05

Ó, helló emberek!

Meghoztam a friss részt, de van egy olyan rossz érzésem, hogy nem tetszik nektek a történet és nem tudom miért. Oké, hogy nem Hazza a főszereplő, de Louis ugyanolyan tündér, mint a fürtös, szóval legjobb meggyőződésem ellenére is szeretnék pár visszajelzést kérni tőletek, mert így akárki elkedvetlenedne az írástól.

Remélem azért tetszeni fog  rész, mert bár kicsit kusza, szerintem aranyos lett.

Millió puszi :*

C.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Anrie Thorn

 Reggel kávét főzök, narancslevet facsarok, zabkását készítek és zenét hallgatva illegetem pizsamás mivoltom a pult körül. Kendall épp zuhanyzik, míg Harry ébredezik velem szemben. Ahogy kész a kávé, bögrébe öntöm és elé rakom, amit hálás köszönettel markol fel és minden gondolkodás nélkül beleiszik. Fél másodperc, ennyi kell neki, hogy az egészet a márványlapra köpje, mivel szénné égette a nyelvét.

- Nem mondtad, hogy ez ilyen rohadt forró – teszi le kicsit túl vehemensen a bögrét és egy szalvétával felitatja a fekete cseppeket.
- Sajnálom, gondoltam észreveszed, hogy most lett kész.
- Vannak nagyobb gondjaim is, de most egy egész napig nem fogok ízeket érezni.
- Még szerencse, hogy ma nem kell bemenjünk, így van, aki ápoljon, míg betegeskedsz, addig is meglátogathatom Damiant.
- Kendall dolgozik ma, szóval arra gondoltam igazából rád akaszkodom.
- Akkor mégsem megyek ma bátyushoz.
- Remek. Mi a mai program?
- Hm... – vakarom állam és közben étvágytalanul beleharapok egy pirítósba, hogy lássa, eszek valamit – Elmehetnénk edzőterembe, utána beülhetnénk kajálni valahová, aztán pedig van ez a szuper masszázs szalon, ahogy isteni Thai masszázst csinálnak.
- Úgy is rám fért a pihenés, teljesen ki vagyok.
- Borzasztó lehet annyi pénzen üldögélni – nevetek fel gúnyosan, mire összvonja a szemöldökét, mérgesnek akar tűnni, de igazából ott bújkál egy halvány mosoly ajkain.

  Kendall fél óra múlva szívódik fel, ami akármilyen gonosznak hangzik, egyszeriben felszabadít. Előtte soha nem éreztem tehernek a jelenlétét, de ahogy belépett a konyhába, mintha megtört volna valamiféle burkot, amit addig Harry-vel formáltunk és olyan jól szórakoztunk benne. Bejött és, mint egy tank verte szét a harmóniánkat. Normális ez?

- Amúgy a dal elkészült. Holnap megmutatom a srácoknak – jelenti be a fürtös, mikor a nappaliban ülünk és ő a körmöm festi, amolyan pettingként az edzéshez.
- Én láthatom majd?
- Hát, elvileg te ihletted, szóval igen. Azt hiszem betekintést nyerhetsz a szövegbe.
- És miről szól? – kíváncsiskodok tovább, mire elnézően rám mosolyog.
- Rólad és Louisról. Arról, hogy milyen is az élet egy hamis mosoly mögött és barátságról. Olyan barátságról, ami örökké tart, semmi szét nem szakíthatja.
- Végül is mi volt az, ami végleg szétszakított benneteket?
- Hogy eltaszított. Minden próbálkozásomat, hogy segítsek rajta, úgy tolta el, mint egy csésze kávét, ami már nem kell. De ott volt a média és az a szaross Larry Stylinson, amit a fanok találtak ki, erre a menedzsment megtiltotta, hogy nyilvánosan akár még csak egymásra is nézzünk. Ellenőriztek minket és ezt nem tudtuk elviselni.
- Nem is csodálom, akkor, hogy ide jutottatok, de ez nem is olyan szörnyű, mint, ahogy beállítóttad. Sokkal rosszabra számítottam. Ezeket meg lehet beszélni, kibékülhettek és mehet minden úgy, mint régen.
- Ez azért picit bonyolultabb. Sok idő alatt formálódott a konfliktus és félek, már nem lehet helyrehozni.
- Olyan nincs. Ha kell én zárlak benneteket össze, de nem szeretem a savanyú ábrázatotokat látni, ha együtt vagytok.
- Kedves tőled, de még mindig kételkedem benne, hogy ez...
- Áljj! Ha nem hagyod abba megütlek, Styles! – szólok rá idegesen, mire elfintorodik.
- Jó, azt hiszem kész a körmöd. Haza kell menjek átöltözni, addig ez is megszárad, te is átöltözhetsz és készíthetsz valami nasit, hogy ne essen le a vércukor szintem.
- Van kocsid?
- Ja, azzal jöttem. Fél óra és itt vagyok – mosolyog kedvesen és egy hatalmas puszit nyom a homlokomra, majd elviharzik mellettem.

  Nem akarok ezzel a legkevésbé sem foglalkozni, mivel tudom, hogy csak belefájdulna a fejem. Lassan felállok és nézem, ahogy összeszedi sapkáját, kabátját és sálját, majd elhagyja a lakást, én pedig úgy döntök összedobok egy nagyon egészségtelen nasit, ha már ezt kérte. Nekilátok palacsintát készíteni, közben villámgyorsan átöltözöm. Az edzőruhám sokkal inkább felel meg a lakásban lévő hőmérsékletnek, mint a kintinek, ugyanis a falatnyi topp és a bokszer nagyságú rövid nadrág szinte semmit nem takarnak. Edzőcipőt is húzok, valamint egy pulzusmérő órát, ami számomra jóformán elengedhetetlen, ugyanis félek attól, hogy túlzásba viszem és elájulok. Már háromszor fordult elő, de mindig megúsztam egy kis fenyítéssel. Azóta pedig mindig odafigyelek, hogy ha túl sok, akkor álljak le.

- A mester visszatért!! – esik be Harry vihogva a konyhába, melegítő nadrágban és ujjatlan felsőben, vállán pedig ott lifeg egy nehéznek tűnő táska.
- Saját edzőgépeket is hoztál? – kérdezem, mikor elzárom a tűzhelyet az utolsó palacsinta alatt.
- Hoztam vendéget, ha nem baj... – tuszkolja maga elé Louis-t, aki szégyenlősen álldogál egyik lábáról a másikra, mire barátságosan elmosolyodom és mellé lépve jó szorosan átölelem, nem is foglalkozva azzal, hogy alig vagyok felöltözve.
- Azt hittem forgattok ma.
- Igen, de én már végeztem.Barbinak még maradni kellett, de én szerencsére kimenőt kaptam. Szóval csak bóklásztam a városban, Harry pedig véletlenül rám talált és addig erősködött, hogy eljöttem vele.
- Remek. Csapat építő training. – Vidáman ugrándozok és úgy viselkedek, mint egy öt éves. A két srác csak zavartan álldogál egymás mellett és engem néz, nem szólnak egy szót sem. – Ha nem szeretnétek edzeni, akkor filmezhetünk is, vagy valami.
- Menjünk a városba, légysziiiii! – húzza el a száját Louis, akiről tisztán látszik, hogy kényelmetlennek találja a helyzetet és szeretne szabadulni.
- És akkor én ezért öltöztem át ebbe a szexi edzőszerelésbe? – sopánkodik Harry, majd idegesen lecsapja nehéz válltáskáját.
- Ezek szerint igen... – kacsintok rá, mire Louis nagyon csúnyán és nagyon furán kezd méregetni minket.
- Te lefeküdtetek?!
- Hogy mit?! – kérdezzük egyszerre a fürtössel.
- Jól hallottátok. Ti lefeküdtetek?
- Igen, külön ágyba, mondjuk ő a barátnőjével én pedig a pajtimmal. Soha nem vetném rá magam Kendall pasijára, te pedig egy szemétláda vagy, amiért ezt feltételezed róla! – köpöm felé a szavakat, bár nem haragszom rá igazából, hisz minden alkalommal, ha egy fiúhoz közelebbi kapcsolatba kerülök, akkor mindig azt feltételezik, hogy keféltünk, pedig igazából csak meg tudtam nyílni az illetőnek.
- Sajnálom, én azt hittem, hogy... – kezd bele, de egy palacsintával félbe szakítom.
- Nyugi, nem ez volt a legnagyobb bántás, amit kaptam, nem haragszom rád. Viszont Harry egyáltalán nem az esetem, még akkor is, ha a klippben megcsókolom. Nem szeretem a macsókat, mert őket nehéz az ujjaim köré fűzni. Jobb ha aranyos és egy tündér.
- Akkor Niall-t ajánlom, egy tündi-bündi, de komolyan. – Harry hangja picit sértett, bár megértem, biztosan bántotta, hogy nem az esetem, de hát mit csináljak, ha a Louis-féle srácok jobban bejönnek.
- Nem, azt hiszem már megtaláltam a következő áldozatom...
- Wow, a fekete özvegy bevetésre készül, micsoda remek dolog ilyen időket megélni – horkant fel a fürtös és a nappali közepén nekilát átöltözni.
- Kendall hálószobájában is simán átöltözhettél volna... Vagy a fürdőben. Ne a nappalinkban mutogasd a lapos kis segged! – szólok oda neki minden rosszindulat nélkül, mire felhorkant.
- Ez a nappali már látott rosszabbat, mint az én lapos kis seggem! Mondjuk a tied, amikor reggelente azt hiszed, hogy senki nem lát és kiosonsz hálóingben vízért.
- Te kukkoló! Te perverz! – kiabálom felháborodva, mire még szélesebb lesz a vigyora, szegény Louis pedig csak kapkodja a fejét, nem érti a helyzetet.
- Sajna nem volt, mit látni... – fintorog, közben begombolja az utolsó gombot kockás ingét.
- Ezt még visszakapod, csak jöjjek rá, hogyan.
- Oké, majd küldj egy értesítést Facebookon, hogy ne kapjak szívrohamot a visszavágás hirtelenségétől.
- Én nem tudom, mivel vett rá, hogy a haverja legyél, de egy őrül – fordulok Loios-hoz, akit, ezzel sikeresen kizökkentek gondolatmenetéből és úgy néz rám, mintha szellem lennék.
- Ja, elég nagy őrült volt, de azt hiszem már kigyógyult belőle... – szólt Harry csalódottan és kezében egy palacsintával hozzánk sétált.

  A két fiú fájdalommal telten nézett egymásra, mintha hasba rúgták volna őket, engem pedig majd’ megölt a kíváncsiság, hogy végre a dolgok mélyére áshassak. Úgy döntöttem magukra hagyom őket, hogy át tudjak öltözni, sminkelni és a hajamat is meg tudjam csinálni valamennyire. Nem hallok kintről veszekedést, ami jó jel, viszont félek, hogy mire kimegyek egymás torkának esnek és nem tudom leállítani őket, mert sokkal erősebbek nálam. 

  Végül negyed óra múlva térek vissza hozzájuk, egymás mellett ülnek a kanapén és valami hülye mesén röhögnek. Együtt, mintha mindig is ezt csinálták volna, soha egyetlen perces szünetet sem tartva. Összevont szemekkel lépdelek hozzájuk, mire egyszerre felém fordulnak. Louis olyan kicsinek tűnik Harry mellett, betegnek és sápadtnak, arról nem is beszélve, hogy egy borotválkozás igazán ráférne. Haja, ami nemrég lett levágva szanaszét áll, a szemei alatti karikákból pedig arra következtetek, hogy ráférne egy kiadós alvás.

- Mit szólnátok hozzá, ha a lakásban maradnánk inkább? Felhívhatjuk Lottie-t is, hogy jöjjön el, nézünk filmeket, felzabáljuk a palacsintát, rendelünk valami kaját és filmezünk.
- Hát baszki, döntsd már el mit akarsz?! Az előbb még teljesen egyetértettél Louis-szal, hogy menjünk városba flangálni, most meg inkább maradnál?! – Harry ideges. Ezt pedig nem csupán a nyakán kidülledő ütőerekből tudom megítélni, hanem úgy egész magatartásából és abból a tényből, hogy hangosan ordibál rám.
- Valami baj van? – nézek rá aggódóan.
- Igen, baj van! Rohadt életbe is, naná, hogy baj van! – Felpattan és táskáját vállára dobva elindul kifelé, meg sem próbálom megállítani, úgyse lenne semmi esélyem.
- Rosszat mondtam? – fordultam Louis felé, aki meggyötörten nézte a tárva nyitva maradt bejárati ajtót.
- Kendall szakítani akar. Egy üzenetet írt neki, amiben azt írta, hogy végzett Harry-vel. Szerencse, hogy itt voltam, majdnem teljesen összeroppant.
- Utána megyünk?
- Nem, szerintem vissza fog jönni, csak sokkal részegebben. Legyen kéznél aszpirin és kávé, meg valami olyan kaja, ami jó másnaposságra.
- Még szerencse, hogy így ismered. Ha részegen beállított volna, tuti pánikba esek.
- Szerencse, hogy nem vagy egyedül – mosolya meleg és kedves, kénytelen vagyok viszonozni. – Komolyan gondoltad, hogy inkább maradjunk itthon?
- Igen. Keresek valami filmet és megnézhetjük, ha szeretnéd. Csinálok popit és van itthon narancslé. Minden, ami kell egy vad bulihoz az ember szabadnapján.
- De ugye nem ilyen vadító szerelésben akarsz itthon gubbasztani a kanapén?
- Újra átöltözöm, addig nézz szét a dvd-k között, hátha találsz valamit, ami megtetszik.. De, Harry biztos rendben lesz?
- Visszajön, nyugi.
- És ha nem? – kérdezem kétségbe esetten, mire legyint.
- Nem ez az első eset, hogy ilyet csinál, ismerem, mint a tenyerem, soha nem okoz csalódást. Vissza fog jönni.
- Tényleg szerencsés, hogy ilyen barátja van, mint te.
- Mint mi. Te is a barátja vagy, abból, ahogy egymással beszéltek és egymás közelében viselkedtek, bízik benned, elengedi magát a közeledben.
- Én is bízom benne.

  Átöltözöm gyorsan, majd nekilátok a pop corn elkészítésének a mikróban, közben a narancslevet méretes edzőpalackokba töltöm, hogy ne legyen gond azzal, hogy esetleg a kanapé kárpitjára borul. Lou végül a Nemo nyomában-t választja, amin kicsit megbotránkozom, de végül is rábólintok, hogy utána kényelmesen elhelyezkedhessünk a hatalmas szófán és plédekkel körülbástyázva magunkat elkezdhessük nézni a filmet. Végül, nagyjából negyed óra múlva arra leszek figyelmes, hogy Louis szép lassan eldől, egyenesen az ölembe. Nincs ébren, nem tudja mit tesz, fogalma sincs, mennyire felborzolta érzékeimet bőrének érintése, hajának selymes tapintása ujjaimon és szuszogásának egyenletes ritmusa.

  Egyáltalán meg sem fordult a fejemben, hogy felébresszem. Ujjaimat többször keresztül futtattam barna tincsei között, agyam pedig máris elém vetítette, ahogy egymással szemben ülünk, ugyanazon az ülő alkalmatosságon, belenézek tengerkék szemeibe, majd az ajkaira, amiket lassan benedvesít, utána pedig lassan...nagyon lassan megcsókol. Ajkai puhák, mégis kicsit szárazak, azonban teljesen elvarázsol. Kezeit derekamra vezeti, közelebb húz magához, így elmélyítve a csókot. Ujjaimat selymes hajába vezetem, óvatosan beletépek, ennek köszönhetően belenyög a csókba, én pedig megborzongok.

  Elmélkedésemből mocorgása zökkent ki, még sokkal közelebb férkőzik hozzám, mint addig. Nagyot nyelek, teljesen beindultam, képzeletem pedig sokkal vadabb helyekre kalauzol, mint egy ártatlan csók. Tudom, hogy lefeküdni vele a világ legrosszabb döntéseinek negyedik helyén áll, csak ártanék vele mindenkinek, de főleg magamnak. Hisz ő annyira tökéletes, olyan normális, legalább is az én szememben az. A kedves, szinte levakarhatatlan mosolya, a csillogás a szemeiben és minden, ami ő. Az, hogy alacsonyabb nálam, ahogy a haja áll, minden rezdülése..egyszerűen tökéletes. Aztán itt vagyok én, aki soha nem lehet elég csinos, aki nem elég vékony a kifutóra, akihez képest a többi modell karcsú, mint egy nádszál, hibátlanok, minden erőfeszítés nélkül. Ha bármi történne köztem és Louis között, azzal csak magamnak ártanék, mert nem érzem magam megfelelőnek a számára. Sokkal többet érdemel, mint azt a roncsot, ami én vagyok.