Bevezető

Aloha mindenkinek!
Mivel két történet lesz a blogon, ezért ugye két időpontban fognak érkezni a részek, minden héten egy-egy. A cry me a river-ből vasárnaponként, míg a Too bad, I love You-ból szerdánként.
Így esett, hogy már itt is az első történetnek a bevezetője, amit remélem szeretettel fogadtok.
Tudom, hogy nem egy izgalmas részecske, de ide ilyet terveztem, a másik hangulatban és témában is nagyban eltér ettől.
Szép vasárnap estét nektek és mindenki, fel a fejjel, már csak egy kicsi van a vakációig.
Millió puszi!
C.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Keth Delaverta

  Keményen dolgoztam, minden pillanatban egyetlen cél lebegett a szemeim előtt. Fel akartam jutni a csúcsra és, amikor már élvezhetném egyszerűen elveszik tőlem. Úgy éreztem magam, mint aki alól kirúgták a széket. Az addig biztos talajt egyszerűen megingatták alattam, majd egy egyszerű mozdulattal eltávolították a biztonságot, a védőfalat, kámforrá változtatták a hatalmamat és megfosztottak az egyetlen dologtól, amire gyerekkorom óta álmodtam. 

  Cégvezető voltam a Twist & Styles Könyvkiadónál, egészen addig az istenverte napig, ameddig a főnököm ki nem találta, hogy bizony a fiának gyakorlatot kellene szereznie, erre pedig tökéletesnek látta az én pozíciómat, engem pedig lefokozott a nyálas képű pancser tanárának. Mikor beérkezett a telefon áldottam az eget, hogy soha nem voltam egy erős testalkatú valaki, mivel biztosan összetört volna a telefon a kezemben. Addig még csak azt sem tudtam, hogy a főnökömnek van egy fia. Soha nem is láttam, be kell vallanom, nem is akartam közelebbről megismerni, mivel tudtam, hogy pokollá fogja tenni az életemet.

  Idegesen mentem haza Perrie-hez, aki megpróbált megnyugtatni, nagyon kevés sikerrel. Előkerült pár rekesz sör és a legjobb barátaink is. Mi hatan voltunk London rémei. Perrie és a párja Zayn zenészekként tevékenykedtek, saját albumaik voltak és elég jól ment nekik, azonban a média előtt nem akarták felvállalni, hogy egy pár, így a lány az én lakótársam volt, bár én több időt töltöttem a lakásban egyedül, mint velük. Liam és a barátnője Sophia már vagy ezer éve egy párt alkottak, a lány úgy csapódott hozzánk egy filmpremier után, amire mi is meg voltunk hívva, mivel Liam barátunk rendezte. Már akkor tudtuk, hogy lesz köztük valami, mielőtt tényleg összejöttek volna. Tündériek együtt, bár nekem nem nagyon tetszik a lány, mivel kicsit elkényeztetett és mindig megkapott mindent, amit akart. Louis több kisebb lemezbolt tulajdonosa volt a városban, a Kiss ’n Roses boltokban mindent megkaptál, amit akartál, indie rocktól Mozartig, bármit. Niall barátunk pedig étteremlánc tulajdonos volt, mindössze 24 évesen, ami ilyen fiatalon előtte még senkinek nem sikerült. Én pedig addig a napig ugye cégvezető voltam az ország legnagyobb kiadójánál, de a felső vezetőség egyetlen szavára el lettem távolítva a pozíciómból. Az egyetlen, ami mégis maradásra bírt, az a bónusz pénz volt, amit a fáradtságomért írtak hozzá a fizetésemhez minden hónapban.

  A késői fennmaradás nem tett jót másnap a korai kelésnek köszönhetően. Kómásan baktattam az irodába, tulajdonképpen egyetlen csókban láttam a világot, már kész voltam, hogy benn mindenki kedvesen fogadjon, de ahogy beléptem a tágas előtérbe senki egy árva szót nem szólt. Mindenki lesütött fejjel nézte a monitorokat, vagy rágta a ceruzája végét, én pedig gyanakodva mentem az irodám felé. Belépve a vér is meghűlt bennem, ugyanis Mr. Twist személyesen állt az asztalom mellett, a kényelmes bőr fotelom pedig majdnem az ablakig tolva állt, nekem háttal. Nagyot nyelve lépdeltem felé, megpróbálva megtartani az álarcot, hogy minden rendben, pedig semmi nem volt. Egyre idegesebb és frusztráltabb lettem.

- Jó reggel, kedveském. Hadd mutassam be a nevelt fiamat, akinek a tanára leszel. Harry, megtennéd, hogy eljössz az ablaktól és köszöntöd a hölgyet? – Az utolsó mondatot a széktámlának intézte, ami azonban rögvest megfordult és egy hihetetlenül vonzó férfi szökkent fel belőle. Félénk mosollyal arcán közeledett felém, szemeiben őszinte csodálatot véltem felfedezni, ami kellemes meglepetésként hatott rám. Méretes kezét felém nyújtotta, ezzel a barátságos gesztussal indítva barátságunkat, azonban egy határozott mozdulattal zsebre dugtam kezeimet, jelezve, hogy a barátsága az utolsó dolog, amire szükségem van.
- Remélem élvezni fogod itt nálunk. – Hangom jeges volt, szinte megborzongott tőle, ahogy pillantásomat az övébe fúrtam. Soha nem láttam még ilyen tökéletes zöld szemeket, minden érzelme bele volt égve, a megdöbbenés, a csalódottság és a bizonytalanság. Úgy kavarogtak benne, mint a méreg az üstben, csodaszép szikrákat szórva.
- Minden bizonnyal – rendezte arcvonásait, majd Robin felé fordult, aki természetesen kezes bárányként mosolygott Harry-re.
- Az asztalod természetesen megtarthatod, minden a tiéd marad, az én kedves kicsi fiam itt fog dolgozni – mutatott a háta mögött lévő kisebb íróasztalra, amin a legújabb MacBook hevert, mellette nyomtató és telefon, képek kicsiny keretekben és egy apró növény, aminek rózsaszín virágai épp nyílóban voltak.
- És mikor kezdjük?
- Akár ma is, de ha szeretnétek közelebbről megismerni egymást, akkor kivehetsz egy szabadnapot és elmehettek a városba egy kicsit.
- Aham....Nem, köszönöm. Inkább vágjuk bele, mielőbb.
- Remek! – csapta össze tenyereit Robin és szemei felvillantak. – Szórakozzatok jól, gyerekek! Délután itt vagyok megnézni, hogy boldogultok. – Vidám volt, mint mindig, arcomra egy puszit nyomott, míg mostohafiát csontroppantó kézfogásban részesítette, majd elhagyta az irodát.
- Biztosan remekül ki fogunk jönni! – ujjongott a fiú, észre sem véve a morcos ábrázatomat, amivel őt mustráltam.
- Biztosan... – nyögtem és már láttam magam előtt siralmas jövőmet, aminek fő tönkretevője az előttem ácsorgó, barna fürtős suhanc volt, akit jobb szóval nem is illethettem volna, hisz barna loknijai és gyermetegen csillogó zöld szemei sokkal fiatalabbnak mutatták, mint amennyi. Tudtam, hogy csak a bajom lesz vele, tudtam, hogy előbb utóbb az én állásomat fogja megkapni, de a munka az munka, nem volt más lehetőségem, el kellett vállalnom, még akkor is, ha libabőrös lettem még a gondolattól is, hogy a kényelmes bőrszékemben, kevesebb, mint egy fél éven belül Harry fogja elfoglalni, azzal a tejbe tök vigyorával és idegesítően gyönyörű arcával, amiről vírusként ragadt az emberre a mosoly. Döntenem kellett. Vagy én is egy leszek a bálványozói közül, akik számításaim szerint így is szépszerével lehettek, vagy pedig olyan leckét tanítok főnököm fiának, amit soha nem felejt el. Az utóbbit választottam, aminek gondolatára egy eszelős vigyor jelent meg arcomon, amit gyorsan le is radíroztam ajkaimról, hogy helyét egy bájos, ámde jeges mosoly vegye át. És így kezdődött bonyodalmaink végeláthatatlan sorozata, amiről akkor még fogalmam sem volt.