidőlök Harry mellkasának, aki egyik karjával szorosan tartva a kezembe ad egy, a sötétben feketének látszó bögrét. Nagyot kortyolok a már kihűlt italból, de még így is jól esik. Érzem, ahogy leér a gyomromba, innen pedig tudom, hogy farkas éhes lettem idő közben. Az utolsó kortyig elpusztítva a teát, adom vissza a bögrét Harry-nek és magunkra húzom a takarót.
- Akarsz róla beszélni? - szólal meg hosszabb csönd után.
- Miről? - fordulok felé kicsit meglepetten.
- Erről a pánikrohamról, vagy mi volt ez?
- Nem tudom megmagyarázni, ha erre gondolsz. Csak úgy megtörténik, anélkül, hogy számítanék rá. Általában úgy kezdődik, hogy valami váratlan dolgot túlgondolok és az agyam azonnal elkezd száguldani mindenféle olyan képeket vetít ki, amikből én csak rosszul jöhetek ki. Nem tudom miért van, de olyankor mindig rettegni kezdek és csak el szeretnék futni. Fáj mindenem és....csak rettegek, hogy egyedül fogok meghalni, ha arra kerül a sor.
- Vik, ne mondj ilyenek. Ezek csak butaságok. Én mindig itt leszek veled, semmi bántódásod nem eshet, amíg engem látsz.
- Biztos nem mész el? - kérdezem és közben arcom csupasz vállába fúrom.
- Kis buta. Ennyit vártam, hogy velem legyél, szerinted itt tudnálak hagyni?
- Remélem nem...
- Tudd, hogy soha - jelenti ki magabiztosan és megpuszilja a fejem búbját.
- Mennyi ideig voltam kiütve?
- Nagyjából most van hajnali négy, szóval olyan négy órát alhattál.
- Nem mehetünk le enni valamit? - folytatom a kérdezősködést.
- Ha éhes vagy lemehetünk. De hozhatok fel is egy kis nasit vagy valamit.
- Inkább menjünk le. Eleget ártottam már a mai esténknek - sóhajtok és lerántom magamról a takarót, de rossz ötlet, mert a kellemes melegből a hidegbe való érkezésem dramatikusra sikerül, ugyanis, ahogy hirtelen visszakapom magamra a takarót sikeresen fejbe verem a kézfejemmel Harry-t.
- Ha éhes vagy lemehetünk. De hozhatok fel is egy kis nasit vagy valamit.
- Inkább menjünk le. Eleget ártottam már a mai esténknek - sóhajtok és lerántom magamról a takarót, de rossz ötlet, mert a kellemes melegből a hidegbe való érkezésem dramatikusra sikerül, ugyanis, ahogy hirtelen visszakapom magamra a takarót sikeresen fejbe verem a kézfejemmel Harry-t.
Ezek után kisebb nagyobb akadályok árán, de végül is levergődtünk a konyhába, ahol csináltunk pár szendvicset és miután kiderült, hogy a fürtösnek is igen üres a gyomra, alaposan jóllaktunk. Teli hassal jobban éreztem magam és legalább az idő közben újra feléledt pillangóimnak is volt min rágódniuk. Visszatérve még beszélgettünk egy kicsit, majd ismét elaludtunk. Szorosan ölelt magához, én pedig nagyon is szívesen préselődtem hozzá mellkasához, ami olyan nyugodtan emelkedett és süllyedt, hogy szinte azonnal el is aludtam.
A reggel tompa fényeire ébredek, ahogy az összezárt függöny kicsiny résein beáramolva félhomályba burkolják a szobát. Alvás közben szembe fordultam Harry-vel így van egy kis időm megszemlélni arcát miközben alszik. Haja kócos és mindenfelé meredezik, szemeit pedig szorosan csukva tartja.Olyan ártatlan és édes, hogy csak nehezen tudom visszafogni magam, hogy ne érintsem meg. Végül nem teszem, sikerül uralkodnom magamon. Hozzábújva próbálok visszaaludni, de nem megy. Az óra negyed kilencet mutat, ezért úgy döntök kiosonok a mosdóba, hogy felfrissítsem magam.
Lassan kikelek az ágyból és ruháim kicsit rendbe szedve elhagyom a szobát. A házban kávé illata terjeng és valamilyen ételé, amit nem ismerek fel. Félve megyek be a fürdőbe, ahol gyorsan kölcsönzök egy kis sminklemosót és leszedem a maradék szempillaspirált és alapozót, majd hideg vízzel is leöblítem arcomat. Kiöblítem a számat és hajamat is feltűzöm. Így már kicsit szalonképesebb vagyok, ezért úgy döntök lemegyek konyhába és megkockáztatom, hogy Anne nem-e harapja le a fejemet, amiért egyedül bóklászok a házában.
- Viki, látom felébredtél! - szólít meg egy másik hang a nappali irányából, amire összerezzenek.
- Igen, Harry még alszik... - motyogom alig hallhatóan és elindulok Gemma hangja után.
- Kit érdekel. Az az álomszuszék mindig is sokat aludt. Anya mondta, hogy az este nagyon ki voltál borulva. Minden oké? - ránt le a kanapéra, ahol eddig ült.
- Sokkal jobb. Anyukádtól és Roberttől elnézést kell kérjek, amiért úgy megijesztettem őket.
- Már el is felejtették. A nagyinknak is folyton ilyen rohamai voltak, sokáig ápolta anya, van benne gyakorlata.
- Értem... De akkor is, mi még soha nem találkoztunk, szerintem rendesen megleptem vele.
- Kicsit, viszont nem kell azért elnézést kérni. Azonban egy orvost meg kellene látogatnod. Lehet az jobb lenne.
- Miért, ennyire rosszul állok?
- Nagyinak agydaganata volt, de szerintem nálad ez csak kezdődő pánikbetegség, amit lehet gyógyítani.
- Ez remek hír, de ha lehet a diagnózisomat ne közöljük Harry-vel. Van így is elég baj a fején, nem kellek neki még én is.
- A titkod biztonságban van nálam, nem fogja megtudni, ha rajtam múlik - mosolyog és kezemre teszi a kezét, majd gyengéden megszorítja azt.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez lett volna a rész, ami kicsikét rövidebb lett, mint általában, mert kicsit több közölni valóm van.
Ugye tegnap lezártam a versenyt, mivel lejárt a határidő, azonban csak minimális (2) pályamunka érkezett, amit nem tudom, hogy a sok elfoglaltságátoknak tudjak-e be, vagy annak, hogy senkit nem érdekel, de nem számít, mert így a történetet nem írom meg. Azonban új történetbe mindenképp belefogok, csak más témával. Ebből a történetből most már tényleg csak egy pár rész van hátra, szóval hamarosan érkeznek a szereplők és minden más frissítés.
Legyetek jók és igyekszem a folytatással.
Puszi :*
Sziaa!
VálaszTörlésElőször is le szeretnélek szidni, mert miattad késtem el az óráról... annyira belefeledkeztem a blogod olvasásába, hogy nem vettem észre, mennyi az idő, így lekéstem a buszt, vele együtt az előadásomat is xD Magadra ne vedd, csak viccelek ;)
A héten találtam a blogodra, és amikor volt időm, na meg amikor azt hittem, hogy van időm, akkor szorgosan olvastam. éééés annnnnyiiira nagyon imádtam, hogy nem tudom elmondani. Voltak benne itt-ott elírások, de összességében még mindig az egyik legjobb, amit 1d kategóriában olvastam. Csakhogy érezd, mennyire tetszett: nem szoktam 1d-t olvasni, mert felidegesít, hogy szinte az összes történet sablonos, rossz, át sincs olvasva, és inkább hagyjuk, mert nem akarok itt másokat piszkálni. Szóval, csak szeretném elmondani, hogy örülök, hogy rátaláltam a blogodra, és végig is olvastam. Nagy öröm, hogy vannak még normális írások.
Nagyon várom a következőt, most pedig azt hiszem írok neked egy e-mailt, szóval majd csekkold a postaládád :D
xx Larissa