Ha a tükörbe nézek még ma is azt a kis csitrit látom, aki úgy ugrált egy dal felcsendülésére, mint valami hülye, de azóta megváltoztam. Nagyon sok dolgon keresztül kellett menjek, hogy idáig eljuthassak, de mindent csak szép sorjában.
A történetem elején már majdnem véget is ért minden, hiszen éppen kirúgtak a suliból, apám elhagyta anyámat egy pilátesz edzőért és anyámat a garázsban kellett összekaparjam a Chevink hátsó üléséről. Minden tönkrement és mindennek vége lett. A családom széthullott, anyám pedig három héttel ezután öngyilkos lett, így apámhoz kerültem, ami nem volt éppen a legjobb megoldás, ugyanis utáltam őt, amiért anya miatta vetett véget az életének.
Apa úgy döntött, hogy elege van a kisvárosi életből és beköltöztünk Londonba, ami annyira nem volt rossz, bár így egy csomó barátomat ott kellett hagynom és az egész addigi életemet, de nem számított, mert sikerült rávennem magam, hogy adjak neki egy esélyt. Nehéz volt és először nem is akartam, de végül is egyedüli szülőm, aki életben van, meg kell becsülöm, nem igaz?
Szóval elkezdtem Londonba suliba járni és dolgozni egy aranyos pékségben az Oxford Street melletti kisutcában. A munka adóim nagyon kedvesek voltak és segítettek beilleszkedni, hogy otthon érezhessem magam ott is. Éppen első munkanapom előtt nézegettem magam a tükörben, amikor észrevettem magamon az első változást. A szemeim már nem csillogtak úgy, mint azelőtt és mintha öregebbnek tűntem volna, mint a kezdetek kezdetén. Egy vállrándítással elrendeztem az egészet, de a nemtörődömségemtől függetlenül, zavart...Nagyon zavart. Reméltem, hogy hamarosan minden jobbra fordul és ez a kezdeti bányarém állapot hamarosan eltűnik és visszatér az életteli, vidám Viktoria Gates.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése