Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2015

Első rész

Aloha! Amint ígértem, itt is van az első rész, ami másabb oldalról mutatja be a dolgokat, remélhetőleg érdekesen és viccesen. Nem nagyon van hozzáfűzni valóm, szóval abba is hagyom a szájtépést. Jó szórakozást hozzá, véleményt bátran hagyhattok, mert nem sértődöm meg. Millió puszi! C. 01. *Visszaemlékezés*   Sután botorkálok körbe a folyosókon, remélve, hogy az egyik az a helyiség lesz, amit keresek. Nem tudom mióta kóborolhatok a Szent Ágoston Memorial gyerekosztályán a húgom után kutatva, de lassan kezdem feladni a reményt, hogy megtalálom. A nővérek természetesen nem tudják, hogy hol keressem, vagy nem is akarnak segíteni, de nagyon félek attól, ami esetleg odabenn várhat rám.   A szüleinket három éve vesztettük el autóbalesetben, Bells pedig utolsó élő rokonom, ha őt is elveszítem, akkor nem tudom mihez fogok kezdeni. Azután hozták be, hogy a haverjaival valami őrült buliban kipróbáltak valami új drogot, de hihetetlen...még csak tizenhat éves. Nem tudom, hogy juto

Hetedik rész

Aloha! Először is boldog születésnapot nekem! Másodszor pedig ez az utolsó része a novellának. Remélem elégedettek vagytok a végkifejlettel, mert én igen. Végre elégedett vagyok az írásommal, és annak ellenére, hogy így is vannak benne bakik, szerintem elég jó lett. A következő novella első része várhatóan pénteken érkezik, vagy hamarabb..ki tudja... Addig is szépen megcsinálom az új kinézetet. Millió ölelés! C. 07.   A következő koncert már Európában van, Ausztriában. Nagyon várom, mert hiányzott már mindenki, és beszélnem kell Zayn-el, akivel nem tudtam egy normálisat beszélgetni, mióta elment áprilisban, minden érthető magyarázat nélkül. Eliana szerintem férfi pánikban van, ami annyit tesz, hogy belém van esve, és amikor azt mondtam neki, hogy nem járnék hírességgel, akkor egyszerűen behúzta fülét farkát és elmenekült. Nem hiszek neki, de rá hagyom, mert ettől jól érzi magát.   A bandával nagy változások vannak, ugyanis El már négy hónapos terhes, látszik eg

Hatodik rész

Ave! Tudom, hogy kicsit késő van, de itt vagyok, megérkezett az utolsó előtti rész, ami után már csak egy rövidebb Epilógusféle érkezik. 29. van a születésnapom, szóval arra gondoltam, hogy kivételesen akkor frissítem a történetet, meglepve ezzel magam. Nagyon köszönöm a komentet, feldobtad a napom vele, sőt e-mailt is kaptam, amiért szintén kimondhatatlanul hálás vagyok. Azt a csínytevést most is elkövethetitek, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre. Már szerdán elkészítem az új kinézetet, ezúttal Harry és a főszereplő közös képével! Bizony, olyan spécire fejlesztettem a képességeimet, hogy egész élethűre sikerült. Millió puszi! C. 06.   Agyamban ezer gondolat száguld végig pár másodperc leforgása alatt. Minden, ami márciusban és előtte történt velem és leginkább Zayn... A mai nap és az, hogy itt hagyott, rádöbbentett arra, hogy talán nem csak barátként tekintek rá. Rövid idő alatt alakult ki bennem ez a vonzalom, és még rövidebb idő alatt realizáltam, hogy minden hiáb

Ötödik rész

Aloha! Meghoztam a friss részt, remélem tetszeni fog nektek annyira, hogy végre hagytok nekem véleményeket, mert lassan a végére érünk, én pedig igazán kíváncsi vagyok a gondolataitokra. Millió ölelés és puszi! C. 05.   Már nem is emlékszem tisztán, hogy is történt. Talán azután volt, mikor Zayn elrohant, hogy Sophia felborította az illatgyertyát az asztalon és az egész mappám lángra kapott. A meglepetés megbénított, az egész helyzettől olyan sokkos voltam, hogy pislogni is elfelejtettem. Csak figyeltem, ahogy hónapok munkája válik hamuvá az üveglapon. Az egyetlen, aki megőrizte lélekjelenlétét az Gemma volt, aki azonnal vette a vázát és leborította az égő papírhalmot, amiből csak égett szutymó maradt.   Nem mentem bulizni. Maradtam feltakarítani a szemetet, majd csokiba fojtani a bánatom, de pachemre nem volt, így maradt az általam hozott vésztartalék, ami egy családi csomagolású Oreo-t foglal magába. Így lehet, hogy éjfél előtt pár perccel egyedül lök a szobámban,

OFF, de nekem nagyon fontos.

Aloha! Tehát, akik ismernek, azok pontosan tudják, hogy mennyire fontos nekem a Forma 1, egészen pontosan annyira, hogy bloggerkedésem kezdetén Sebastian Vettel FanFictionokat írtam, elég szép számban. Azonban most mégsem ez a lényeg, hanem az, hogy egy kis bejegyzéssel szeretném kifejezni együttérzésem, ugyanis ma hajnalban elhunyt az egyik versenyző, aki hosszú időt töltött kómában, majd végleg feladta. Jules Bianchi egy nagyon tehetséges újonc volt, akihez mindenki sok reményt fűzött, azonban egy baleset után kómába esett, és annak ellenére, hogy a felépülés útjára lépett az elmúlt hetekben, hajnalban mégis feladta a szervezete a küzdelmet és elhunyt. Szóval csak szeretném, ha megemlékeznénk közösen róla, még ha nem is tudja mindenki, hogy kis is volt ő. Köszönöm, hogy végig olvastad, ha megtetted! Itt egy kis videó, amit találtam, és szerintem nagyon szép. ** A következő rész a megszokott módon hétfőn érkezik, addig is ölelek és csókolok mindenkit! C.

Negyedik rész

Aloha! Amint a naptár jelzi, bizony hétfő van, tehát itt a rész, amihez jó szórakozást kívánnék nektek. Örömmel közlöm továbbá, hogy sikeresen leérettségiztem, remek átlaggal. Végre belevethetem magam a nyárba, sorozatot nézhetek és új szerelmemnek, a Bleach című animenak ajánlhatom fel szabadidőmet. Még szerencse, hogy nem vagyok teljesen megszállott. Á, dehogy.. Szóval, ennyi lenne a rizsám, szép estét mindenkinek! Millió ölelés! C. 04.   A stadionban végre kiderül mi a nagy zűrzavar oka Zayn körül. Úgy néz ki előző este pár fotós elkapta egy lánnyal a szobája teraszán, amint meghitten társalognak és viháncolnak. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy ki szerepel a képeken, anélkül, hogy lássak akár egyet is. Szeretném megkeresni, de a személyzet szerint behívták egy megbeszélésre a menedzsment jelenlévő tagjával és még pár fejessel, akik épp a városban vannak.    Eliananak még mindig nyoma sincs, pedig a stáb nagy része már meg is ebédelt, én pedig úgy érzem meghalok, ha

Harmadik rész

Aloha! Igen, újabb két hét kihagyás volt, azt hiszem, de szerintem sokan el tudjátok képzelni azt a stresszt, ami keresztül mentem az érettségi miatt. Azonban szerencsésen túl vagyok rajta, az eredményeket holnap kapjuk meg, utána pedig enyém a nyár, ragazzi!! Szeretnék elnézést kérni, amiért ennyi kihagyás volt, de egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy javítsak. Azért remélem még nem utáltok teljesen és szívesen fogjátok olvasni Aliisa kalandozásait a továbbiakban is. Millió ölelés! C. 03.   A kisbuszba bezsúfolódni nem a világ legkényelmesebb dolga, még akkor is, ha kettő áll az ember rendelkezésére. Az öt srác, a barátnőik, a zenekar és még néhány ember a személyzetből elég sok helyet foglal el, ha akarja ha nem. Én, Eliana és Niall közé lettem bepasszírozva, akik természetesen végigbeszélik az utat, hangosan vitatkozva, hogy a grillcsirke vagy a stake a finomabb. Reménykedve nézek a velem szemben ülő Sandy-re, aki