Ugrás a fő tartalomra

Életjel + kis ízelítő az új történetből

Először is mindenkinek üdv ismét!
Másodszor pedig nem tűntem el teljesen, sőt nagyon szorgos időszakon vagyok túl, ami azt jelenti, hogy kedden (amit nagyon remélek, hogy legalább annyira vártok mint én) újra hivatalosan is aktív lesz a blog és minden héten egy résszel jelentkezem.
Amint már gondolom észrevettétek a kinézet tejesen megújult, ami az én két kicsi kezem munkája, a trailer-t és karaktereket pedig már meg is szemlélhetitek a megfelelő menüpontok alatt. A főszerepkőt hosszas keresés után választottam ki és végre az én örök jobb kezemmel is elsőre egyet értettünk a karakter-t megszemélyesítő Elle Fanning-ben. A férfi főszereplő nyilván az én édes drága Haroldom lesz, ki más?
A képek maniplulálását is gyakorlom szorgosan, szóval ebben a blogban határozottan több lesz a közös kép a két főszereplőről.
Azt hiszem mindent elmondtam, szóval jöhet egy kis kedvcsináló!

Prológus(féleség)


  Linda az egyetem miatt hagyta ott szülővárosát, hogy balett táncos lehessen, ezt pedig az államok egyik legjobb egyetemén tehesse, a New York-i Juilliardon, ahová ösztöndíjjal felveszik. Egyedül nővére tart vele, hogy vigyázzon kishúgára, ám amikor a lány belecsöppen a város felső tízezrébe egy adománygyűjtő esten, az úgy vonzza magába, akár egy fekete lyuk, aminek a legalján ott vár rá egy csodaszép, zöld szemű fiú, aki az első pillanatban elvarázsolja a lányt angyali szépségével és érzéki mosolyával. Linda meg sem próbál ellenállni a csábításnak, ám mikor kiderül a fiú szörnyű titka legszívesebben elmenekülne. Otthagy mindent, de a következő nap egy olyan ajánlatot kap, amit nem hagyhat ki, már csak azért sem, mert a családjának minden centre szüksége van.

  Elfogadja Robin Twist ajánlatát, hogy így segítsen a szülein és a nővérén. Megbánhatja? Nagyon nagy rá az esélye. Minden pillanatát élvezi? Az elsőtől kezdve. Vonzza a veszély, amit a csodaszép zöld szemek és a fényűző élet nyújtanak, mindeközben új barátokat szerez és egy szerencsétlenségből kifolyólag még nővéréhez is sokkal közelebb kerül. Linda csak táncolni szeretett volna, de nem tudhatta, hogy élete legnagyobb kalandja veszi kezdetét.Szerelem. Bánat. Csalódás. Szenvedély és mindent felperzselő, lángoló érzelmek, melynek útjába semmi sem állhat.

***
Ez lett volna az én kis bevezetőm, a tényleges nulladik rész pedig kedden érkezik, viszont ezzel nem tudtam már várni. Remélem nagyon nagyon tetszett nektek. Hagyhattok véleményt, ha szeretnétek és iratkozzatok fel bátran.
Sok millió puszi :*
C.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fogd a kezem... Nézd, hogy remegek

Amelie  " Ha minden összesítek csak azt az egyet bánom, hogy gyenge voltam. Hagytam, hogy az emberek megbélyegezzenek, elkönyveljenek annak, ami nem is voltam. Bántottak és minden szavukkal eltiportak. A padlón voltam, de szerencsém volt Vele, aki felemelt és segített megmutatni a világnak, hogy félreismert, hogy igenis erős vagyok nem számít mit mondanak. Ezért hálás vagyok az életnek, hogy elém sodorta azon a napon, amikor már minden veszni látszott. " Sierra " Azt mondják a férfi mindenek felett áll, hogy ő az egyedfejlődés csúcsa. Ahhoz képest elég egy félmosoly és azonnal csaholó kiskutyákká változnak, akinek minden szerve megszűnik funkcionálni, egyedül a kis kukac a nadrágjában kezd ficánkolni. Sekélyesek és kiszámíthatóak, nekem pedig pont erre volt szükségem. Egyetlen dologra tartottam jónak őket, a szexre, egészen addig míg nem találkoztam vele. Ő megtanított arra, hogy nem mindegyik egyforma és ő a legkülönlegesebb. Vajon meg tudok maradni abba

Társírók kerestetnek!

Aloha, kedves idetévedő! Ha itt vagy, és ezt olvasod, akkor nyilván megfordul a fejedben, hogy mire is készülök. Nos elárulom neked. Nem is olyan régen elmeséltem, hogy az új történetemnek négy főszereplője lesz, és a minap ráeszméltem arra, hogy nekem bizony elég komoly fejtörést fog okozni négy/öt karakter megformázása, ezért a segítségeteket kérem. Nem nagy feladat és tényleg nagyon jó lenne, ha jelentkeznétek, mert fontos lenne.    Tehát, három kiadó hely van, azt is megmondom, hogy hol ( Niall, Zayn és Liam rajongók előnyben ). Az első karakter, akinek " gazdát  " keresek, az:   Sierra  - Ide erősen perverz fantáziával megáldott jelentkezőket várok, akik betöltötték legalább a 16-t. Nem másért, csak van néhány elképzelésem a szereplő viselkedésével, beszédével és az egész karakterével kapcsolatban. Az ő rossz hobbija, hogy minden éjszaka más férfit cipel az ágyába és gondolom kitaláltátok, nem sakkoznak a hálószobában. Az én ötletem az volt, vagyis jobb

Ötödik rész

Aloha! Megjöttem a résszel, ami ma elég korán érkezik, ugyanis ma korán keltem. A következő rész természetesen még nincs kész, de mit is várunk tőlem? Viszont, itt az idő egy kis zárójelet nyitnom, ugyanis kétségbeejtő, ami itt folyik. Ismertek, tudjátok, hogy nem szoktam a kommentekért nyávogni, mert az nem az én stílusom, de amikor részről részre egy sem érkezik, az elgondolkodtat.... Tényleg ennyire rossz az írásom? Vagy valamit rosszul csinálok? Nekem is át kellene állnom arra a logikára, hogy nincs friss rész, míg nem jön össze N számú hozzászólás? Oké, az nem én vagyok, de néha, csak szökő évente egyszer-kétszer, jól esne pár sor. Oké, abbahagytam, mert ezt még leírni is fura. Vissza a kellemesebb dolgokra. Gondolkodom egy egészen új történeten, aminek Liam lenne a férfi főszereplője, mivel valljuk be....Deeeyuuum, nagyon jól néz ki a mi kis cukorfalatunk. Szóval, csak ennyit akartam, legyen további szép napotok! Millió ölelés, C. 05.   Az esküvő hamarabb eljöt