V.G.
A nyár hivatalos első napja. Letudva az érettségit, apáékat meggyőzve, hogy egy évet halaszthassak az
egyetemen és két legjobb barátnőmet rávéve az egész szünetet befogó nyaralásra a városi strandon úgy érzem mindennel elkészültem, amit elterveztem. Fura, hogy most csak ennyi, de mindenképpen előnyös, ha az apád és a mostohaanyád téged kényszerítenek, hogy a telefonszámládat fizesd...Meg kell tanulnod spórolni, mert különben nem fogsz tudni órákat beszélgetni a barátnőiddel a mobilodon. Szóval ezt az évet munkával fogom tölteni és ha nagyon megtetszik, akkor nem megyek egyetemre....Kinek az?
Hétfő reggel van, a nap pedig sehol nincs. Kemény esőfelhők borítják az eget és érzem, hogy ma még nagyon keményen fog szakadni az eső. Ezért melegebben öltözöm és a ruha helyett, amit eredetileg fel akartam venni, egy hosszú farmert, ujjatlan pólót és az elmaradhatatlan blézert választom, egy sima cipővel. Kiegészítőnek pedig egy hópihés nyakláncot választok, amit anyától kaptam még mielőtt minden tönkrement volna, valamint egy karkötőt, amit egy fontért vettem egy bolhapiacon. Tiszta megtakarítás.
Lemegyek reggelizni és mire kész vagyok apáék is előmásznak a barlangjukból és úgy ténferegnek, mint a három napos mosott hullák. Nem volt az erősségük a korán kelés soha, de most, hogy megnyitották a saját üzletüket és minden reggel hatkor kell keljenek, nos most meg vannak lőve.
- Jó reggelt, Vik. - köszön Tessa kicsit sem lelkesen.
- Szép jó reggelt! - válaszolok a kávém fölött.
- Kicsim, sosem értem meg, hogy vagy képes minden reggel ilyen energikus lenni. Én még a fejemből se látok ki. Elképesztő vagy. - harap bele apa egy pirítósba és majdnem átesik a szemetesen.
- Mert szeretem a munkámat és előtte szerettem suliba járni, mert ott voltak a barátaim. Ez elég egyszerű.
- Szeretnél helyettünk kinyitni? Kapnál érte zsebpénzt.
- Hogy aztán ti tovább henyélhessetek, míg én átszelem a várost, csak azért, hogy ki tudjam nyitni a boltot...Kösz nem.
- De kislányom...- néz rám esdeklően apa.
- Nem lehet, máris késésben vagyok. Legyetek jók! - pattanok fel és esernyőmet felvéve a kezembe kisietek.
Az utat rutinosan teszem meg, szinte minden akadály nélkül, hiszen reggel fél hétkor a város még csak ébredezik. a lámpák álmosan pislákolnak, az emberek pedig meg se nézik, hogy ki mellett mennek el, csak eljussanak végre az irodába vagy gyárba, hogy leülhessenek és legalább tízig alhassanak ébren. Az épületek csúcsai mögött felragyog a nap, de oly halovány, hogy egy percre elgondolkodom rajta, hogy nem -e véletlenül egy világító torony az, vagy valami más, talán egy U.F.O....De aztán rájövök, hogy a felhők szép lassan oszlásnak indulnak és felragyog a nap.
- Nagyon friss vagy ma reggel, Viktoria. - köszönt Troy, az egyik munkatársam, seprűvel a kezében a bolt előtt.
- Tudom. Valahogy így ébredtem.
Benn lepakolok és felveszem a kötényem és a hajam copfba kötöm, hogyhogy ráhulljon a friss pékárura, ami máris itt illatozik előttem és legszívesebben azonnal beleharapnék. Bekapcsolom a kassza gépet és megfordítom a táblát az ajtón, hogy most már nyitva vagyunk, majd elkezdődik a nap, amikor belép az első vásárló.
H.S.
Vége a turnénknak, végre pihenhetek egy kicsit. A srácok is totál le vannak fáradva és mind hazamentek a családjaikhoz. Nekem maradnom kell Londonban, mert a nagybátyám azt üzente, hogy ne merjek elmozdulni a szállodából, mert fontos küldetése van számomra, amit másra nem merne rábízni. A jó Harry pedig mit csinál, hallgat rá.
- Mr. Styles, hozhatok önnek valamit? - szólít meg egy pincér a szálloda éttermében.
- Egy kávét, köszönöm. - mosolygok rá.
- Azonnal itt is lesz. - bólint, majd elsiet.
Kinézek az ablakon, majd az órámra pillantok. Lehet nem kellett volna a buliból egyből ide jönnöm, de aludni nem tudtam volna, a szobám pedig túl messze van, szóval, ahogy az este voltam, farmer, pólón és blézer, kócos haj, karikás szemek, pislogok a világra, ami nem épp a kedves arcát fordítja felém a mai reggelen.
- Harry, te aztán ramatyul nézel ki! - halom meg nagybátyám hangját a hátam mögül.
- Kösz, én is nagyon örülök neked. - dünnyögöm.
- A kedvenc nagybácsid vagyok, persze, hogy örülsz nekem.
Danny bácsi édesapám öccse, akivel csak nagyon ritkán találkozok, mert ő Silverstoneban él a családjával. Van egy tündéri kislányuk, Marie és egy nagyobb fiuk, Curtis. Szeretem őket, mert ha találkozunk, akkor mindig jókat nevetünk és emlékezetessé teszik a családi összejöveteleket.
- Nos, nyilván kíváncsi vagy, miért kértem, hogy találkozzunk.
- Eléggé... - kortyolok bele a kávéba, ami idő közben megérkezett.
- A feleségem, Suze kórházba került és szükségem lenne a segítségedre. - fújja ki a levegőt feszülten.
- Mennyit adjak?
- Nem, nem pénzre van szükségem. - legyint.
- Akkor nem értem...
- Mariet nincs kire rábízzam és arra gondoltam, hogy pár hétig vigyázhatnál rá.
- És a nagyszülei?
- Curtist elvállalták, de csak mert vele nincs annyi baj, visoznt be kell látnod, hogy egy öt éves kislány után többet kell rohangálni.
- Úgy gondolod, hogy én vagyok a megfelelő ember erre a feladatra? - vonom fel a szemöldököm.
- Próbálkoztam anyádnál is, de lerázott, az apádról ne is beszéljünk.
- Mennyi időről lenne szó?
- Csak három hét, nem sok...
- És mit csinálok vele, ha TV-ben kell szerepeljek, vagy fellépésünk lesz?
- Addig rábízod az asszisztensnődre, vagy az egyik emberetekre. De nekem most meg kell értened, hogy Suze mellett a helyem.
- Legyen, de csak három hét. - bólintok rá.
- Megmentettél, Harry. a hősöm vagy. - mosolyodik el.
- És hol van most Marie?
- A kocsiban ül, vár rám.
- Menjünk ki érte és vigyük fel a szobámba. biztos álmos.
Marie valóban ott ül és a babájával játszik, ami elég megviselt állapotban van, de ez a csöppséget egyáltalán nem zavarja. Mikor kinyitjuk az ajtót és meglát, azonnal a nyakamba ugrik.
- Barry! - sikoltozza és olyan erősen szorít, hogy szinte megfulladok.
- Szia, szöszi. - puszilom meg.
- Nekem vissza kell mennem Silverstoneba, de három hét múlva visszajövök érte. Nagyon remélem, hogy nem fog semmi gondot okozni.
- Jó leszek, apszi. Ígérem.
- Remélem is prücsök. - puszilja meg kislányát.
- Jobbulást Suze - nak és ne aggódj, Marie jó kezekben van.
- Még egyszer kösz, Harry. - nyújtja felém jobbját, amit el is fogadok.
Elköszönünk tőle és felmegyünk a szobámba. Marie cuccait lepakolom és mire észbe kapok, ő már alszik is. Csak ekkor tudatosul bennem, hogy három hétig a nyakamba vettem egy gyereket, aki mindenben meg fog akadályozni. Jóformán ide leszek láncolva. Éljen, Hazza, te aztán megint jól megcsináltad magadnak a bajt...
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez lett volna az első rész, remélem élveztétek.
Legyetek nagyon jók, igyekszem a folytatással. Pipálni és feliratkozni ér, szóval hajrá!
Puszi :*:*
Megjegyzések
Megjegyzés küldése