11

Heló!

Meghoztam a friss részt, ami hosszas időhúzás és latin tanulás után felkerült, bár jöhetett volna hamarabb is, ha nem lennék egy lusta dög.

Remélem tetszeni fog nektek!

Millió puszi :*

C.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Anrie Thorn

- Elment Harry? – kérdezi Louis álmos hangon, mire azonnal felé kapom a fejem. Észre se vettem, hogy felébredt.
- Igen, anyukád bejött és haza zavarta, hogy aludjon egy kicsit.
- Rád is rád férne az alvás. Lassan egy hete vagy itt minden nap, én már itt hagytam volna magam – nyúl a kezem után, amit mosolyogva el is fogadok, majd megszorítom.
- Beszélsz hülyeségeket! Nem foglak itt hagyni, bármi történhet, plusz nem látlak három hónapig, meg akarom jegyezni a hülye fejed.
- Szóval hiányozni fogok?
- Á, dehogy is. Ahogy elmész elfelejtelek és mikor visszajössz csak azért ugrok a nyakadba, mert remélem hozol nekem füves cigit az Államokból.
- Ne is beszélj olyasmikről. Ezek a szerek, amiket belém nyomnak egész nap zsibbadtan tartanak, de jó lenne elszívni egyet.
- Még szerencse, hogy nem teheted. Így előre hozzászokatod magad a teljes tiszta élethez, semmi drog, semmi alkohol.
- Ha a szexet is elvennék tőlem kiszaladnék a világból. Csak egyszer legyek túl ezen a szarságon. Hazajövök és berúgok, utána felmegyek hozzád és tiszta lappal indítunk.
- Nem inkább a barátnődhöz? – vonom fel egyik szemöldökömet.
- Ő tudja mi a helyzet, viszont köztünk maradtak félreértések, amiket sajnos nem tudtunk tisztázni.
- Mint például?
- A csókunk. Tudom, hogy bocsánatot kértem, de ezen a héten volt időm gondolkodni és rájöttem, hogy egyáltalán nem bántam meg. Mióta kijöttem az intenzívről és te velem voltál minden nap meggondoltam magam. Egyáltalán nem bánom, hogy megcsókoltalak, sőt, a füves cigi még segített, hogy bátorságot gyűjtsek és megtegyem. Olyan rég szerettem volna.
- Nem is ismerjük egymást olyan rég.
- De akkor is. Értsd jól, mire gondolok.
- Sajnos nem igazán megy... – hajolok hozzá közelebb mosolyogva, közben pedig pontosan tudom, hogy helytelenül csinálom, amit csinálok.
- Gyere még közelebb és megmutatom – emelkedik meg és szabad kezét tarkómra helyezve magához húz és megcsókol.

  Azonnal felemelkedek és fölé hajolok. Ahogy a csók elmélyül az ágyra húz és átemel magán, térdeim csípője két oldalán pihennek, én pedig mellkasára hajolok. Nehézkesen vesz levegőt, érzem, ahogy mellkasa le-fel süllyed, ám nem állok le, már képtelen vagyok. Testünk egybe forr és élvezem minden pillanatát. 

  Megtettük. Akkor este lefeküdtünk és egészen addig meg sem bántam, míg másnap reggel nem közölték, hogy Louis hat hónapot fog az Eggyesült Államokban tölteni, mivel nem csak a drogproblémáit fogják kezelni, hanem a lelki gondjait is megpróbálják orvosolni. Azt hittem a három hónap lesz hosszú idő, de a hat hónap már szinte örökkévalóságnak tűnt.

  A hátra maradt két napot együtt töltöttük, de utána elment. Itt hagyott és nem tudtam elérni. Damian és Harry pedig rendszeresen gondoskodtak róla, hogy ne próbáljam felvenni vele a kapcsolatot. Dean három héttel Louis távozása után lépett újra az életembe és szép lassan összebarátkoztunk. Ő volt velem amikor késett és az első rosszullétemkor is ő hívta az orvost, aki természetesen azonnal jött is. Adott tablettát gyomorrontásra, de nem múlt el. Végül pedig megjött, szóval nem volt okom aggódni. A következő hónapban azonban már egyáltalán nem volt ciklusom és akkor kicsit aggódtam, de a házi orvos szerint ha valaki ilyen sovány, mint én, akkor azzal előfordulhat, hogy kimarad egy-két hónapig. Ettől sem ijedtem meg, bár Harry nagyon aggódott értem, hisz Dean-en kívül ő volt az egyetlen, aki tudta. Aztán a harmadik hónapra rendszeressé váltak a reggeli rosszulléteim és a hangulat ingadozásaimmal az őrületbe kergetem lakótársam. 

  Dean akkor költözött hozzám, amikor nem tudta tovább fizetni egyedül a lakbért és én pedig több, mint boldog voltam, hogy kisegíthetem. Így történt, hogy befogadtam, ezzel véget nem érő olajfesték szag és festővászony áradat lépett az életembe, szőka haj és aranyos mosoly kíséretében. Remekül kijöttünk, az egyetlen dolgo, ami miatt a falra tudott volna mászni, azok ugye a hangulatingadozások és az újonnan felvett étkezési szokásaim voltak. A legfurább dolgokat ettem együtt, mint például sült krumplit fagyival vagy gyümölcs levest hagymával. Tudom, hogy gusztustalannak hangzik, de igzából nem is volt olyan rossz. 

  A negyedik hónapban végre, a bátyám tanácsára elmentem nőgyógyászhoz. Sík ideg voltam, míg be nem értem és mikor leültem vele szembe nem tudtam lazítani. Mindenféle kínos kérdést feltett, majd megkért, hogy feküdjek fel a vizsgáló asztalára és tegyem szabaddá a hasam. Kényelmetlenül éreztem magam, mivel nem akartam, hogy az orvos lássa a hájamat, de őt nem igazán zavarta, amikor a hideg krémből jelentős mennyiséget nyomott érzékeny bőrömre, majd az ultrahang bigyójával elkezdett körözni rajtam.

- Mondd el kérlek, mikor volt utoljára ciklusod? – fordult felém összeráncolt szemöldökkel a fiatal doki, mire az én arcomon is fintor jelent meg.
- Három hónapja, de akkor is késett.
- Nos, kedver Anrie, gratulálok! Anyuka leszel... – fordította felém a monitort és az volt az a pillanat, amikor az egész világom apró szilánkokra hullott. Minden kislány álma az, hogy egyszer anyuka legyen, de én gyűlöltem a gondolatot, ugyanis az első dolog, ami az agyamba villant, az a tereséggel járó súlygyarapodás volt. Tudom, hogy örülnöm kellett volna neki, de igazából le sem tudtam reagálni. Csak feküdtem, szemeim apró, hevesen dobogó szívet nézték a fekete-fehér kijelzőn nézték és nem akartam elhinni, hogy ilyen felelőtlen voltam. Pont én, aki mindig, minden döntését hatszor megfontolja, mielőtt tényleg meghozná, beleszaladt egy olyan dologba, ami túlnő rajta.
- Mennyi idős? – kérdezem félve.
- Nagyon pici, ránézésre azt mondanám, hogy két maximum három hónapos, de csak a vérvizsgálatok után tudom megmondani. Este felhívhatlak a pontos eredményekkel.
- Azt megköszönném – mondtam remegő hangon és az egyetlen dolgo, amire vágytam az Harry volt és, hogy elsírhassam neki a bánatomat, mert tudtam, hogy meghallgat.

  Tévedtem. Harry ugyan meghallgatott, de alaposan le is szidott, hogy miért voltam ilyen felelőtlen és miért nem védekeztem. Aztán megkérdezte ki az apa és nem tudtam válaszolni. Mióta Louis elment senkivel nem voltam úgy együtt, akkor viszont egymás után két külön férfival is, szóval féltem, hogy ha ezt is elmondom neki, akkor még nagyobbat csalódik bennem, mint amúgy.

  Végül késő este, amikor a doki felhívott Harry még a lakásban volt és gyanúm beigazolódott, ugyanis a pici négy hónapos volt, az apa pedig vagy Dean vagy Louis lehetett. A nőgyógyász elmondta, hogy hízókúrára kell fognom magam, nem csak a saját testi épségem miatt, de a kicsi miatt is. Mire letettük a telefont nekem máris az járt a fejemben, hogy mit tehetnék. Ha az énekes az apa, akkor fenn áll a veszély, hogy a pici betegen szülessen, ugyanis azzal még én is tisztában voltam, hogy egy drogfüggő ember nagy eséllyel nemz mentálisan beteg gyermeket, vagy bármilyen más fogyatékkal világra jövőt. Ha viszont az apa Dean, akkor végül is maximum a gyereknek lenne két apja és egy anyja, ha esetleg lakótársam férjhez szeretne menni. Tudtam, hogy ő nem kezelné olyan rosszul, sőt amilyen laza általában, még örülne is neki. Azonban magammal nem sikerült megbékélnem és a tudattal, hogy ezzel elvágtam magam a modellkedéstől. Örökre.

  Aznap este Harry karjaiban sírtam álomba magam, aki nem kérdezett, nem vádaskodott, azon a szakaszon már túl voltunk, csak ült és ölelt. Kicsit bűntudatom volt. Na jó nem kicsit, hanem nagyon, mivel csak úgy dróton rángattam, én voltam a világon a legrosszabb barát, de önző voltam és csak magamra tudtam gondolni.

  Másnap nem találtam a helyem a lakásba és bátyusom addig nyüstölt, míg be nem vallottam neki mi a helyzet, ő pedig alapos fejmosás után bemasírozott a fürdőbe, kihozta Dean fogkeféjét és elküldött az orvoshoz, apasági tesztet végezni. Az eredményre egy hetet kellett várni, hogy aztán egy újabb rémálmom válhasson valóra, ugyanis a pici apja nem lakótársam, hanem az énekes. Teljesen kiborultam, egész nap fel-alá járkáltam a lakásban és szegény Deant kizártam. Nem akartam, hogy ő is aggódjon értem, az egyetlen dolog, amire viszont piszkosul vágytam, az Louis volt. Hiányzott nekem, nem is kicsit, ráadásul már négy hónapja nem találkoztunk. Nem adhattam neki oda a karácsonyi ajándékot, amit vásároltam és nem köszönthettem fel a születésnapján sem. Szerettem volna elmondani neki, hogy apuka lesz és, hogy nem tudom, meg akarom-e tartani a babát, de egy egész óceán választott el minket egymástól, nem beszélve a szerződésről, amit Louisnak alá kellett írnia, hogy nem lép kapcsolatba a barátaival, csakis a szűk családi körével és csak nagyon ritkán.

  Két héttel később mentem újra orvoshoz, aki alaposan kifaggatott az étkezési szokásaimról és mindenről, amit csinálok. Utána ugyanezt megtette az apa részéről is, hogy aztán, amikor elmeséltem neki Louis problémáit majdnem leessen a székről. Alaposan összeszidott a felelőtlenségem miatt és elküldött vizsgálatokat csinálni, amik kimutathatják, ha magzatnak valami vele született betegsége van. A tanács az volt, hogy kezdjek el rendesen étkezni, mert ezzel senkinek nem használok és pihenjek minél többet. Az utolsó döfés pedig az volt, hogy ott kellett hagynom a modellkedést. Persze, ez nyilvánvaló volt, tekintve, hogy nem férnék bele az S-es méretű ruhákba, de azért szerettem magam abba a hitbe ringatni, hogy nem kell így lennie.

  Végül is a vizsgálatok nem mutattak semmi elváltozást vagy rendellenességet a babával, szóval azon kívül, hogy aprócska, semmi gond nem volt. Így illegethetem magam most a tükör előtt, a Louis visszatérésére adott parti előtt. Csinos kis pocakom van, ami végül is megtetszett, mivel realizáltam, hogy kevesebb, mint három hónap múlva a kezemben tarthatom a kisfiamat. Igen, kisfiú lesz, egy hete tudtam meg és csak még boldogabbá tett. Titokban mindig is azt szerettem volna, így pedig csak még örömtelibb a várakozás. 

  Egy fehér pánt nélküli, bő ruhát választottam, hogy takarjon, ahol kell és minden más is nagyon egyszerű rajtam. Hajamat behullámosítottam és halvány sminket vittem fel, így pedig csak meg kell várnom, míg Hazza ideér, hogy elmehessünk az étterembe, amit kibéreltünk a partihoz. Azt mondta pontos lesz, hadd ne mondjam negyed órája várok rá. Dean hálóköntösben takarít, haja bohém kontyba van fogva feje búbján és csak nevetségesen néz ki. Ő segített kiválasztani a baba bútorokat és a szoba színét is. Szeretem bevonni a tervezgetésbe, tudván, hogy ő nem nagy eséllyel fog keresztül menni ezen a procedúrán. A fürtös sokszor elszórakozik vele, hogy olyan, mintha tényleg Dean lenne az apa, hisz majdnem minden terhestornára eljár velem és az összes ultrahangon ott volt jóformán.

  Végül is megérkezik kísérőm, aki fessebb, mint valaha a fekete ingben és farmerban, amit visel, haja össze van fogva, frissen borotválkozott és Armani illatot áraszt magából. Jó látni, hogy egy fél év teljesen elég volt neki, hogy elfelejtse Kendallt és új életet kezdjen, bár még nem kapcsolatban, de sokkal jobban néz ki, vidám és ugyanúgy támogat mindenben. Képes volt hazarepülni Los Angelesből, mert nekem nem volt kivel mennem a nőgyógyászhoz. Eltúlozza a gondoskodást? Még szép... Nekem mégis szükségem van valakire, aki segít és pátyolgat, mert csak így tudom fenntartani a pozitív aurát magam körül.

- Csodálatos, hölgyem, mint mindig! – nyom egy puszit az arcomra, ahogy beengedem.
- Ön túl kedves, fiatalember! Még a végén elpirulok – legyintek színpadiasan, mire Dean felhorkan és kikapcsolja a porszívót.
- Nem hülyeséget csinálni a partin, értve vagyok?! – intézi hozzám figyelmeztető szavait, mire csak egy szúrós pillantással válaszolok.
- Anyuci, nem kell elmondanod, biztonságban leszek, mert a body guard-om velem lesz. Valamint nem most megyek emberek közé először, szóval ne aggódj.
- Csak nem akarom, hogy bajod essen, angyalom – jön oda hozzánk és kezet fog Harryvel, engem pedig alaposan megölelget. – Azt hiszem van valami köztünk – nevet fel, majd pocakomra simítja tenyerét. – Már nagyon várunk, kis krapek.
- Hééé! Megértem, hogy jobban szereted a gyermekem, mint engem, de legalább addig várj, míg elmegyek! – csapom meg, mire csak legyint.
- Itt vagytok még?! Louis már biztos a tortát is felvágja, mire oda értek!
- Ne legyél hülye, Dean – csóválom a fejem, majd gyorsan megpuszilva karon ragadom Harry-t és kisétálunk a lakásból.

  Az úton nem beszélünk, ugyanis rajtam úrrá lesz egy mini pánikroham, mivel végre realizálom, hogy végre, egy fél év elteltével újra láthatom Louist. Idegesen markolászom a táskámat és közben kifelé bámulok. Harryn látszik, hogy aggódik, de nem mondd semmit csupán lehalkította a zenét és dobol a kormányon. Nyilván ő is ideges, megértem, ugyanis az én gyomrom durván mogyorónyi nagyságú és a rövid út alatt legalább hat hátra szaltót csinál. Sírni lenne kedvem, de a boldogságtól, hogy végre újra találkozok Louisszal és talán nem veszi észre, hogy terhes vagyok.

  Végül megérkezünk és már mindenki itt van, kivéve az ünnepeltet, akit Dianna hoz el, mivel úgy annyira nem feltűnő. Elfoglaljuk a helyünket és pár perc várakozás után meg is érkeznek. A lány egyáltalán nem köti le a figyelmemet, sokkal inkább az énekes, aki vele érkezett. Meghízott és elegáns és frissen borotvált és a haja be van állítva, szemei nem karikásak, egyszerűen tökéletes. Mosolya szikrázó, és teli szájjal vigyorog, szemei alatt megjelennek a nevető ráncok. Nem is hasonlít arra a fiúra, aki egy fél éve elment. Pillantását végigfuttatja a termen és tekintete összeakad az enyémmel és lágyan rám mosolyog, amitől én fülig elvörösödöm. Mindenkit megkerülve egyenesen hozzám sétál, nekem pedig kiszárad a torkom. Nem állok készen erre a beszélgetésre, de késő, ugyanis előttem toporzékol és ragyogó mosollyal üdvözöl. Nem tudom mi lesz ennek a vége, de már nem lehet elfutni, itt áll, újra..fél év után és sokkal jobban szeretnék zokogva a nyakába ugrani, mint valaha.