06

Aloha!

Újra szerda, újra friss rész.

Egy kis keserédes nevetgélés ez a rész, én nagyon élveztem írni. Remélhetőleg minden hibát kijavítottam és nem túl szembetűnő a maradék.

Millió puszi mindenkinek!

C.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Anrie Thorn

  Már majdnem vége a filmnek, amikor hangos dörömbölés veszi kezdetét az ajtónk előtt. Nagy nehezen feltápászkodom Louis alól, lehetőleg úgy, hogy ne vegye észre, majd a bejárathoz sétálok. Egy nagyon csúnyán elázott Harry-vel találom szembe magam, aki úgy a szó szoros értelmében talpig csurom víz, mint képletesen, ugyanis alig áll a lábán. Betessékelem a lakásba, egyenesen a konyhába, ahol már vár rá egy nagy pohár víz és két szem aszpirin. Leültetem a székre, de mire visszafordulok, ő már a pultnak támaszkodva, a földön terpeszkedik, lábait keresztbe fonva, arcát tenyerébe temetve. Mellé helyezkedem és miután némán vitatkozva meggyőzöm, hogy vegye be a gyógyszert, szorosan átölelem.

- Kidobott..Érted mi az? Csak így, minden figyelmeztetés nélkül. Szakított egy rohadt üzenetben – halkan beszél, hangja rekedt, máskor göndör tincsei most csapzottan tapadnak nedves bőréhez.
- Gyere, fürödj le és közben elmesélhetsz mindent, oké?
- De ugye te nem fogsz kidobni?
- Barátok vagyunk, nem? Az a dolgom, hogy meghallgassalak, még akkor is, ha eleinte annyira nem kedveltél.
- Utána meg a csajom lettél és sokkal jobb munkát végzel, mint Kendall valaha is.
- Ne mondj ilyeneket. Tudom, hogy nagyon fontos számodra, másképp nem akartál volna segíteni rajta, mikor drogot találtál a kabátja zsebében. Meg merem kockáztatni, hogy senki nem szereti úgy, mint te.
- Már nem... Csúnyán elbánt velem, nem szeretem – magyarázta gyerekes hangsúllyal, mire halvány mosoly kúszott ajkaimra. – Louis..Ő egy igazi barát, őt nagyon szeretem. Mindig meghallgatott, minden hülyeségemet elnézte...aztán összejöttem Kendallal és nem akart velem beszélni. Amiatt...Amiatt a nő miatt vesztettem el a legjobb barátomat és most egyszerűen dob. Hogy lehet ilyen szemét? Mindent feláldoztam, hogy vele lehessek, egyetlen tényleges indokkal sem szolgáltam, amivel Lou kibékülhetett volna. Jó, a média rontott a helyzetünkön, de az nem volt indok az elhidegülésre...
- De miért kért volna Kendall ilyet?
- Mert ő is hitt azoknak az átkozott Larry pletykáknak és azt hitte tényleg van valami köztem és Lou között. Azt mondta döntsek, vagy Lou, vagy ő... Én pedig rosszul választottam. Elvesztettem a legjobb barátomat... Mert azt hittem Kendall az igazi.
- Harry... Soha nem vesztettél el... – szólal meg Louis álmos hangja mögülem, mire azonnal megfordulok, hogy ijesztő közelségből láthassam azokat az igéző kék szemeket, ugyanis közvetlen mellettem guggolt. Fogalmam sincs, hogy osont mellénk, de itt van és álmos, reménykedő szemeket mereszt ránk.
- Lou...Én annyira hülye voltam...Annyira sajnálom... – szipogja a fürtös és barátja felé fordul.
- Semmi baj, mindenki tévedhet. Most rajtad volt a sor – mosolyog elnézően és szélesre tárja karjait, amikbe Harry gondolkodás nélkül vetődik bele, nem is foglalkozva azzal, hogy a tökéletes újra legjobb haverok pillanatukat elrontja az az aprócska tény, hogy konkrétan maguk közé préselnek. Fejem Hazz és Lou mellkasa közé szorult, így érezhetem a fürtös nedves dőrét és a kék szemű énekes parfümét is.
- Gyerekek...Én értem, hogy ez egy nagyon fontos pillanat, meg minden, de megfulladok – szólalok meg levegő után kapkodva, mire azonnal szétválnak, engem pedig szabadon engednek, amit tüdőm nagyon hálásan vesz tudomásul. – Harry, neked még mindig meg kell szárítkozni, ugyanis csurom vizes vagy, ha pedig megfázol, akkor holnap mit csinálok veled a forgatáson?
- Nem tudom. Főzöl nekem teát, anyuci... – Hatalmas zöld szemei szinte lyukat égetnek belém, olyan áthatóan néz rám velük, naná, hogy azonnal csinálnék neki teát.
- Elmegyek, teli engedem a kádat vízzel és ha kész szólok, hogy jöhetsz. Addig nézzetek tv-t, egyetek palacsintát vagy csináljak, amit akartok, csak a lakás maradjon egyben.
- Értettük, anyuci! – röhög fel Louis, akit napok óta először látok igazán boldognak.
- Még egy anyuci és olyan anyucit kaptok, hogy megnézhetitek magatokat! – förmedek rájuk.
- El is fenekelsz majd? – hintázott Harry törökülésben.
- Azt hiszem még mindig részeg vagy... – csóválom meg fejem, majd nagy nehezen feltápászkodok és a fürdő felé veszem az irányt, ahol azonnal hozzáfogok teli engedni a kádat jó meleg vízzel.

  Gondolataim egyre Kendall és Harry kapcsolata körött forognak. Nem tudom elképzelni, ahogy a legjobb barátnőm ilyet tegyen. Miért akarna szétszakítani egy barátságot. Ez olyan, mintha valaki azt kérné, hogy válasszak közte és a barátom között. Soha nem lennék rá képes, találnék valami kompromisszumot, de nem tudnék ilyen gonosz lenni. Harry annyira rendes és nyílt, soha nem tudnám rávenni magam, hogy kihasználjam, a legkisebb szívesség erejéig sem. 

- Na kész a fürdőm?! – robban be Harry fülig érő szájjal, hihetetlenül vidáman.
- Be vagy szívva?! – szűkítem össze szemeimet, mire felkacag.
- Kicsikét...
- Istenem, honnan szedted a szert? – kérdezem elkeseredve és berángatva bezárom az ajtót, hogy Louis ne hallja, ha esetleg ordítani fogok rá, vagy valami.
- Kendall egyik fiókjában találtam. Soha nem csináltam még ilyet, de ez...húúúúúúúúúú! – körbe-körbe forog és félek, hogy elesik, ezért minden erőmet összeszedve leültetem a wc fedelére.
- Most szépen leveszed a ruháidat és megfürdesz, mint egy jó kisgyerek, nem ellenkezel, vagy megbánod, kis drogos. Utána kapsz valamit, ami felszívja a szert, akármi is legyen az és szépen lefekszel aludni.
- Oké! – jelenti ki könnyeden, majd nekiáll és egy rántásból megszabadul nadrágjától és alsógatyájától egyszerre.
- Azért gondoltam megvárod, míg kimegyek.... – sopánkodom hátat fordítva neki.
- Olyat úgyse tudnék mutatni, amit ne láttál volna már! – kuncog és egy jól célzott dobással mellém hajítja pólóját.
- Igaz, de te az egyik haverom vagy, nem pedig a pasim
- Mindegy, már beszálltam. – Hangja közömbös, de a tükörben látom, hogy a habokat bűvöli. – Légyszi....Megmosod a hajam?!
- Sőt be is fonom neked és egymás körmét is kifesthetjük, ha szeretnéd. Holnap pedig szerzek neked örök barinő karkötőt, jó lesz? – kérdezem felé fordulva.
- Nem baj, ha csatlakozom? – jön be Louis, egy marék pop cornt ropogtatva.
- Dehogy is, Harry barátnőm épp a haját akarja megmosatni velem.
- Csak tedd meg neki, semmi gond nem lesz belőle. Az agya egy ötéves szintjén van, nem hiszem, hogy rád mászna vagy valami.
- De itt maradsz, ugye? – nézek csodás kék szemeibe esdeklően.
- Itt fogok ülni a wc tetején és minden hülye viccemet elmesélem, ami van. Mit szólsz?
- Remek lesz – mosolygok szégyellősen, amitől ő is felvidul.

  És így is történik. Én megmosom Harry haját és türelmesen várom, míg végez, közben Louis vicceket mesél, amik borzalmasak és mégis nevetek, mert látom, hogy ez boldoggá teszi. Mikor végez a fürtös, a kezébe nyomok egy törölközőt és míg megszárítkozik, addig hozok neki tiszta pólót és egy bokszert, amiben alhat. Mire visszaérek már törölközővel a derekán ül a kád szélén, üres tekintettel meredve maga elé. Hamarabb kiment belőle a szer, mint hittem. Átnyújtom neki a ruhákat és minden feltűnés nélkül elhagyom a helyiséget. A hűtőből virslit szedek elő és megfőzöm, hozzá pedig teát készítek. Mire kész a két fiú is csatlakozik hozzám, Louis aranyosan mosolyogva, Harry némán és gondterhelten.

  Miután belé diktálom az ételt ágyba parancsolom. Nem hajlandó a Kendallal közös szobában aludni, így az enyémben kap helyet. Lefekszik és betakarózik, de amikor felállok mellőle megragadja a kezem és visszaránt. Louis furán nézi az egész jelenetet, nem ért semmit, de igazából én se nagyon értem mit szeretne, egészen addig, míg meg nem szólal.

- Maradtok? – kérdezi rekedt hangon, félig már alszik.
- Itt leszünk a nappaliban, nem megyünk sehová.
- De úgy értem itt...velem... – Esdeklő a hangja, nagyon sajnálom, amiért Kendall így kibabrált vele és még akkor is szívesen megütném, hogy tudom, a legjobb barátnőm.
- Persze. Louis, vetkőzz, a gyereknek szüksége van ránk – adom ki a parancsot az ajtóban álldogáló fiúnak.

 Végül én kerülök középre, a két fiú közé, szembe Harry-vel és háttal Louis-nak, amolyan kis kifli-nagy kifli pózban, ami bár nem tudom hol segít a fürtösön, de nekem egy picurkát sem jó. Így álmatlanul fekszem és azokat az apró elektromos impulzusokat elemzem, amik akkor keletkeznek, ha csupasz mellkasa hátamhoz ér, vagy lába az enyémnek ütközik. Éberen fekszem hosszú órákig és arra összpontosítok, nehogy megmozduljak, mert félek, hogy felébresztem. Lábainak apró szőrszálai csiklandoznak és konstans mosolygásra késztetnek, pedig annyira kényelmetlen a helyzet, hogy az már nevetséges.

  Nagyjából éjfél körül arra eszmélek, hogy lezsibbadt az oldalam és így kénytelen vagyok megfordulni. Először hátra, de az nem kényelmes, így végül is szembe fordulok Louis-szal, hogy rémülten tapasztaljam, szemei tárva nyitva vannak és ugyanazt a megdöbbent kifejezést láthassam arcán, ami valószínűleg az enyémen is van.

- Miért nem alszol még? – kérdezi lágyan.
- Nem tudok. Őrizni kell Hazza álmát, nehogy rosszat álmodjon, vagy valami. Te miért nem alszol?
- Szintén, plusz holnap már csak az utolsó jeleneteket kell leforgatni, ami pár óra és nem lesz semmi fárasztó. Utána nekünk semmi dolgunk nincs.
- Mit tervezel karácsonyra? Mindjárt az is itt van.
- Igen, tudom. Hazamegyek anyáékhoz. Az ikrek és a többiek már biztosan hiányolnak.
- Nyilván el sem tudják képzelni hol lehet Louis.
- Minden nap beszélünk, de nehéz. Nagyon hiányoznak.
- Szerencse, hogy a bátyám itt él a városban, az apánk pedig odahaza Doncasterben. Így legalább vele összefuthatok néha.
- Doncasterben él az apád? – kérdezte hitelen mosollyal ajkain.
- Aham, ő a reptér igazgatója. Remek ember, egyedül nevelt fel engem és a testvéremet.
- Anyukátok?
- Elváltak apával, miután megszülettem. Az Államokban él valami pasival, soha még csak egy képeslapot se küld.
- Nem is normális... Miért ne akarná megismerni a csodálatos lányát, aki híres és szép és csodálatos és tökéletes? – kérdezi felháborodva, hangja mégis ellágyul a mondat végére, jobb kezével pedig megsimítja állam vonalát és lassan kitűr egy tincset az arcomból.
- Távolról sem vagyok tökéletes. Több hibám van, mint hinnéd, csak túl kevés ideje ismersz, hogy meg tudd mondani.
- Lehet, de szeretnélek jobban megismerni, mindenképp.
- Nos, ha igaz, amit mondasz, akkor van rá egy napod... Ha utána hazautazol, akkor nem találkozunk egy jó darabig.
- Dehogynem. Ott van nekünk egész Karácsony és Szilveszter is, szóval nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen.
- Nem hinném, hogy megfordulnál Doncaster felé mostanában.
- Akkor készülj fel, mert maga a Doncaster-i SwagMaster fekszik veled szemben, személyesen.
- És most el kellene ájulnom? – kérdezem csipkelődve, mire felfújja az arcát, amit nagy előszeretettel préselek mutató és hüvelyk ujjaim közé, hogy ezzel az összes levegőt kiszorítsam belőle. Az általa kiadott hang mindkettőnket nevetésre késztet, de egyszerre kapunk a szánk elé, amikor Harry nyűgösen mocorogni kezd és hátat fordít nekem, így fenek pont az enyémhez ér.
- Lehetőleg.
- A húgod nem fog aggódni, hogy nem mész haza?
- Maradjunk annyiban, hogy nem fog meglepődni. Nem ez az első alkalom, hogy egyedül van a házban.
- De ne csináld ezt vele. Szeret téged és azért van itt, hogy veled töltse az időt, még ha semmi másból nem is él csak abból, hogy filmeztek vagy együtt ültök és beszélgettek.
- Tudom, de úgy érzem tartozom neki egy bocsánatkéréssel, ami nem olyan könnyű, mint hiszed. Annyit bántottam már őt is és az anyámat is... Nem merek elé állni.
- Ha segít én veled mehetek – ajánlom gondolkodás nélkül.
- Megtennéd?
- Természetesen. Ez a minimum, amiért itt maradtál velem Harry-t pesztrálni.
- Hálám örökké üldözni fog – kuncog halkan és egy puszit nyom a homlokomra, ami különös forrósággal árasztja el a testem, de megpróbálom eltakarni.
- Van cigid? – kérdezem figyelem elterelés gyanánt.
- Aham, a kabátom zsebében. Megmentettem az utolsó szálat, különleges alkalmakra.
- És ez elég különleges, hogy elszívjuk?
- Tökéletesen – villant rám egy elégedett mosolyt és lassan mindketten kimászunk az ágyból, egyenesen a nappaliba, ahol a korom sötét miatt csak nagyon nehezen boldogulunk.

  Végül a teraszon, gyertyafénynél gyújtjuk meg a füves cigit, amit egymásnak adogatva lassan elszívunk. Egy nagy fotelon osztozunk, az ölében ülök és be vagyunk takarózva. Érzem medencecsontját és hasának lassú fel és le mozgását, ahogy levegőt vesz. Egyik keze a pokróc alatt, a combomon pihen, másikkal a cigit tartja a számhoz. Semmi erotikus nincs ebben, legalább is számára, hisz ha kívánna, azt érezném, de semmi... Ez kicsit elszomorít, de nem várok semmit, nem is ismerjük egymást egyáltalán.

- Ha most lenne egy medencém...beleugranék... – sóhajtok vágyakozva és fejem az énekes vállára hajtom.
- Ha lenne egy medencéd, én is beleugranék. Aztán pedig jót pancsolnánk... Csinálhatnánk sütiket és tejszínhabot és koktélokat és megihatnánk őket a medence partján ücsörögve. Sőt, akár olyan beülős medence is lehetne és akkor nem kellene ki se szállnunk belőle.
- Jól hangzik. És mondjuk benn lenne egy nagy kerítés mögött, szóval nudizhatnánk is, ott, ahol senki nem lát minket. Hmmm...de jó lenne – fújom ki a füstöt álmodozva és ahogy oldalra fordítom a fejem túl közel kerülök hozzá. Ajkai elnyílnak, hatalmas kék szemeivel bámul rám, én pedig nem tudok mit mondani. Homlokom az arcának döntöm és beszívom parfümének illatát. Lehunyt szemekkel élvezem a csöndet, fel sem fogva, hogy ez lett volna a tökéletes pillanat, hogy megcsókoljam. Nem tettem meg..hiba lenne, amit nem követhetek el. Soha...