09

Aloha!
Meghoztam az új részt, amit remélem mindenki szeretettel olvas majd. Szép lassan elkezdődnek a dolgok kavarodni, már ennek a észnek végén. Ezután pár epizódon keresztül depresszív hangulatúak lesznek, de utána tervezek egy kis boldogságot is belevinni.
Jövő héten szerdán és csütörtökön egy novella kerül fel a blogra, két részben, Louis születésnapja és Karácsony alkalmából.
Legyetek nagyon jók és jó olvasást!
Millió puszi!
C.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Anrie Thorn

  Nem igazán tudom lereagálni az apró gesztust, de titkon, legbelül jól esett. Biztosan az arcomra akarta adni, ezzel hűtöm le felborzolt idegeimet, remélve, hogy agyam beveszi saját mesémet és égő arccal visszafordulok a képernyő felé, ahol épp az a jelenet pereg le, amikor Niall gitározik a tűzkör közepén a négy másik srác pedig mellette énekel. Mind az öten fekete öltönyt viselnek és csodás kontrasztban vannak a lángokkal. Fantasztikus a videó, Ben igazán jó munkát végzett.

  Nagyon hamar letelik az az öt perc, amíg a filmecske lemegy, én pedig mosolyogva hallom vissza a lányok elfojtott izgalmát. Amikor aztán a fények felgyulladnak mindenki a helyén marad, kivéve mi tízen, nekünk interjút kell adni. A srácok megszabadulnak hülye maskaráiktól és érezhető a feszültség, néhányan azonnal észrevesznek minket és elfojtott sikolyok hangzanak fel, hogy mire leérünk már hatalmas tapsvihar és ováció fogadjon minket. Fotósokat és riportereket is beengednek, mivel innentől nyilvános az egész sajtótájékoztató, a rajongók pedig azt kérdeznek, amit akarnak.

- Szép estét, minden kedves vendégnek, aki eljött megosztani velünk ezt a csodás pillanatot, nagyon sokat jelent nekünk, hogy itt vagytok – kezd bele mondókájába Harry, aki idő közben egy mikrofont is beszerzett, sőt haját is összefogta egy kontyba. – Nyilván ismertek minket, azonban kedves kísérőinket nem hiszem. A csodálatos hölgyemény itt mellettem Anrie, akivel remek volt együtt dolgozni. Zayn mellett a mi cserfes Tiffanynk áll, aki színt hozott a forgatásainkba. Louis barátom mellett Barbara, őt nyilván sokan ismeritek. A két aranyos lányka Niall és Liam között pedig Kim és Amber. Tapsoljuk meg a hölgyeket! – buzdítja rajongóikat, akik meg is teszik ez.

- A stábnak és Ben Winstonnak is hatalmas köszönettel tartozunk, amiért lehetővé tették, hogy ez a videó létrejöhessen, egy fél órán belül pedig, már YouTube-on is elérhető lesz a videoklip. – Liam nagyon határozottan beszél, nem remeg meg a hangja, a jelenlévők pedig minden szavát isszák, igazi vezéregyéniség.
- Most pedig reméljük nem szeretnétek azonnal elmenni, ugyanis tartogatunk nektek még egy kis meglepetés! – veszi át a szót Niall – Egy órás sajtótájékoztatót tartunk, ahol nem csak a riporterek, de ti is kérdezhettek tőlünk. – Még be sem fejezi a mondatát, máris izgatott sugdolózás veszi kezdetét. – Szóval, a székeitek alatt találtok egy-egy mikrofont, amit ugye használhattok, mi pedig kiválasztjuk a kérdezőket, ez vonatkozik a riporterekre is, akik eljöttek ma este. Nekik külön köszönettel tartozunk, hogy ránk áldozták az idejüket.

  Az egy óra nagyon hamar eltelik, még tőlem is kérdeznek párat a karrieremről és arról, hogy milyen volt a srácokkal forgatni, meg a ciki pletyka eloszlató kérdések, miszerint, szerintem én vagyok-e a fő ok, amiért Kendall és Harry szakítottak. Na már most, fogalmam sincs róla, honnan tudták meg egyáltalán, hogy egy pár, amikor soha nem mutatkoztak nyilvánosan együtt. A válaszom nagyon egyszerű, ennél diplomatikusabb nem is lehetne.

- Amit ők csinálnak, az csakis rájuk tartózkodik. Amíg együtt voltak szinte semmit nem tudtam Harry-ről, azon kívül, hogy ronda cipőket hord. Csak azután ismertük meg egymást jobban, miután munkatársak lettünk, tehát a szakításnak vajmi kevés köze lehet hozzám.

  A riporter, aki feltette a kérdést kissé csalódottan tért vissza diktafonjának böngészéséhez, de én tudom, hogy neki durván annyi köze van Harry magánéletéhez, mint egy széklábnak. Innentől unalmas és átlagos kérdések következnek, jóformán nem is figyelek, csak akkor már, amikor a fiúk közlik, hogy ennyire volt idő, nekünk mennünk kell. Megköszönjük újra, hogy itt voltak, összeállunk pár közös képhez, az első pár sorban ülők képeit és kivágásait aláírják, készítenek pár képet és már megyünk is.

- Vacsorázni megyünk, hogy megünnepeljük a klip megjelenését. – kezdi Niall, amint végre kiérünk a tömegből és egy csendes mellékhelyiségben szürcsölünk vizet. Mindenki itt van, még Ben is beugrott, hogy gratuláljon, aztán valahogy itt maradt. – Nem lesz semmi extra, nem akarunk nagy felhajtást, de szeretnénk, ha velünk jönnél.
- Tényleg nagyon szeretnék, de nem lehet. Holnap indulok haza és még nem vagyok összepakolva.
- Ez csak valami hülye kifogás, hogy lerázz minket? – kérdezi Louis gyanakvóan, nekem pedig eszembe jut az a félre sikerült puszi és valahogy az összes vér hirtelen az arcomba szökik és meggátol a gondolkodásban.
- Dehogy is...Csak tényleg korán szeretnék indulni, de a lakást meg nem hagyhatom úgy, mint valami szemétdombot. Össze kell rámoljak és még be se vagyok pakolva.
- Oh... – sértetten issza ki palackjának tartalmát és dobja azt a sarokba. Mindenkin látszik a megdöbbenés, de váratlan hangulatváltozása engem lep meg a legjobban. Ő nem ilyen...
- Mi még lehetünk együtt, nem megígértem, hogy Doncasterben összefutunk?
- De szerettem volna, ha jobban megismered Dianna-t. Ő is eljön és szeretném, ha jóba lennétek. – Esdeklő kék szemeit rám emeli, de képtelen vagyok találkozni a barátnőjével. Még nem hevertem ki teljesen az első találkozáskor ért sokkot, azt hiszem nem állok még készen, hogy újabb adagot kapjak a Dianna-féle bájból.
- Sajnálom, Lou. Ma nem megy...
- Ha nem is akarod, persze, hogy nem megy! – pattan fel idegesen a kanapéról, majd kiviharzik a szobából.
- Menjek utána? – fordulok tanácstalanul Harryhez, aki arcán ugyanaz a döbbenet van kiülve, mint az összes, a teremben tartózkodóén.
- Szerintem igen. Beszéljétek meg... – tanácsolja pár pillanat múlva.
- Szép estét nektek, srácok! – puszilok gyorsan körbe mindenkit, majd gondolkodás nélkül ki is rohanok a helyiségből, annak reményében, hogy megtalálom a barna hajú énekest.

  A folyosókon nem találom, így a termekben kezdem keresni. A tömeg már eloszlott, senki nincs benn, sajnos az sem, akit én keresek. Összehúzom magamon a kabátot és kilépek a fordóajtón. Kinn elkezdett havazni, hurrá. Fejembe csapva kapucnimat rohanok át a parkolón, ahol végre rátalálok az általam keresett személyre. Egy kocsi – feltételezhetően a sajátja – csomagtartóján ül, remeg, hisz nincs felöltözve és cigizik. Mellé sétálok és én is rágyújtok. Nem szólít meg, vagy valami, sőt rám sem néz.

- Sajnálom, hogy nem akartam menni vacsorázni, de tényleg nem készültem még össze holnapra és korán kelek.
- Tényleg akkora erőfeszítésbe kerülne eljönni velünk? – kérdezi keserűen.
- Nem...
- Akkor? Csak gyere és kész, nem kell hajnalig maradni. Jössz, eszel, beszélgetsz Diaval egy kicsit és hazamész. Nem olyan nehéz ez...
- Fogalmad sincs róla. Fogalmad sincs semmiről.
- Akkor meséld el, nem vagyok hülye, megérteném – dobja el a csikket és leugrik a csomagtartóról, így már nem magasabb, mint én.
- Dehogy értenéd! A nagy franc... – kezdek bele, de leállít. Pontosabban mondva belém fojtja a szót az ajkaival. Ez már a második alkalom és ezt már nem tudom arra fogni, hogy meg akar puszilni. Sokkal másabb. Kezeit a derekam köré fonja és picit megemelkedik, hogy még sokkal könnyebben ajkaimhoz férjem. Agyam azt diktálja, hogy toljam el, de jóformán azóta játszok a gondolttal, hogy megcsókoljam, mióta ismerem. Naná, hogy visszacsókolok, szinte gondolkodás nélkül vezetem ujjaim rakoncátlan és hótól nedves tincsei közé, ezzel is közelebb vonva magamhoz.

  Csókjának dohány és menta íze van, nyelvével csábítóan végignyal alsó ajkamon és pedig halkan felnyögök. A kocsi oldalának dönt, egyik kezét pedig felvezeti oldalamon, egészen nyakamig, ahol megállapodik és apró köröket ír le kulcscsontomon. 

- Miért csináltad? – kérdezem elszakadva tőle, picurkát sem bánva, csupán tudni szeretném az okot.
- Nem tudom – válaszolja zihálva és ellép tőlem. A válasza olyan, mintha hasba szúrt volna. Keserű íz gyúlik a számba és könnyeim peregni kezdenek. Elkeseredetten nézek rá, ő pedig meg van zavarodva és fel-alá járkál.
- Szép! Komolyan mondom, szép! Megcsókolsz, de nem tudod miért. Jó, hogy nem azonnal lefeküdtünk, mert azt se tudnád miért történt! Azt hiszed én is egy kis hülye vagyok, mint a rajongóid?! Először barátok voltunk, az oké. Szívesen segítek bármiben, de az nem oké, hogy szórakozol velem. Azt hiszed, nekem nincsenek érzéseim?
- Anr...Kérlek, ne kiabálj velem. Sajnálom, hogy megcsókoltalak, nem azért tettem, hogy fájjon neked.
- Akkor mégis miért? – kérdezem remegő hangon és nekidőlök a kocsi falának, ahol pár pillanattal korábban még csókolóztunk.
- Mert akartam. Kívántalak és most is azt teszem, de sokkal jobban járunk, ha csak barátok maradunk, mert nem akarom, hogy bármi megváltozzon köztünk.
- Jó – nyögöm erőtlenül és elrugaszkodva az utca felé indulok, ahol egy taxit szeretnék fogni. – Szórakozzatok jól ma este! – kiáltom vissza, majd leintek egy taxit és szerencsémre azonnal meg is áll egy. Beszállok és miután bemondom a címet visszanézek a mozi irányába, ahol egy elgyötört Louis-t látok, aki épp a kabátját veszi át Harry-től. – Tudja mit, inkább a Will’s-be vigyen – szólok oda a sofőrnek, aki bólint és ez alső kereszteződésnél jobbra fordul.

  Némán zötykölődünk át a városon, míg a bárig nem érkezünk. Fizetek a sofőrnek és bizonytalan lábakon kiszállok a kocsiból. A Will’s egy elég felkapott bár London központjában, minden este telt ház, néha koncertek és nagyon szuper társaság. A kolléganőimmel sokszor beülünk ide egy-egy fotózás után, hogy kiengedjük a fáradt gőzt, bár amióta a bandával dolgozom, nincs időm erre is. De azt hiszem a ma este történéseit igazán illő lenne meglocsolni egy pár pohár Cosmopolitan-nel.

  Egyáltalán nem vagyok a helyhez öltözve, de nem is érdekel. Belépve egyenesen a pulthoz veszem az irányt, ahol a pultos már kedves ismerősként fogad. Leadom a rendelésem és a zenét hallgatva gondolkodom. Nem szeretnék, de újra és újra eszembe jut Louis meg a csók, amit váltottunk a parkolóban. Fáj amit mondott, mintha hasba rúgott volna, egyetlen mondatával megölve minden tévképzetem. Az egyetlen pozitívum az, hogy legalább már nincsenek ezek a hülye gondolataim. Csak barátként akar az életében, ez pedig részemről tökéletesen oké. Ha neki ez a jó, akkor ki vagyok én, hogy közé és a barátnője közé álljak.

- Bocsi, foglalt ez a hely? – szólít le valaki a félhomályból. Először azt hiszem Harry az, ugyanis a fickónak is a kelleténél hosszabb haja van és arca is hasonlónak tűnik a klub fényeiben.

- Nem, ülj csak le nyugodtan – válaszolom és közben beleiszok koktélomba, amit idő közben megkaptam.
- A barátaiddal vagy itt? – kezd társalogni.
- Csak egyedül. Nehéz éjszaka, kell a kikapcsolódás.
- Egy ilyen szép lánynak nem lenne szabad egyedül ülnie a bárnál. A parketten kellene ropnia a barátjával, vagy egy szerencsétlen bolonddal, aki nem tud neki ellenállni.
- Nem vagyok épp a testem eladásához öltözve – morgom poharam fenekébe, mire ő rám mosolyog és valamiért nem tudom nem viszonozni a gesztust.
- Semmi gond. Szerintem káprázatosan nézel ki.
- Csak ülve láttál, erősen kétlem, hogy ezt meg tudnád mondani.
- Fotós vagyok, jó szemem van a természetes szépségek meglátásához.
- Akkor nyilván ismersz is, ha a fotós szakmában dolgozol.
- Nos, igazából ismerlek, de az nem jelenti azt, hogy ne szeretnélek jobban megismerni.
- Ja, lehetőleg a lakásodban, mondjuk meztelenül, ahogy alattad vonaglom, nemde?
- Ugyan, nem vagyok valami perverz állat, nehogy azt hidd.
- Pedig abból, ahogy idejöttél és leszólítottál, pont ez jött le nekem. Bocs, nincs ma kedvem hozzá.
- Elárulok egy titkot, de csak ha megtartod – hajol egészen közel hozzám, hogy tisztán halljam szavait, mire bólintok. – Sajna nem rendelkezel olyan testrésszel, ami lázba hozna, bocsi... – húzódik el vállait felhúzva.
- Meleg vagy? – kérdezem magasra vont szemöldökökkel.
- Mint egy kályha, kicsi lány. De azért érdekes volt a reakciódat látni a közeledésemre.
- De akkor miért nem egy meleg bárban vagy, ahol a csini fiúk csak úgy körbe donganának.
- A barátom dobott és nem volt kedvem felszedetni magam senkivel.
- Szuper, akkor igyunk! – intek a pultosnak, aki hoz is egy kör vodka shot-ot mindkettőnknek.

  Fogalmam sincs hány kör landolt előttünk az éjszaka, de nagyon alaposan eláztunk. Azt sem tudom, hogy jutottunk el a lakására, azt viszont pontosan tudom, hogyan kerültem az ágyába. Kiderült, hogy a homoszexuális pasi részegen tökéletesen heteró és miután a lakásán még megittunk egy üveg bort egyenes út vezetett az ágyba. Nem élveztem különösebben, nem volt igazi, eget-földet megrengető szex, de arra jó volt, hogy levezessem a feszültséget. 

  Reggel egyedül ébredek a méretes matracon, amit ágy gyanánt használ és csupán falapokon áll. A háló nagy és világos, tégla falai nincsenek lefestve, minden nagyon egyszerű és puritán, ami vagy a pénzhiánynak vagy a srác stílusának köszönhető. Kikecmeregve meg se fordul a fejemben, hogy esetleg hazarohanjak és eszeveszett tempóban készüljek haza menni, inkább felveszem a fiú ingét, amit este ledobott és hatalmas rám, meg a bugyimat és kisétálok a konyhába.

- Reggelt, szép hölgyem! – trillázza a konyhapult mögül.
- Ugye tudod, hogy a nevedet sem mondtad meg? – dünnyögöm még félálmosan, észre sem véve a kék selyem köntöst, ami lazán lóg vállain, vagy a hatalmas bolyhos macskát, ami velem szemben dorombol a mosogató tetején.
- Dean, örülök, hogy megismertelek – nyújtja felém jobb kezét, közben a balban egy hatalmas bögre kávét is társít a kézfogás mellé.
- Anrie, és részemről a szerencse – mosolygok bájosan és hálásan fogadom a fekete nedűt, ami remélhetőleg jótékonyan fog hatni lüktető fejfájásomra és sajgó tagjaimra.
- Most, hogyan tovább? - kérdezi kíváncsian.
- Nos, gondolom megreggelizek, haza megyek és mivel számot fogunk cserélni, esetleg miután hazajöttem a csádi karácsonyozásból még összefuthatunk.
- Pompásan hangzik – bólint elégedetten és megigazítja köntösét, ami közben lecsúszott válláról.

  Végül így is történik. Reggelizünk, számot cserélünk és szétválnak útjaink. Én hazataxizom, ám a meglepetés, ami a lakásomon fogad egyáltalán nem a kellemes fajtába sorolható. Harry a kanapémon ül és nem is kissé ideges. Először arra gondolok, hogy le fog szidni, vagy hasonlók, de nem így történik. Szemei ki vannak sírva, az esti ruháit viseli és nem önmaga. Amint bezáródik mögöttem az ajtó azonnal feláll és villámgyors léptekkel átszeli a helyiséget, hogy hatalmas maci ölelésbe zárjon és nyakamba szipogva zokogásban törjön ki.

  Nem tudom kezelni, egyszerűen lebénulok, és mintha megnyomta volna kikapcs gombot, csak állok és bénán próbálom karjaimat köré fonni. Hosszú percek telnek el, mire végre meg bír szólalni, de az szaggatott, összefüggéstelen.

- Olyan jó, hogy...Louis....Ő...Ő a tegnap...És nem is akartam...Csak azt akartam, hogy...de nem az én hibám volt....el kell hinned...Komolyan csak se...segíteni akartam....Anrie...Louis...Ő...Kórházban van...Nem mondanak semmit...nem engednek be ho-hozzá... De nem én..én csak megöleltem...soha nem bántanám....