Novella Karácsonyra 1/2

Minden kedves olvasómnak először is Békés, Áldott Karácsonyi Ünnepeket szeretnék kívánni!

A novella első része ez lenne és nagyon remélem, hogy nektek tetszeni fog, mert a következő rész 30, fog felkerülni, hogy ne lépjem túl a heti egy részt.

Nagyon szép estét kívánok nektek!

Millió puszi!

C.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Girl in white krinoline

  A bálterem zsúfolásig volt. A Stormborn család az éves karácsonyi bálját tartotta és mindenki nagyon izgatottan fürkészte a sarkokat, ajtókat, hátha megpillanthatják a négy éves Lucy-t, aki élete első ilyen rendezvényén vett részt. Apja nem szerette volna máris ilyesminek kitenni egyetlen kislányát, de édesanyja ragaszkodott hozzá, hogy legfiatalabb gyermeke idejekorán betekintést kapjon a társasági életbe. Persze ő még nem igazán fogta fel, hogy mire megy ki az egész, csupán a házban rohangált a többi gyermekkel és alaposan összeszidatta magát a dadussal, amikor fellökött egy pincért, aki kaviáros tálcát szervírozott a teremben.

  A kislány tüneményes volt, cserfes és egyszerűen mindenki imádta. Persze, valahol mindenki tudta, hogy nem lehet a félig lebénult Mr. Stormborn leánya, de senkit nem érdekelt, ugyanis megvolt benne minden, ami egy arisztokrata gyermekben ott kellett legyen. Felszínes és elkényeztetett volt, közben mégis mindenkit az ujja köré tudott csavarni. A szülei és a család nagy jövőt jósoltak neki, mint arisztokratafeleség, egy hatalmas 200 hektáros birtok és pompás ház asszonyaként, amellett a férfi mellett, akit édesanyjáék neki szántak.

  Egyetlen fivére volt, aki lassan betöltötte a tizenötöt és egy elit bentlakásos iskola legjobb tanulói közé tartozott. Gonosz volt és kegyetlen, nem tűrte, hogy megmondják mit tegyen. Anyja kevélynek és önzőnek nevelte, mindent megadott elsőszülöttének, amit csak kívánt, így lehetett Patrick Stormborn máris az egyik legnépszerűbb fiatalember, aki után fiatal kisasszonyok epekedtek. Most is épp bájosan csevegett a kormányzóval és annak pulykaképű nejével, akik észre sem vették, hogy mennyi megvetés és lenézés van a hangjában, ugyanis jól megtanulta az évek során palástolni. Húgát egyszerűen gyűlölte, mivel elvette tőle, ami jogosan az övé volt, kitúrta anyja szívből és már csak fölösleges, megtűrt gyermek lett a házban.

  Akárhányszor Lucy a közelben volt, mindent megtett, hogy fájdalmat okozzon a kicsinek. Amikor az két éves volt, a kandalló előtt játszottak és senki nem tudja, hogyan, a gyermek elé egy égő parázsdarab került, amire mellel ráesett, így örökké megmaradó csúnya égési sérülést szerzett. Előző nyáron pedig eltűntek és ha valaki nem találja meg őket, akkor a kicsi biztosan a halastóba fullad, ugyanis Patrick egyre mélyebbre csalta a hínáros vízben, a még járni is csak ingadozva tudó lánykát.

  De Lucy mindebből jóformán semmit nem fogott fel. Minden alkalommal örült a testvérének és szinte rajongással nézett rá. Imádott a fivérével játszani, mert mindig izgalmas kalandok ígérkeztek, ha bátyja a színre lépett, ő nem látta ezeket ártó szándéknak, csupán gyermeteg játéknak. A csöpp lánykának csupán a játék volt fontos, ahogy azon az estén is, amikor először találkozott a dadusa fiával. A konyhába szaladt, hogy elcsenjen egy aprósütit, amikor belefutott a barna hajú, öt éves kisfiúba. Az hatalmas, rémült szemekkel nézett rá, hisz anyja meghagyta, hogy senkivel ne álljon szóba és ne kerüljön a gazdák szeme elé. Tudta, hogy ki a kislány, tudta, hogy nem szólhat hozzá, annak játékos mosolya mégis arra késztette, hogy mikor az felé nyújtotta hófehér kezecskéjét ő elfogadja és együtt rohanjanak ki a helyiségből. 

  A fogadáson már senki nem látta a két gyermeket. Lucy játszószobájában kötöttek ki, sátrat építettek a hatalmas bársonyszékekből és takarókból, amik ott voltak és plüssök között merültek álomba. Este, mikor édesanyja rájuk talált tombolt. Nem akarta elhinni, hogy leánykája egy koszos nevelőnő fattyával aludt, ám miután férje megnyugtatta semmi mást nem tett, csupán összeszidta a fiút és kitiltotta a nagyházból. Persze ez nem állította meg a két gyereket, hogy találkozzanak és jól érezzék magukat együtt. Minden nap, a fiúcska beosont édesanyjával és együtt játszottak Lucy-val, természetesen teljes titokban. Jay, a nevelőnő nem bánta, hisz fiának végre lett egy kis játszótársa és nem kell egész nap unatkoznia.

^o^

  Tíz éves korára Lucy csodás szőke hajú fruskává cseperedett, aki mindenki szeme fénye. Anyja igazi hajasbabaként tartotta lakosztálynak nevezett aranykalitkában, apja pedig mindenkinek hencegett, hogy az ő kis csemetéje a legszebb és legokosabb leányzó a környéken. Ez persze igaz is volt, hisz Lucy rakoncátlan szőke tincsei és igéző kék szemei az összes embert elbűvölték, akivel találkozott. 

  A karácsonyi partira csodaszép halvány rózsaszín muszlin ruhát viselt, puffos ujjakkal és bő szoknyarésszel. Bár soványka gyermek volt, anyja mégis ragaszkodott a fűzőhöz, mivel szerinte csak akkor hölgy a hölgy, ha fűzőt visel, így rá is ráfűzte a kényelmetlen kiegészítőt. Haja elegáns fürtökben omlott vállaira, mosolya pedig lehengerlő volt. Félszeg mosollyal állt testvére mellett, aki igazi férfivá érett, magas, délceg és hihetetlenül kegyetlen. Jeges kék szemeiből bár kedvesség áradt, keze mégis olyan erővel zárult húga karjára, hogy az már szinte elviselhetetlen volt, Lucy mégis megtanulta, hogyan állja testvérének minden kínzását.

  Az évek során rájött, hogy Patrick kis kalandjai semmi kellemeset nem tartalmaznak, sokkal inkább arra mennek ki, hogy ő szenvedjen. Amikor hat évesen lovagolni tanult, testvére megütötte a lovat, az pedig két lábra ágaskodott és lelökte a lányt. Eltörte a kezét és egész nyáron nem mozgathatta a kezét, hogy rendesen összeforrjon. Akkor tanulta meg, hogy a testvére soha nem szerette és csak bajba akarta sodorni, amiből csakis ő jöhetett ki rosszul.

  Mr. Stormborn két éve nézte ki a felséget fia számára, egy jómódú, kedves lányt, aki a fél karját is odaadta volna, hogy beházasodhasson a családjukba, szóval semmi akadály nem volt a frigy előtt, az eljegyzést pedig a karácsonyi bálon akarták bejelenteni. Lucy alig várta, hogy megszökhessen a fogadásról, lehetőleg fel a tanulószobába, ahol legjobb barátja várt rá, vélhetőleg egy tálca csokis sütivel, amit a konyháról lopott el.

  Minden szem rá szegeződött, hisz ő volt az egyik nagy attrakció, amivel a szülők henceghettek. Feszélyezve érezte magát és fiatal kora ellenére tudta, hogy ez nem helyes. Neki még szórakoznia kelett volna, nem pedig feszes fűzőt viselnie és bájolognia mindeféle gazdag bugrissal. Éjfél körül tudott elszökni és azonnal szobájába ment. A fiú már türelmetlenül várt rá, arcán süteménymorzsák maradtak, zöld szemei pedig smaragdként szikráztak, ahogy megpillantotta Lucy-t. A kislány azonnal felé rohant és mintha ezer éve nem látott testvért ölelt volna magához, úgy kapaszkodott a vézna fiúcskába.

  Olyanok voltak egymásnak, mintha testvérek lettek volna. Lucy édesanyja belátta, hogy nincs veszéllyel leányára, ha barátkozik szegényebb gyermekekkel is, mivel ezzel fontos leckét tanulhat arról, hogy mindenkivel egyenlően kell bánni, ám azt nem szerette, ha kettesben maradnak. Félt, hogy leányát megbecsteleníti a fattyú, de félelmei alaptalanok voltak, hisz a két fiatal még abban a korban volt, hogy földöntúli örömöt jelentett számukra, ha a kertben játszhattak és futkorászhattak, a szolgálók körül, almát lophattak a kertésztől és azt a titkos helyükön, egy kis, eldugott tóparti részen, elfogyaszthatták a gyümölcsöt. Mi is lehetett ez több, mint ártatlan gyermeki szeretet és barátság?

^o^

  A kislányból hölgy lett, Lucy már nem volt többi az a félénk gyermek, aki mindentől visszariadt és legfőképpen nem az a gőgös kicsi lány, akivé nevelni akarták. Két lábbal járt a földön, művelt volt és gyönyörű. Homokóra alakja és formás idomai szebbé tették mindenkinél. Szőke haja már egészen fenekéig ért és aranyzuhatagként omlott tejfehér bőrére. Anyja folyamatosan odafigyelt, hogy ne piszkítsa be a kezeit, hogy ruhája makulátlan legyen és egész megjelenése figyelmet követeljen, ha belépett egy szobába.

  Tizenhat éves lett, a karácsonyi bálra csodaszép égszínkék ruhát hozattak neki Párizsból, testvére mellett pedig még sokkal előkelőbbnek mutatott, mint valaha. A terem kék-ezüst selyembe volt burkolva, kinn lágyan hullt a hó. A zenekar halk zenét játszott és kívánni sem lehetett volna szebb Karácsonyt. Patrick már nős volt, két gyermeke született, ő mégsem enyhült meg. Ugyanazzal a szívből fakadó gyűlölettel tekintett kishúgára, mint annak idején. Azonban már nem számított, ugyanis saját birtoka volt, annyi földdel és földi jóval, amennyi csak kívánhatott. Azonban még mindig beteges örömöt érzett, ha fájdalmat okozhatott testvérének.

  Tudta, hogy Lucy minden évben feloson, hogy a Karácsonyt legjobb barátjával is megünnepelhesse. Bár azzal is tisztában volt, hogy ez csupán ártatlan barátság, szerette volna ettől megfosztani testvérét. Szerinte a lány nem érdemelte meg a boldogságot, a legkisebb cseppjét sem, így ezzel akarta büntetni, amiért elvett tőle mindent, abban a pillanatban, ahogy megszületett. Egész este húgát figyelte és megvárta, míg a lány felmegy a tanulószobába. Fogalma sem volt róla, hogy a mit tesz tönkre, honnan is tudhatta volna, hisz sosem érdekelte igazán. 

  Lucy megkönnyebbülve nyitott be a már oly otthonos szoba ajtaján, ahol megpillantotta szerelmét. Igen, szerelmes volt gyermekkori legjobb barátjába, hisz ahogyan ők felcseperedtek, úgy az érzelmek is egyre inkább halmozódtak. Aztán egyszer csak megtörtént. A titkos kis tisztás a tóparton már nem csupán menedék volt a kertész elől, hanem szerelmi találkozóhely is, ahol a fiatalok együtt lehettek. Soha nem történt köztük több kósza és tétova érintéseknél, hisz még mindig csak gyerekek voltak. Bár a vézna suhancból vaskos fiatalember cseperedett és Lucy sem volt már kisgyermek, mégsem merték átadni magukat az érzésnek, mivel tudták, hogy ők ketten soha nem lehetnek együtt.

  Ám ott, azon a csöndes karácsonyi estén önfeledten temetkeztek egymás ölelésébe és csak álltak a szoba közepén, szavak nélkül is megértették, mennyire szeretik egymást, hogy milyen erős a kettejük közt lévő kötelék és azt, hogy senki nem választhatja szét őket. Lucy volt az, aki elhúzódott, hogy végre, életében először megcsókolhassa szerelmét. Lágy, szűzies csók volt, szinte alig érezte a fiú ajkait, de tisztában volt vele, hogy kevés idejük van együtt, a boldogság nem tart örökké, mert szülei soha nem engednék, hogy egy szolgáló fiához menjen férjhez.

Ekkor nyílt a szoba ajtaja és Patrick diadalittasan rontott be, megtörve minden varázst, őt pedig édesanyjuk követte.

- Látod anyám, megmondtam, hogy nem bízhatsz egy fattyúban és ebben a cafkában! Csak átvernek téged és kihasználják a jóhiszeműségedet. Ezt nem tűrheted! – mondta mesterkélt vigyorral szép arcán, anyja pedig hallgatott is rá, egy héttel később hajóra tette gyermekét és Párizsba küldte, ahol elmondása szerint rendre tanítják a kis hálátlant.