04

Ave!

Meghoztam a részt, annak rendje és módja szerint jó későn. Egyre kevesebb és kevesebb szabadidőm van és áldom az egeket, hogy előre vannak írva a részek, mert másképp nem tudnám hetente frissíteni a blogot.

A történet kicsikét fura, nem is tagadom, viszont nekem nagyon tetszik és pontosan tudom hová tart, vagy legalább is konkrét elképzeléseim és hat oldal hangya betűvel összezsugorított jegyzetem van erre vonatkozóan. A kommentelés most már újra lehetséges, a Follow lapocskára kattintva pedig követni lehet a blogot. A szereplőkön és a borítóképen még dolgozom, de sajna én és a technika nagyon nem szeretjük egymást, tehát a HTML kódolást is tanulnom kell. Nézzétek el, ez volt az első.

Jó olvasást! Szép estét és kitartást, mindjárt Karácsony ^^

Millió puszi!

C.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Anrie Thorn

 Másnap reggel együtt megyünk Harryvel a forgatásra, amivel mindenkit meglepünk, de gyors magyarázatok után békén hagynak minket. A mai nap egyetlen jelenetben fogok szerepleni, mivel ezt a napot Louisnak és Barbinak szánják. Hurrá, egész nap nézhetem azt az idegesítő lányt, ahogy riszálja magát a kamerának. Nem kellene itt üljek, de érdekel, hogy a többiek mit csinálnak. Közben egész na beszélgetek a többiekkel és szóval tartom a stábot.

   Késő délután kerül ránk a sor, addigra tökéletesen megcsinálják a sminkünket és a hajamat is belövik. A jelenetet kinn forgatjuk, a szaggató szélben, szóval erre semmi szükség nem volt, de már mindegy. A koncepció pedig az elszakadás és az egymásra találás. Havat is kapunk az arcunkba, szóval téli kép lesz, amiben a borzalmas idő ellenére is egymásra találunk és mikor egymáshoz érünk, akkor eláll a hóesés és jönnek a mindent felperzselő lángok, amik csak minket nem bántanak. Bonyolult elképzelés, így három órán keresztül csak megyünk egymással szembe, közben megy a refrén és Harry énekel, vagyis tátog.

  A szünetben a büféasztal mellett álldogálok és vacillálok mit kellene megennem, hogy minél kevesebb kalóriát vigyek be, amikor megjelenik mellettem Louis és felvesz egy energia italt, majd kibontva szürcsölgetni kezdi. Nagyon nem néz ki jól. Karikásak a szemei, arca beesett és ajkai cserepesek, mintha erősen dehidratált lenne.

- Ügyesek voltatok ma Harry-vel. Tényleg... – szólal meg tétován.
- Köszi, ti is jók voltatok Barbival. Most hogy-hogy nem a nyakadon lóg?
- Leráztam kicsit. Azt hiszem Tiffanival szórakoznak valami hülyeségen, de szerintem jobb is, ha nem tudom.
- Azt hiszem kimegyek, elszívok egy szál cigit. Velem tartasz? – kezdek a zsebemben kotorászni, majd előveszem a dobozt a cigivel és előhalászok belőle egy szálat, amihez hozzá veszem a gyújtómat is.
- Még jó, hogy jövök – vigyorodik el, majd saját készletei után kezd kutatni.

  Az épület háta mögött állapodunk meg végül, ahol szinte egyszerre gyújtunk rá. Egy-egy napozó székbe telepszünk és úgy nézzük a csodaszép kilátást. A tó nádas partját és a csónakokat, amik rajta imbolyognak, amik csak ránk várnak, hogy egy újabb közös jelenetet leforgassunk.

- Harry nálad aludt éjszaka?
- A barátnője és én lakótársak vagyunk, szóval nem kifejezetten nálam.
- De te hoztad be munkába, nem?
- Miért nem beszéltek? Aggódik érted.
- Neked mondta? – kérdezi meglepetten és felém fordul, cigije végéről pedig lepöcköli a hamut.
- Igen. Az este beszélgettünk és szóba jöttél. Nyugi, semmi cikit nem beszéltünk ki, csak mondta, hogy nem viseli épp a legjobban, hogy nem beszéltek már olyan sokat.
- Az én hibám volt... Miattam vesztünk össze, de kétlem, hogy kibékülünk valaha is.
- Egy bandában énekeltek, csak beszélnetek kell egyszer. És nem olyan nehéz az, csak növessz magadnak golyókat és beszéljétek meg. Látom rajtatok, hogy ebben a barátságban még rengeteg van és nem szabad fennakadni egy ilyen pitiáner problémán.
- Mondta, hogy miért távolodtunk el egymástól?
- Annyit mondott, hogy bonyolult. Nem avatott be a részletekbe. – Nincs szívem elmondani neki, hogy tudok az étkezési zavaráról, szóval inkább csak figyelem a fájdalomtól eltorzuló arcát és ahogy a fehér füst kiszivárog ajkai közül. Haja bár be van állítva, mégis zilált, szemeiből pedig végtelen fájdalom árad. Legszívesebben jó szorosan megölelném és nem engedném, hogy eltaszítson magától, de nem teszek semmit, csak elnyomom a csikket és felállok, hogy bemenjek, de ahogy elhaladok mellette felém nyúl csontos kezével és visszahúz.
- Köszönöm, hogy nem kérdezősködsz. Sokat jelent nekem... – suttogja elfúló hangon és én idáig bírom. Szembe fordulok vele és karjaimat remegő vállai köré zárom, így szorosan magamhoz ölelve őt és elvágva előtte minden menekülési útvonalat. Nem tesz semmit, azonban hallom, ahogy egy szakadozó, mély sóhaj tör fel tüdejéből és megérzek egy könnycseppet csupasz vállamon.

  Sosem kellett erős legyek senkiért. Soha nem akartam valaki mellett lenni, de Louis-nak sikerült elérnie, hogy csakis miatta ne zuhanjak össze. Visszanyeljem könnyeimet és a legmeggyőzőbben alakítsam a lelki támaszt, amire épp szüksége van, mindennél jobban. Odébb tuszkolom és szorosan mellé telepedve ölelem tovább. Beszívom parfümének és a ciginek édeskés keverékét, magamba fogadom a bánatot és szomorúságot, ami a fiúból árad és csak némán tűrök. Azt akarom, hogy tudja... Nem attól lesznek az emberek egyszeriben barátok, hogy együtt cigiznek, hanem attól, hogy megosztanak egymással olyan dolgokat, amiktől a lelkük vérzik, a szívük megszakad, a szemeik pedig vörösek lesznek a sírástól. Attól lesz valakiből igazi barát, hogy képes megszüntetni, vagy könnyíteni a mellkasodat szorító nyomást, amitől úgy érzed nem tudnál szabadulni.

- Vissza kellene menni. A végén még gyanakodni fognak... – szipog bizonytalanul, közben pedig kibontakozik ölelésemből és megötli arcát.
- Jól vagy? – kérdezem félve és előhúzok egy papír zsepit, amit a kezébe adok.
- Igen, csak az egom nem tudom, hogy fogja elviselni, hogy egy lány látott sírni. Lehet belerokkanok. – Gyenge poén, de egy aprócska mosolyt megeresztek felé, amit viszonoz is.

  Visszamegyünk a fűtött helyiségbe, arra a hírre, hogy abba hagyjuk mára, mivel elromlott az egyik kamera és nem áll rendelkezésre új. Hurrá, legalább van egy szabad délutánfélém, amit edzéssel szeretnék tölteni.

- Volna kedved beülni valahová? – támad le Louis, aki maga után rángatja Niall-t is.
- Úgysincs mára programom. Kendall biztosan Harry-vel lesz, szóval van rátok időm. Hová megyünk? – kérdezem a kabátomat véve föl.
- Arra gondoltunk, hogy veszünk egy nagy halom édességet és filmezünk nálam – veszi át a szót a szöszi, mire csak erőtlen mosolyt tudok kipréselni magamból.
- Nem muszáj enni belőle...
- Mi lenne, ha inkább elmennénk várost nézni? Közben vehetünk amit szeretnél.
- De akkor magunkkal kellene vinni a testőröket – nyávog Niall, de hát ez engem ugye nem érint, szóval nem is fogom fel.
- Hát, akkor hozzátok. Nem hiszem, hogy akkora katasztrófa történhetne.
- Nem-e? – vonja fel szemöldökeit cinikusan Louis, mire bájosan rámosolygok és nemlegesen megrázom a fejem.
- Ez már a huszonegyedik század, semmi para nem történhet.
- Mondod ezt most. Régebben le akarták tépni Liam fülét és Zayn haját is megpróbálták megszerezni. Én nem szeretném félig csonkban leforgatni a klip többi részét, ha nem baj.
- Akkor sincs kedvem kajálni. Menjünk uszodába, vagy bármit, de ne üljünk egy helyben.
- Nekem aztán olyan mindegy, menjünk a városba, de ha lerohannak a rajongók, akkor megbánod – fenyeget Niall, de ajkain átsuhan egy mosoly is.
- Ezt már szeretem. Mehetünk vásárolni és fel akarok ülni a Londoneye-ra is. Muszáj!
- Jól van, gyerekem, felülünk mindenre, amit akarsz, de megfogadtam, hogy nővel vásárolni nem megyek többet. – Louis határozottnak tűnik, ahogy magára rángatja kabátját és egy hatalmas hátizsákot is vállára vet. – De előbb ezt oda kell adjam a húgomnak. Karácsonyig itt van nálam és ezeket megígértem neki.
- És a húgod komolyan egyedül van? – nézek rá lesajnálóan.
- Igen. Azt mondta, hogy meglesz egyedül is, minden gond nélkül. Van otthon minden, ami kellhet neki.
- Mindig is csodálattal töltött el az emberi hülyeség – csapok a homlokomra bosszúsan. – Őt is visszük magunkal természetesen. Biztosan örülne egy kis közösen eltöltött időnek a testvérével.
- Kell ezt? – fintorog lemondóan.
- Igen. A húgod és nem taszíthatod el, azzal a dumával, hogy minden meg van a házban, ami kellhet. Gyerünk, odáig elviszem én magunkat és onnan gyalogolunk.
- Rendben, főnökasszony! – válaszolják egyszerre, majd miután hozzánk csapódik két testőr elindulunk a fiú által megadott címre, ami meglepően messze, a külvárosban van.

  Egy csodaszép kertes ház elé parkoltam le, ahol automatikusan nyílik a kapu és mi be is mehetünk. Új stílusú épület, magas, tégla berakásos falakkal és csodaszép kerttel körülötte. Az ajtóban meg kell törölnünk a lábunkat, erre biztosan háklis a brit énekes. Belül sem kelt csalódást a lenyűgöző épület, minden négyzetcentimétere elegancia és csupa drága holmi, meg sem mondaná az ember, hogy legénylakás.

  Még be se érünk rendesen, egy szőke hajzuhatag már rohan is felénk, hogy letarolja Louis-t, aki majdnem hátraesik, de szerencsére az egyik marcona őr megfogta és megtartotta. Nagyon hasonlít testvérére, csupán alacsonyabb és teltebb. Szemei vidáman villognak, jeges kékek, merőben eltérő, mint Louisnak.

- Itthon vagy! – sipítozik ujjongva és tovább szorongatja.
- Igen, elviszünk a városba.
- Köszi, köszi, köszi! – tapsikol vidáman, mire Lou felém fordítja.
- Neki köszönd, ő tett ajánlatot.
- Lottie vagyok, ennek a csontinak a húga – bök szórakozottan az említett felé.
- Nagyon örvendek, Anrie, ennek a csontinak és a szőkének a munkatársa erre a hétre.
- Igazából tudom, olvastam Twitteren. Te vagy a példaképem és komolyan meg kellett zsarolnom a bátyámat, hogy megismerhesselek. Persze, nem gondoltam, hogy tényleg megteszi, de azért úgy örülök, hogy láthatlak. Élőben még szebb vagy. És magasabb és vékonyabb és awwww. Annyira örülök, hogy itt vagy és velem és velünk és uhh..Le kellene állnom.
- Csak nyugodtan, engem egyáltalán nem zavar, míg a többieket sem – vonok vállat könnyed mosollyal, majd hallgatom, hogyan áradozik rólam tovább. Fura dolog olyannal találkozni, aki rajong az emberért. Én szóhoz se jutok attól, hogy milyen aranyos és bájos lány, de Louis mérgesen csóválja a fejét a hátam mögött, szóval ő nem ilyen boldog.
- Szerintem, ha ma még akarunk valamit csinálni, akkor esetleg csapjunk a lovak közé – szólal meg végül türelmetlenül és telefonján babrálva sarkon fordul majd Niall kabátujját megragadva fél kezével kifelé kezdenek menni.
- Hozom a kabátom és mehetünk – szalad el Lottie, majd fél perccel később újra megjelenik egy fehér szövetkabáttal kezeiben. – Hová megyünk?
- Csak úgy a városba járkálni. Fel akarok ülni a London Eye-ra és sétálni a parkban is. Mindenfelé...
- Remek program – mosolyog kedvesen és felveszi kabátját, majd mi is a fiúk után indulunk.

  Az egész délutánt hatosban töltöttük, ugyanis a két biztonsági őr természetesen minden percben a sarkunkban volt. Mindent megnéztünk, amit akartam, még akkor is, ha már ezerszer láttam. Lottie rettenetesen élvezte minden pillanatát és néha még Louis mosolyát is elkaptam. Rengeteg rajongó ismert fel minket, de aranyosak voltak és nem barmolták el a délutánunkat. Este rendeltünk kínait és indiait, kinek mi tetszett és végül is megnéztünk egy filmet, amit a szöszi énekes szeretett volna. Késő este hazafuvaroztam őt, miután elköszöntem a többiektől, most pedig hazafelé tartok, hogy végre alhassak egy kicsit, mert a mai nap nagyon is kifárasztott.

- Megjöttem! – kiáltom el magam, ahogy beérek a lakásba, remélve, hogy senki nincs, de meglepve tapasztalom, hogy Harry alsógatyában táncol a konyha közepén, kezében egy habverő és talán kicsit túl otthonosan érzi magát. - Te mit csinálsz? – kérdezem összeszűkített szemekkel, mire azonnal felém fordul és nem is kicsit tűnik meglepettnek.
- Ööööö, hidd el, mindenre van egy nagyon jó magyarázatom – pirul el nagyjából bokáig. Mosolyogva mérem végig kidolgozott idomait, tetoválásait és a V vonalat, amely a bokszer derekába vész.
- Biztos vagyok benne. Tuti egy nagyon izgalmas történet. Alig várom, hogy halljam, de előbb áruld el, hol van Kendall.
- Aludt, mikor a szobában hagytam, de lehet már felébredt.
- Akkor hangot adna neki. Tehát, miért voltál a konyhában éjfélkor, fél pucéron és táncoltál?
- Egy új dal jár a fejemben és ez segít összerakni a szöveget. Látod? – mutat a pultra, ahol egy hallom papír és egy rongyos jegyzetfüzet hevernek.
- Segíthetek valamiben esetleg? – dőlök neki a falnak, onnan nézem, ahogy felkecmereg a pultra.
- Esetleg táncolhatsz velem. Ezt csoportterápiának is használhatjuk. Mint szponzorod kifejezetten ajánlom neked az efféle testmozgást.
- De ugye nem kell levetkőznöm?
- Nem, csak táncolj, zene nélkül, arra ami a füledben zúg, biztosan van egy dallam, esetleg egy konkrét zene.
- Ez a legbetegebb ötlet, amit valaha hallottam.
- De tetszik, igaz? – vonja fel szemöldökeit önelégülten és török ülésben maga alá vonja a lábait.
- Te pedig csak bámulni fogsz?
- Igen, ez a terv. Figyelem mit csinálsz, nekem összeáll a dal, te pedig nem gondolsz a súlyodra és semmi negatívra. Hunyd le a szemed és vedd le a cipőidet. – Hangja parancsoló, én pedig cselekszem, amit mondd. Mezítláb, pólóban és farmerban, lehunyt szemekkel állok neki keringeni és béna táncmozdulatokat imitálni, a füleimben dübörgő zenére és ahogy egyre jobban belejövök, észreveszem, hogy a zene lassan, de biztosan halk nevetéssé alakul át, nem is akárki nevetésévé...Louis halk kuncogását hallom a szöveg helyén, ahogy szemeim elé beúszik a kép, a London Eye tetejéről, ahogy a kabinban szorosan egymás mellé telepedve nevetgéltünk az alattunk lévő emberek töpörödöttségén és azon, hogy milyen hatalmasak is vagyunk onnan fentről. Olyan elevenen él bennem a kép, hogy érezni vélem bőrének hőjét, csontjainak kitüremkedését a finom bőr alatt és látom azt a félszeg mosolyt, amivel meg akar győzni, hogy mi erősek vagyunk és nem kell senki, hogy ebben biztosak legyünk. És ebben a pillanatban azt kívánom, bár igaza lenne.